Hírvilág

Az áttöréshez hiányzott a politikai akarat

2011. OKTÓBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nemzeti érdek, hogy sikerüljön előrelépni a romaügyben - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden. "Minden kormány alatt voltak olyan emberek, akik szívügyüknek tekintették a romák helyzetének javítását, de az áttöréshez hiányzott a politikai akarat" - mondta a politikus egy a témában a Europe Direct Szeged által szervezett konferencián. A változás elérése nem elsősorban pénz - bár arra is szükség van -, hanem hozzáállás kérdése. Legalább a többségi társadalom egy részének be kell látnia, hogy neki is elemi érdeke a romák integrációja, mert az ő jövője is múlik azon, milyen lesz ez az ország öt-tíz év múlva - fogalmazott az államtitkár. Az új kormány a civil szervezetekkel és az Országos Roma Önkormányzattal partneri együttműködésben kezdett hozzá az új stratégia kialakításához, amely középpontjába a foglalkoztatást, az oktatást, a lakhatást, valamint az egészségügyet helyezte. Szakítva így azzal a korábbi szemlélettel, amely kizárólag emberi jogi vagy szociális kérdésnek tekintette a romák ügyét - tudatta Balog Zoltán. A foglalkoztatás terén a kormány célja, hogy aki egészséges és munkaképes, annak legyen lehetősége dolgozni. Ha erre a nyílt munkaerőpiacon nincs módja - például a képzettség hiánya miatt -, akkor is bevonják a munka világába, például a közmunkával. A közfoglalkoztatás és az erre épülő képzési programok esélyt teremtenek a továbblépésre a magángazdaság felé - közölte a politikus. Az oktatási program legfontosabb feladata a korai iskolaelhagyás elleni fellépés. Európai átlagban jelenleg a romák 60 százaléka végzi el az általános iskolát, Magyarországon jobb, 95 százalékos ez az arány, és a fiatalok 70 százalékuk tovább is tanul, de csak 30 százalékuk fejezi be a középiskolát - mondta az államtitkár. A lakhatás terén a program nem a telepfelszámolást helyezi a központba, első körben azoknak nyújtanak támogatást, akik önmaguk is tesznek az előrelépés érdekében. Egészségügyi szűrés is indul 150 ezer roma részvételével, az ebben történő részvételt kétezer roma nő segíti közvetítőként, ők szociális asszisztensi képzésen vesznek részt - közölte Balog Zoltán. MTU

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.