Hírvilág

Az Alzheimer-kór kezelésének új korszakát jelenthetik egy klinikai teszt friss eredményei

2023. JANUÁR 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A jelenleg még gyógyíthatatlan Alzheimer-kór kezelésének új korszakaként ünneplik a szakértők egy új szer klinikai tesztjének eredményeit – számolt be róla a The Guardian online kiadása. Az új készítmény lassítja a kognitív képességek romlását a betegség kezdeti szakaszában lévő betegeknél.

A világon mintegy 30 millió embert sújtó Alzheimer-kór elleni szerek kutatása évtizedek óta sikertelennek bizonyult, a kutatók szerint a friss eredmények azonban reménnyel kecsegtetnek a kezelésre. A lecanemab olyan ellenanyag-terápia, amely eltávolítja a béta-amiloid nevű fehérje agyi lerakódásait. A fehérjelerakódások és az Alzheimer-kór közötti összefüggést még nem ismerik, de azoknál a betegeknél, akik a betegség örökletes formájában szenvednek, úgy tűnik, a lerakódások készítik elő az utat egy sor agyi változás előtt, amelyek megállás nélkül pusztítják az agysejteket.

A lecanemab amerikai és japán kifejlesztői még múlt év szeptemberében tették közzé a csaknem 1800 páciens részvételével végzett klinikai tesztek főbb eredményeit, a betegség kutatói azóta várják türelmetlenül a részletes eredményeket, amelyek a New England Journal of Medicine orvosi szaklap novemberi számában jelentek meg. Az eredmények alapján a gyógyszer 18 hónap alatt 27 százalékkal csökkentette a betegek átlagos kognitív hanyatlását, ami szerény, de jelentős eredmény.

Világszerte 55 millióan élnek demenciával, majdnem egyharmaduk Alzheimer-kórban szenved. Az Egyesült Királyságban az Alzheimer-kór vezető halálok, a diagnózistól számított hét éven belül általában meghalnak a betegek. A kór leggyakoribb jelei a memóriazavarok, később a beteg eltévedhet ismerős helyeken, nehezen hoz döntéseket, képtelen egyszerű feladatok végrehajtására, végül az étkezésben és a mozgásban is segítségre szorul.

A kór lassítására, megállítására vagy visszafordítására tett kísérletek évtizedek óta kudarcba fulladtak, a lecanemab eredményei azonban a gyógyszerek új nemzedékéhez vezethetnek. A kutatók azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a szer drága, betegenként évente 10 ezer és 30 ezer font (4,7–14,2 millió forint) közötti összegbe kerül, és hatása egyelőre csekély a vizsgált 18 hónap alatt: nem tudni, a beteg észrevehet-e egyáltalán valami javulást.

Forrás: mti.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: úttörő demencia-program Szentendrén

LAPSZEMLE eLitMed

Pszichiátriai betegek családi ápolása Geelben, megállíthatatlanul zsugorodó agy, mintavétel lábtörlőkről, szódásszifon és Sokol rádió a demencia ellen. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Orvoslás és társadalom

Szakértők a demenciáról: Ez az egyik legszomorúbb betegség

LAPSZEMLE eLitMed

A Qubit többek között az eLitMed és a LAM főszerkesztőjét, Kapócs Gábort kérdezte arról, mivel jár ma a demencia, hogyan érinti a betegeket és a hozzátartozóikat. (VIDEÓ)

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: izomgörcsöktől az Eiffel-toronyig

LAPSZEMLE eLitMed

Céline Dion csodálatos visszatérése; kapcsolat az ultrafeldolgozott élelmiszerek és a demencia között; terápiás áttörés a rákkutatásban; a meddőségi klinikák államosításának csődje. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: a következő világjárványt okozó X-betegség

LAPSZEMLE eLitMed

Ecstasy-val a PTSD ellen; a demencia módosítható rizikófaktorai; a legnagyobb veszélyt jelentő vírusok és baktériumok; nevelőszülők életvitelét ellenőrző szűrés Magyarországon. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: a hőség növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket

LAPSZEMLE eLitMed

Hőhullámok okozta társadalmi egyenlőtlenségek, gyógyfüvekkel gyógyító csimpánzok, új eredmények az Alzheimer kutatásában; elszegényedő magyar társadalom és egy katartikus színdarab Karsai Dánielről. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.