Hírvilág

Asztmásoknál kombinálták a napi gyógyszert a rohamoldóval

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A kortikoszteroidot tartalmazó megelőző inhalátor számos asztmás beteg napi rutinjában szerepel, pedig gátolhatja a növekedést a gyerekeknél, a felnőttek pedig gyakran elfelejtik bevenni. A The Lancet folyóiratban közzétett tanulmány szerint a tünetek napi használat nélkül is kordában tarthatók. A brit Asthma UK szervezet azonban úgy véli, hogy továbbra is a mindennapos kezelés a leghatékonyabb, és a bizonytalan betegeknek azt ajánlja, hogy beszéljenek orvosukkal. Az asztma a légcső gyulladását okozza. Amikor irritáció alakul ki, a légutak beszűkülnek, ragacsos nyák termelődik, és nehezebbé válik a légzés. Nagy-Britanniában több mint 5 millió embert kezelnek a betegséggel, és az Asthma UK becslései szerint körülbelül 1,1 millióan szenvednek enyhe, kordában tartható asztmában. Az Arizonai Egyetem kutatói úgy vélik, a betegség szabályozásának módjával van baj. Kétfajta inhalátort használnak: a rohamot oldó (reliever) inhalátort akkor használják, amikor nehézzé válik a légzés, a megelőző inhalátort pedig reggel és este alkalmazzák. A kutatók szerint azonban sok gyerek és felnőtt abbahagyja a gyógyszerek napi szedését, amint tüneteik elmúlnak. Fernando Martinez, az egyetem professzora így nyilatkozott a BBC hírcsatornának: „Ha van egy naponta használandó gyógyszer, és azt jelentős számú beteg nem szedi, akkor vesztes stratégiáról beszélünk. Valami olyat szeretnénk találni, ami sokkal inkább gyerek- és szülőbarát, és a növekedést sem gátolja.” A 44 hetes kísérletben összesen 288 enyhe és makacs asztmában szenvedő gyermek és kamasz vett részt. A kutatás kimutatta, hogy még mindig a kortikoszteroidok naponta kétszeri szedése a leghatékonyabb kezelés, de a gyógyszert szedők 1,1 centiméterrel kevesebbet nőttek a kísérlet alatt, mint a gyógyszert nem szedők. Az egyik legfontosabb eredmény az lett, hogy az asztmát napi kezelés nélkül is kordában lehetett tartani, ha a kortikoszteroidokat a rohamot oldó (reliever) inhalátorral kombinálták. Ez semmissé tette a növekedésre gyakorolt hatást, és a kutatók szerint egyszerűbb kezelési módszer lenne gyermekek számára. Az eredmények megerősítéséhez további kutatásokra lesz szükség. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2008; 18(12) Az asztma kezelése a megújított nemzetközi terápiás ajánlás alapján

Egyre több az asztmás gyermek hazánkban

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.