Hírvilág

Alkalmatlan mentősök

2012. FEBRUÁR 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

A mentődolgozónak készülők egyharmadáról csak a főiskolai képzés alatt derül ki, hogy alkalmatlan a pályára. Ezért a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja ezen a szakon mielőbb bevezetné a felvételi, illetve az alkalmassági vizsgát. Mészáros Judit erről szombaton sajtótájékoztatón beszélt, egy a mentődolgozók képzésének, kompetenciáinak és életpályájának fejlesztéséről szóló konferencia szünetében Budapesten. Mint mondta, sokan vannak, akik a különböző kórházsorozatok miatt megtetszik ez a pálya. Ha viszont a képzés során "éles helyzetben" kell helytállniuk, kiderül, hogy alkalmatlanok rá. Ezért a négyéves főiskolai szintű mentősképzésnél, ha rajta múlna, már "ebben a pillanatban" bevezetnék az alkalmassági vizsgát - fogalmazott Mészáros Judit. Ezzel együtt a "megrendelő" - ez esetben az Országos Mentőszolgálat - elvárásai alapján alakítják a képzést. Emellett a sürgősségi betegellátásban használt eszközök, technikák is folyamatosan fejlődnek. Ezért is fontos, hogy - mint a szombati konferencián is - folyamatosan egyeztessenek arról, hogy egy mentődolgozó munkájához milyen tudás, illetve képességek megléte szükséges. Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója megjegyezte: reméli, hogy minél előbb megvalósul az a régi szándék, amelyet az ágazatvezetés a Semmelweis Tervben is célként tűzött ki, hogy a jövőben a mentődolgozók ne csak az esetkocsikon, hanem forgórendszerben a kórházak sürgősségi osztályain is dolgozhassanak. A főigazgató szerint ezáltal megfékezhető lenne a mentődolgozók elvándorlása is, ugyanis, mint mondta, jelenleg nagyrészt nem a külföldi, hanem a sürgősségi osztályon való munkavégzésért hagyják ott a pályát. Mint Mártai István elmondta, néhány főállású mentős most is dolgozik más jogviszonyban sürgősségi osztályokon, vagyis a gyakorlat már létezik, de rendszerszintű kiterjesztésére lenne szükség. Úgy véli, a pálya vonzóbbá válna, ha a mentődolgozók kompetenciái, feladatkörei bővülnének, hiszen ezáltal lehetőségük lenne arra, hogy végigkövessék betegük útját, ami a mentőknek fontos tapasztalatot, illetve tudást jelentene, és a betegellátást is hatékonyabbá teheti. Azt egyelőre nem tudni, mikortól működhet majd az új forgórendszer, hogy a mentődolgozók a sürgősségi osztályokon is dolgozhassanak. Az OMSZ főigazgatója elmondta: a szombati konferencián a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánjával, valamint a Magyar Oxyológiai Társasággal is arról egyeztettek, hogy a mentők képzésébe építsék be a sürgősségi osztályokon szükséges ismereteket is. Kérdésre válaszolva Mártai István azt is elmondta: az Országos Mentőszolgálat mintegy hétezres állományból több mint háromezer embert érint a bérkompenzáció. Az elmúlt héten minden érintett munkaszerződését módosították, a következő bérszámfejtés ez alapján történik majd. Az Országos Mentőszolgálatnál bíznak abban, hogy az üzemanyagárak a továbbiakban már nem fognak növekedni, és "nyugodtan vágnak neki az évnek". A 37 új, sárga színű mentőautóból a jövő héten már az utolsó darabok is szolgálati helyükre kerülnek - mondta Mártai István. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

PharmaPraxis

A thalidomid rehabilitációja

2023. december 12-én az Európai Bizottság és a gyógyszerek felügyeletére és engedélyezésére szakosodott szerve, az Európai Gyógyszerügynökség első alkalommal hozta nyilvánosságra a kritikus gyógyszerlistáját. A lista célja, hogy az ellátási láncuk megerősítését célzó uniós szintű intézkedésekkel előnyben részesíti a kritikus gyógyszereket, és minden erőfeszítést megtesznek az ellátás biztosítása és a hatóanyagok hiányának elkerülése érdekében.