Hírvilág

Agyi Tevékenység Térképe

2013. FEBRUÁR 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Obama-kormány arra készül, hogy tízéves projektet hirdessen meg az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére - közölte hétfőn a The New York Times. Az Agyi Tevékenység Térképe (Brain Activity Map - BAM) elnevezésű projekt, amelyet márciusban szándékoznak útjára indítani, ugyanazt célozza az agykutatás terén, mint amit a Humán Genom Projekt (1990-2003) elért a genetikában. A koordinált erőfeszítésben szövetségi hivatalok, magánalapítványok, neurológiai és a nanotechnológiai kutatócsoportok vesznek részt, hogy előmozdítsák az agyi neuronok milliárdjainak, a felfogásnak, a cselekvésnek és a tudatnak a jobb megértését. A tudósok azt remélik, hogy a projekt elősegíti az Alzheimer- és a Parkinson-kórhoz hasonló betegségek jobb megértését, valamint egy sor mentális betegség gyógymódjának kidolgozását. A program egyúttal utat nyithat újabb eredmények felé a mesterséges intelligencia területén is. A BAM, amelynek összköltsége több milliárd dollárra rúghat, a várakozások szerint része lesz az elnök által márciusban előterjesztendő költségvetési tervezetnek. Szakértők szerint az emberi agy feltérképezése és megértése sokkal nagyobb kihívást jelent, mint a géntérkép megalkotása. Barack Obama elnök az unió helyzetéről szóló, múlt kedden elmondott beszédében az agykutatást olyan területként említette, mint ahol a kormánynak "be kell fektetnie a legjobb elképzelésekbe". "Minden egyes dollár, amelyet az emberi genom feltérképezésére fordítottunk, 140 dollár megtérülést hozott a gazdaságnak" - hangoztatta. A The New York Times által megszólaltatott szakértők szerint az aktív emberi agy feltérképezését célzó, jövőbeni projekt nem azonos a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) részvételével már elindított programnak, amelynek célja statikus agy modellezése. Az Obama-kezdeményezés jelentősen eltér majd attól a nemrégiben meghirdetett, svájciak irányította európai projekttől is, amely egy szilíciumalapú "agy" megépítését célozza. Az új amerikai projektben, amelynek fő koordinátora a Fehér Ház tudománypolitikai hivatala lesz, a lap szerint a Nemzeti Egészségügyi Intézetek mellett részt vesz a magas szintű védelmi kutatásokért felelős ügynökség (DARPA), a Nemzeti Tudományos Alapítvány, a Howard Hughes Orvostudományi Intézet, az Allen Agytudományi Intézet, valamint mások mellett a Google, a Microsoft és a Qualcomm is. A BAM keretében - a csillagvizsgálók mintájára - egy sor "agyobszervatórium" létrehozását tervezik. MTI 2013. február 18., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.