Az artériás thromboticus események (szívinfarktus, stroke stb.) szempontjából veszélyeztetett betegek kezelésének alapköve az acetilszalicilsav, amely a ciklooxigenáz-1 enzim gátlásával megakadályozza a thrombocytaaggregációt kiváltó tromboxán-A2 termelődését. Az olcsó és viszonylag biztonságos gyógyszer iránti bizalmat azonban megrendítik az időről időre megjelenő beszámolók az acetilszalicilsav-rezisztencia jelenségéről. Azokat a betegeket tekintik rezisztensnek, akiknél a thrombocytafunkció ex vivo vizsgálata során nem tapasztalható az aggregáció gátlása, ha a kezelés ellenére továbbra is termelődik a tromboxán-A2, vagy ha olyan thrombosis lép fel, amely nem lett volna várható az acetilszalicilsav-kezelés mellett. Olasz kutatók most az acetilszalicilsav-rezisztencia egyik, eddig elhanyagolt okát, a betegek együttműködésének a hiányát tanulmányozták. Válogatás nélkül soroltak be 100 beteget, akiket legalább hat hónapja kezeltek ezzel a szerrel. Közülük 69-nél a thrombocytaaggregáció mértéke és a tromboxánszint megfelelt az acetilszalicilsav várt hatásának. A többi 31 „rezisztens” beteget olyan programba vonták be, amelyben egy héten keresztül ellenőrzött körülmények között kellett bevenniük napi 100 mg acetilszalicilsavat. A hét nap után megismételt laboratóriumi vizsgálattal közülük 26 eredményei a gyógyszer szabályos hatását mutatták, ami azt jelenti, hogy ők nem rezisztensek az acetilszalicilsavra, csak addig nem szedték be. A továbbra is rezisztensnek bizonyult öt beteg esetében az acetilszalicilsav nagyobb dózisban (napi 325 mg) adva sem fejtett ki hatást, őket tekinthetjük valóban rezisztensnek. A további statisztikai elemzés során a kutatók azokat a tényezőket keresték, amelyek összefüggésben állhatnak az együttműködés hiányával. A rossz együttműködés nem állt összefüggésben a betegek demográfiai jellemzőivel, sem a cardiovascularis kockázati tényezőkkel, kizárólag azzal, hogy a betegeknek naponta hány tablettát kellett (volna) bevenniük: napi hatnál több tabletta esetében szignifikánsan rosszabb volt az acetilszalicilsav-kezeléssel való együttműködés, mint legfeljebb hat tabletta esetében. Bíztató, hogy a valódi acetilszalicilsav-rezisztencia prevalenciája csak kb. 5% – viszont a betegek egynegyede be sem szedi ezt a gyógyszert, ami jóval nagyobb probléma. A gyakorlat szempontjából az eredményekből két következtetés vonható le. Egyrészt a kezelésre adott terápiás válasz elmaradásának hátterében érdemes keresni az együttműködés hiányát, főleg, ha a betegnek amúgy is sokféle gyógyszert kell szednie. Másrészt, főleg ilyenkor érdemes az orvosnak vennie a fáradságot és a betegnek részletesen elmagyarázni, hogy tényleg miért is kell beszednie mindezeket a pirulákat. Forrás: J Thromb Haemost 2008 Oct; 6:1832 Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid