A világ létezéséről és látszatáról
2012. MÁJUS 30.
2012. MÁJUS 30.
Szöveg nagyítása:
A Várfok Galéria két osztrák származású képzőművész, Martin C. HERBST és Sebastian WEISSENBACHER közös kiállítását szervezte meg, ők először állítanak ki együtt, és ezt most Budapesten. A világ létezéséről és látszatáról címet viselő kiállításon két teljesen eltérő stílust és alkotói attitűdöt ismerhetünk meg, amit mégis összeköt a realitás látszatán való túllépés és mélyebb összefüggések keresése. Sebastian Weissenbacher (1959) művei első látásra zavarba ejtően hatnak a nézőre, hiszen ami elé tárul az egyfajta „giccsorgia", banális tárgyak közjátéka erőteljes, sokszor rikító színekkel, feszített, homogén felületekkel. A giccs tematikájával próbálja elbizonytalanítani és meghökkenteni a nézőt. Ami egyértelmű, az a képekben rejlő erőteljes cinizmus és humor, valamint az érzet, hogy a fentiek ellenére Weissenbacher képei a legkevésbé sem banálisak, hiszen a rózsaszín, csillogó máz alatt mély emberi problémák, egzisztenciális létkérdések, aktuálpolitikával és vallással kapcsolatos utalások tárulnak fel. Weissenbacher - ahogy Hegyi Lóránd szerint az udvari bohóc maszkját veszi fel, mely mögött azonban ott áll az éles megfigyelő. A Várfok Galériában most kiállításra kerülő anyag nagyobb körképet kíván adni a művész munkásságából, az újabb alkotásokra egy vázlatosabb stílus és egyre markánsabb feliratok megjelenése a jellemző. Martin C. Herbst (1965) munkáit legutoljára 2009-ben láthatta a magyar közönség egyéni kiállítás keretében a Várfok utcában. Azóta Herbst továbbra is komoly nemzetközi sikereket ért el, például az isztambuli art fairen minden alkotása elkelt, de művei jelen voltak a Scope Baselen, az Art Miamin és a Scope Miamin is. Valamint művészeti szempontból is egy nagy fordulat állt be művészetben: az immár huszonöt éve alumíniumra és metálfelületekre dolgozó művész visszatért a vászonhoz. Herbst meghatározó műfaja az emberi portré. Arcai kivétel nélkül szuggesztívek, titokzatos tekintetükkel rabul ejtik a nézőt, aki hiába próbálja megfejteni személyiségüket, sosem lát el igazán lelkük mélyéig. E sejtelmesség miatt szokták a XVI. századi manierista portréfestészet filozófiájához kapcsolni Herbst művészetét, mely szintén az emberi psziché rejtőzködő voltára koncentrál. Herbst torzítani kezdte a fejeket, egyes részeket elnyújtva, másokat sűrítve ábrázolni, mellyel dinamikát és egy izgalmas optikai játékot generált, a művek többnézetűségét erősítve fel. A módszert most vászonképeken folytatja tovább még tudatosabb módon. Herbst torzít, mégsem érezzük az arcokat groteszknek vagy abnormálisnak. Érzéki, megfoghatatlan szépség sugárzik róluk. A vászonképek mellett a kiállítás a „Rejtett kincsek" sorozatból is bemutat majd néhány alkotást, ahol az összegyűrt metálfelületek fémességéből, mint egyfajta kincsek tűnnek elő a gyakran barokk reminiszcenciákat idéző hol erotikus, hol hűvösebb portréi. Megnyitó: VÁRFOK GALÉRIA 1012 Budapest, Várfok u. 11. 2012. Május 31., CSÜTÖRTÖK | 19 - 21 óra között.
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Hírvilág
Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.
Nem tartom etikusnak, hogy az egész világ egy sportoló biológiai tulajdonságait, egészségügyi adatait firtatja, és a sportolót a napi találgatások alapján bélyegzi meg – írja Sándor Judit bioetikus.
2050-re megsokszorozódik a demenciával küzdők száma, a világ össznépessége viszont 2080-ra tetőzhet; hacsak nem visz el hamarabb minket a pestis. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
A WHO adatai szerint Európában halnak meg legtöbben az alkohol miatt. Gyaloglással a hátfájás ellen, hibrid munkavégzés a boldogságért, ijesztően mosolygó japán robotok; mágnesterápia a skizofréniára, végül egy élhető nagyváros követendő példája. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több mint 800 millió embert érint. Legnagyobb kockázatnak a cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők vannak kitéve.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás