Hírvilág

A vegetáriunosoknak alacsonyabb a kockázata metabolikus szindrómára

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A vegetáriánusokra a metabolikus szindróma 36 százalékkal alacsonyabb kockázata leselkedik. Mivel a metabolikus szindróma a szívbetegség, a cukorbetegség és az agyérgörcs előjele lehet, az eredmények tulajdonképpen azt jelentik, hogy a vegetáriánusokban ez utóbbi rendellenességek kockázata is alacsonyabb - állítják a Diabetes Care legújabb kiadásában megjelent tanulmányukban a Loma Linda Egyetem kutatói. A metabolikus szindróma a definíciója szerint a beteg az összesen öt kockázati tényezőből legalább kettőt mutat: magas vérnyomás, megemelkedett HDL koleszterin szint, magas vércukorszint, a trigliceridek megemelkedett szintje, és egészségtelen derék körfogat. A Loma Linda Egyetem kutatói Nico S. Rizzo vezetésével 700 felnőttet vizsgáltak a több mint 100 ezer ember részvételével készített, életmóddal és egészséggel kapcsolatos hosszú távú Adventist Health Study 2 tanulmány alanyai közül. Az eredmények alapján kiderült, hogy a vegetáriánusok mindössze 25 százaléka szenvedett metabolikus szindrómában, ez a szám azonban jelentősen megnőtt a félig vegetáriánusok (37 százalék) illetve a nem vegetáriánusok (39 százalék) esetében. Az eredmények más tényezők, például az életkor, a nem, a rassz, a testmozgás, a kalória bevitel, a dohányzás és az alkoholfogyasztás figyelembe vétele mellett is változatlanok maradtak. Gary Fraser, az Adventist Health Study 2 vezető kutatója szerint ez a vizsgálat is azt bizonyítja, hogy az étrend a metabolikus szindrómához tartozó több szív-érrendszeri kockázati tényezőt képes javítani, ezért a növényalapú étrend felé közelítés ésszerű választás lehet. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A vegánok kevésbé veszélyeztetettek a szívbetegségekre

Az étrend mint gyógyszer

Amerikai Dietetikai Társaság: Mindenkinek jó a vegetáriánus étrend

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(01) A metabolikus szindróma koncepciójának változása

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).

Klinikum

Csökkentett dózisú szisztémás thrombolysis masszív tüdőembóliában

A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.

Hírvilág

Tíz felnőttből kilenc próbált meg lefogyni az elmúlt öt évben

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.