Hírvilág

A torokrákos esetek harmadánál jelen van a HPV-vírus

2013. JÚLIUS 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

A humán papillomavírus (HPV) a méhnyakrák leggyakoribb okozója, fertőzése nemi vagy orális úton terjed. Június elején Michael Douglas amerikai színész hozta összefüggésbe torokrákját az orális szexszel. Az Oxfordi Egyetem kutatói kimutatták, hogy a torokrákos esetek mekkora hányada írható a HPV számlájára - idézi a BBC hírszolgálata a Journal of Clinical Oncology című szaklapban megjelent tanulmányt. A HPV-nek száznál is több fajtája ismeretes, az emberek többsége hordozza, ám az immunrendszer többnyire hatékonyan véd ellene. Leginkább két fajtája, a HPV-16 és a HPV-18 okoz daganatot. Évente mintegy 1500 új torokdaganatot diagnosztizálnak Nagy-Britanniában, közülük körülbelül 470 bizonyul halálosnak. A tanulmány a torokrák és a HPV összefüggését vizsgálta egy nagyszabású életmód- és rákkutatás során gyűjtött vérminták alapján. A vizsgálat kezdetekor minden résztvevő egészséges volt. A HPV egyik legfontosabb fehérjéje, az E6 hatására képződő ellenanyag jelenlétét keresték a vérmintákban. Ha kimutatható volt, az azt jelentette, hogy a vírus legyőzte már a védelmi rendszert, és rákos változásokat indított el a sejtekben. A tíz éven át gyűjtött minták közül összehasonlították annak a 135 személynek az eredményeit, akiknél torokrák alakult ki, 1599 egészséges, nem rákos személyével. A daganatos betegek 35 százalékának vérében találták meg az antitestet, az egészségeseknél egy százaléknál is kisebb arányban volt jelen. A tanulmány szerint a HPV okozta torokráknak nagyobb a túlélési esélye, mintha más tényező, alkohol vagy dohányzás vezetett volna a daganathoz. Akik az antitesteket hordozták a vérükben, azoknak 85 százaléka a diagnózis után még öt évvel is életben volt, ellenben azoknak a betegeknek, akiknél nem találtak antitestet, 58 százaléka meghalt. \"Ezek a feltűnő számok bizonyíthatják, hogy a HPV-16 a torokrák egyik jelentős okozója lehet\" - mondta Ruth Travis, a tanulmány egyik szerzője, a Brit Rákkutató Intézet munkatársa. Az intézet egészségügyi információs igazgatója, Sara Hiom hozzátette: \"A HPV rendkívül elterjedt vírus. A biztonságos szex csökkentheti a kórokozó továbbadásának vagy elkapásának kockázatát, ám az óvszer nem állítja meg a vírus terjedését. Ha a HPV-oltás az orális fertőzések és a torokrák ellen is hatásos, akkor az eddig ismertnél szélesebb körű védelmet nyújt, ám erről nem áll rendelkezésünkre elegendő kutatási adat.\" (https://www.bbc.co.uk/news/health-23374920) MTI 2013. július 23., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.