Hírvilág

A PMS és a dohányzás Újabb érv a dohányzás ellen

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A kutatók nem pihennek A Nurses’ Health Study II, nagy esetszámú epidemiológiai vizsgálat, amelybe több mint százezer, 25–42 éves ápolónőt vontak be. Egyik részvizsgálatában a dohányzás és a premenstruációs szindróma (PMS) közötti összefüggést tanulmányozták. Gondosan tervezett vizsgálat… Ezer résztvevő esetében a PMS diagnózisát hitelesítették olyan kérdőívekkel, amelyekben a közepesen súlyosnak vagy súlyosnak minősített PMS tüneteire kérdeztek rá. E definíció szerint legalább egy fizikai és egy affektív tünet jelenlétét jelenti, amely időbeli összefüggésben áll a menstruáció kezdetével, a menstruáció vége után megszűnik, és jelentősen befolyásolja a mindennapi tevékenységeket, továbbá a személyes kapcsolatokat. A kontrollcsoport ilyen tüneteket nem mutató nőkből állt. Akiknél a követés során PMS jelentkezett, a vizsgálat kezdetekor némileg fiatalabbak, kissé nagyobb testtömegűek voltak, és gyakrabban szedtek fogamzásgátlót és antidepresszívumot (12%, illetve 5%). A depresszióval diagnosztizált alanyok kizárásával végzett elemzés is ugyanilyen eredményt hozott. Hiteles eredmények A PMS korrigált kockázata 2,1-szer nagyobb volt a soha nem dohányzott, mint az aktuálisan is dohányzó nők csoportjában. Szignifikáns, bár kisebb mértékű kockázatot tapasztaltak a korábban dohányzó, de már leszokott nők esetében is. A kockázat dózisfüggőségét mutatja, hogy a PMS kockázata annál nagyobb volt, minél hosszabb ideig dohányoztak az alanyok, és naponta minél több szálat szívtak el. Ráadásul nagyobb volt a PMS kockázata azok esetében, akik először kezdtek el dohányozni és később jelentkeztek náluk a PMS-re jellemző tünetek. Ez oksági összefüggésre utal, tehát valószínűleg a PMS a dohányzás következmény, és nem fordítva. A szerzők feltételezik, hogy a dohányzás a nemi szteroidhormonok és a gonadotropinok szintjét befolyásolva hajlamosít a PMS kialakulására. Azt persze nem ígérhetjük, hogy ha nem dohányoznak, a hölgyeket biztosan megkímélik a premenstruációs tünetek, mégis, eggyel több érvünk van e káros szenvedély ellen. Forrás: Am J Epidemiol 2008 Oct 15; 168:938. Szemlézte: eLitMed, dr. Kern Dávid

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Mi befolyásolja a citokinválaszt?

Mint arra a Covid-19-járvány is felhívta a figyelmet, az egyének immunválasza jelentősen különbözik. Ismert, hogy az életkor, a nem és a genetika nagyban befolyásolja a fertőzésre adott immunválaszt.

Helyünk a világban

Riasztó képet mutat a magyar serdülők egészségmagatartása

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Kedvezőtlen étkezési és fizikai aktivitási szokások, romló szerhasználati és egészségi állapot mutatók, de javuló tendenciák is megfigyelhetők a magyar serdülőkorú iskolások körében.

Egészségpolitika

Szív- és érrendszeri betegségek, gyógyszerreform és munkaerőhiány a magyar elnökség célkeresztjében

LAPSZEMLE eLitMed

Magyarország a demográfiai kihívásokat és az általa „elhanyagoltnak” tartott egészségügyi kérdéseket emelte ki az Európai Unió Tanácsának elnökségére vonatkozó prioritásai közül.