Hírvilág

A kutatóhálózatot irányító közös tudóstestületről egyeztet az MTA és az ITM

2018. AUGUSZTUS 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

A közleményben felidézik, hogy az MTA elnöksége legutóbbi rendkívüli ülésén, július 25-én határozott az ITM-mel való további egyeztetésről. Akkor az elnökség nagy többséggel elfogadott határozatában felkérte az akadémia vezetőjét, hogy a kutatóhálózat irányítási rendszerének módosításáról tárgyaljon a szaktárcával. Az MTA csütörtöki közleménye szerint "a tárgyalások olyan irányban haladnak, hogy az MTA kutatóhálózatát (de nem az egész MTA-t) egy, a kormányzattal közösen felállított tudós testület irányítaná. A kormányt képviselő tudósok így közvetlen kétoldalú kapcsolatot teremthetnek az ITM és az akadémia között, megjelenítve a kormányzati prioritásokat, ugyanakkor közvetítve a kutatóhálózatban született felfedezéseket, és a 2-3 évente esedékes nemzetközi átvilágítás eredményeit". Hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások során az MTA vezetői a július 25-i elnökségi határozatban megfogalmazott szempontokat követik: az MTA keretein belül megvalósuló irányítási rendszer életbe lépéséig az eddigivel azonos módon biztosítva legyen az intézethálózat finanszírozása; személyi kérdésekben érvényesüljenek az akadémia autonóm döntési jogosítványai; az odaítélt támogatások folyósítása szerződés szerint folytatódjon; a Lendület-, az OTKA- és a posztdoktori pályázatok szabad témaválasztás alapján működjenek, a támogatások odaítélése továbbra is kiválósági alapon történjék az MTA szakmai felügyeletével; a köztestület vagyona az MTA tulajdonában maradjon; és a kutatóközpontok és önálló intézetek irányítási rendszerében bekövetkező változások ne veszélyeztessék azok önálló és zavartalan működését és segítsék elő fejlődésüket. Hangsúlyozzák továbbá, hogy az MTA intézethálózatának irányítási rendszerét és működését szilárd jogi garanciákkal kell biztosítani. A közlemény szerint amint a tárgyalások olyan szintre érnek, hogy megfelelően konkrét tervet lehet megfogalmazni, azt az elnökség elé terjesztik. Forrás: MTI MTI 2018. augusztus 16.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.