A kötelező diabetes szűrés elengedhetetlen
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A szűrővizsgálatok általános tapasztalata szerint a szűrés során „kiemelt”, pozitívnak bizonyult egyének aránya megközelíti a már ismert cukorbetegek arányát.
Az első, országos kockázat-alapú diabetes-szűrés eredményei új megvilágításba helyezik a cukorbetegség népegészségügyi jelentőségét – mondta az Európai Unió soros, magyar elnöksége által támogatott szimpóziumon prof. dr. Winkler Gábor, a Magyar Diabetes Társaság elnöke.
A szűrésben csaknem 700 háziorvos irányításával, több mint 70 000 felnőtt vett részt.
Az először Finnországban alkalmazott úgynevezett „FINDRISK” elnevezésű kérdőíves vizsgálat átütő eredményei és kedvező nemzetközi visszhangja alapján a Magyar Diabetes Társaság is ezt a módszert választotta kockázat-alapú szűrővizsgálatához. A FINDRISK teszt nem, életkor, családi és egyéni kórelőzmény, társbetegségek figyelembevétele alapján, a cukorbetegség megjelenésének kockázatára vonatkozó pontszámot ad meg*.
A fokozott kockázattal (12 vagy annál több pont felett) rendelkezők körében vércukor meghatározást végeztünk. Ennek a módszernek a legnagyobb előnye, hogy könnyen és megbízhatóan kivitelezhető, olcsóbb, mint a teljes körű lakossági szűrés, mégis korai felismerést tesz lehetővé – magyarázta Prof. Dr. Winkler Gábor.
A 70 ezer vizsgált személy csaknem 59 százaléka (40 399 eset) alacsony veszélyeztetettségűnek bizonyult, a teszten kevesebb, mint 12 pontot szerzett, míg a maradék 41 százalék (28 077 eset) fokozott kockázattal bírt, tehát 12 vagy annál több pontot ért el. Az orális cukorterheléses vizsgálat a fokozott kockázattal rendelkezők 7,66 százalékánál cukorbetegséget, 38,87 százalékánál diabétesz előállapotot mutatott ki, összesen tehát 46,53 százalékában (kb. 10 600 fő) állapított meg valamilyen anyagcserezavart. A vizsgálat az összes résztvevő (70 000 fő) 15 százalékánál, több mint 10 ezer embernél mutatott ki korábban nem ismert glukózintoleranciát, tehát cukorbetegséget vagy azt megelőző állapotot.
*(7 vagy annál kevesebb pont alatt - alacsony veszélyeztetettség, 8-11 pont között enyhén fokozott kockázat, 12 vagy annál több pont - fokozott kockázat, 20 vagy annál több pont felett igen nagy a kockázat.)
Winkler Gábor hozzátette: A vizsgálat itthon is igazolta a kockázat-alapú diabétesz-szűrés hatékonyságát. A szűrővizsgálatok általános tapasztalata szerint a szűrés során „kiemelt”, pozitívnak bizonyult egyének aránya megközelíti a már ismert cukorbetegek arányát. A diabéteszt megelőző állapotok, illetve a cukorbetegség magas előfordulási gyakorisága ezért indokolttá teszi a rendszeres időközönként végzett lakossági szűrővizsgálat bevezetését a felnőtt lakosság körében. A súlyos egészségügyi kockázatok mellett a betegség időben történő felismerése azért is fontos, mert a cukorbetegség szövődményeinek kezelése jelentős anyagi teherrel is jár, a szűrés a szövődmények megelőzését és a hatékony kezelést egyaránt szolgálná.
A felmérés az egészségügyi kormányzat és a Magyar Diabetes Társaság szakmai irányításával, az Országos Alapellátási Intézet közreműködésével, a 77 Elektronika Kft. és az EGIS Nyrt. logisztikai támogatásával történt.
Forrás: Magyar Diabetes Társaság
2011. 06. 08.
Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2010;20(10) Miért kihasználatlan hazánkban a szervezett lakosságszűrés?
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2001;11(6-7) A serdülőkori hypertonia diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(2) A 2-es típusú diabetes világméretű terjedésének okai és következményeiA 2-es típusú diabetes világméretű terjedésének okai és következményei
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(6) A 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma nem gyógyszeres kezelése
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2004;14(7) A diabetes mellitus genetikája
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Hírvilág
2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
Egészségpolitika
Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.
A neutrophil-lymphocyta arány és a thrombocyta-lymphocyta arány mint gyulladásos faktorok jelentősége a diabeteses polyneuropathia és a neuropathiás fájdalom súlyosságának előrejelzésében
Az alacsony FODMAP étrend adaptációja funkcionális gastrointestinalis és gyulladásos bélbetegségben szenvedő diabetesesek táplálkozásterápiájában
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”5.
1.
2.
3.
Helyünk a világban
A felzárkózás kudarca – 5+1 súlyos megállapítás Orosz Éva tanulmányából4.
5.
Idegtudományok
Neurofeedback: az ADHD-val küzdő gyerekek fejlesztéséhez is használható módszert oktatnak Vácon
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás