Hírvilág

A keringő ráksejtek száma mutatja a daganat agresszivitását

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az érpályában keringő tüdőráksejtek mennyiségéből állapították meg a daganat agresszivitását, valamint a leghatásosabb várható eljárást brit tudósok. Dr. Fiona Blackhall (The Christie Rákkórház) és munkatársai 101 nem-kissejtes tüdőrákban szenvedő beteg vérmintáját tanulmányozta kemoterápia előtt és azt követően. Megállapították, hogy amennyiben a mintában öt, vagy annál több keringő daganatsejtszámot mértek, kifejezetten romlott a beteg túlélési esélye. Esetükben az átlagos túlélés 4,3 hónap volt, míg öt alatti értéknél 8,1 hónap. A Journal of Clinical Oncology hasábjain megjelent tanulmány szerint a módszer egy egyszerű eljárás arra, hogy megjósolják a beteg várható terápiás válaszát. Ráadásul amennyiben a keringő sejtszám a terápia hatására nem mutat jelentős csökkenést, az orvos szinte azonnal terápiás stratégiát válthat. Tüdőrák következtében évente mintegy 1,2 millió ember hal meg. A betegség túlélési aránya igen alacsony (az ötéves túlélés 15 százalék alatti), ugyanis a betegek kétharmadánál a diagnózis csak késői stádiumban születik meg, amikor már nem lehet gyógyítani a kórt. A tüdőrákos esetek 80 százaléka hozható kapcsolatba a dohányzással. A kemo- és a sugárterápia lassítja a betegség előrehaladását, de a legtöbb esetben a daganat kiújul, és az is igen gyakori, hogy a kezelésre nem reagál. Az eljárás rutinszerű használatáig még számos vizsgálatot el kell végezni, azonban a kutatók reményei szerint a módszer hozzájárulhat a daganatok ellenállásának megértéséhez, valamint új gyógyszerek fejlesztéséhez. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A tüdőrákra is hatásos az emlőrák gyógyszere

A passzív dohányzás világméretű hatásai

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(12) Megtévesztő gtumormarkerek tüdődaganatokban

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2006; 16(1) A tüdőrák felismerésének, diagnosztikájának és kezelésének korszerű elvei/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.