A Gyermekneurológiai Társaság kongresszusa
2013. ÁPRILIS 12.
2013. ÁPRILIS 12.
Szöveg nagyítása:
Megkezdődött a Magyar Gyermekneurológiai Társaság első kongresszusa csütörtökön a Zala megyei Alsópáhokon, a háromnapos rendezvény témái között szerepel a görcsös állapotba került lázas gyermekek ellátása és az epilepszia gyógyítása is. Elmont Beatrix, a szervezőbizottság elnöke elmondta: a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályának szervezésében tartott első országos konferencián több mint száz, gyermekneurológiával foglalkozó orvos vesz részt. Tájékoztatása szerint a témákat a helyi és a szakmai aktualitások szerint választották ki. A szakorvosok érdekes eseteket ismertetnek és vitatnak meg, szó esik a lázas gyerekeknél jelentkező görcsös állapotról, az epilepsziáról, a koponya- és agysérült gyerekek akut ellátásáról és rehabilitációjáról. Elmont Beatrix, aki egyben a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályának főorvosa is, kiemelte: a tanácskozás egyik célja, hogy megvitassák az aktuális kérdéseket és egységesebbé tegyék az elveket. A szemlélet ugyanis folyamatosan változik, és más-más a gyakorlat a különböző kórházakban. Új lázcsillapítási és ellátási elvek vannak, ezért változhatnak például a lázcsillapítás módjai, és változhat az ellátás is - tette hozzá. A szakember közölte, a kongresszuson például olyan kérdések is felvetődhetnek, hogy mikor és milyen tartós gyógyszerre kell átállítani egy lázgörcsös gyermeket, s megvitatják azt is, milyen módon kell őket a helyszínen ellátni. MTI 2013. április 11., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.
Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.
Megjelent, ingyenesen elérhető és letölthető az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) gyomorrákos betegek számára készült útmutatója magyar nyelven.
„A 75 éves Ideggyógyászati Szemle ünnepi ülése a Magyar Tudományos Akadémián” 2022. október 20.
Beszámoló a Magyar Hypertonia Társaság Továbbképző XXVI. kongresszusáról
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás