Hírvilág

A gyermekmentő szolgálat nehéz éve

2013. DECEMBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Bár a szponzorok visszavonultak és a gazdasági válság is erősen érezteti a hatását, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkatársai és önkéntesei arra törekednek, hogy a hozzájuk beérkező kéréseket teljesítsék, a rászoruló, beteg gyerekeket meggyógyítsák és karácsonykor is örömet szerezzenek nekik - mondta el Edvi Péter, a szervezet elnöke. "Idén jóval kevesebb pénzből kellett gazdálkodnunk és szeptemberben csőd közeli helyzetbe kerültünk, de a szponzorok végül a segítségünkre siettek" - fogalmazott Edvi Péter. Hozzátette: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak jó neve van és 24 éve folyamatosan a gyerekekért dolgozik, segíti a rászorulókat. A probléma az, hogy a nevükkel többen is megpróbálnak visszaélni, hasonló nevű szervezetek alapításával és profi hirdetési kampányokkal veszik rá az adományozókat adójuk 1 százalékának felajánlására. Míg az NGYSZ idén ebből 6 millió forintot, a hozzájuk hasonló nevet viselő két szervezet 100-100 millió forint körül kapott. Jelenleg 12 hasonló nevű szervezet van bejegyezve az országban - tette hozzá. Edvi Péter az idén megvalósult eredmények között említette az Élhető Jövő Parkot, amelyet októberben a fóti Lovasterápiás és Oktató Központ területén adtak át. Az intézmény világítását, fűtését alternatív energiával oldják meg, ezeket a berendezéseket különböző cégek ajánlották fel adományként. A parkban a 21. század alternatív energiával kapcsolatos fejlesztései - napkollektorok, szélerőmű, a levegő hőjét felhasználó, fűteni, hűteni képes hőszivattyú és egy mikro vízierőmű - üzemelnek, amelyek képesek a központ éves energiaszükségletét megtermelni. A berendezéseket oktatási célokra is használhatják, az ide látogató középiskolások, egyetemisták a gyakorlatban ismerkedhetnek meg a környezetbarát technológiákkal. Az NGYSZ által létrehozott oktatóközpontban a mentálisan vagy fizikailag sérült gyerekek fejlődését, az önmagukról való gondoskodás megtanulását segítik lovasterápiával. Az Élhető Jövő Park berendezéseivel az évi 8 millió forintos energiaköltség megtakarítható, ebből az összegből további rászoruló gyerekeket vonhatnak be a lovasterápiás programokba. A Szolgálat önkéntesekből álló orvoscsoportja idén májusban és októberben is Erdély iskoláiban, óvodáiban és a Hargita megyei kórházban szűrte, vizsgálta a gyerekeket. Van olyan önkéntes orvos, aki már huszadik éve vesz részt a programban. Emellett több mint hatezer magyarországi és határon túli iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták az önkéntes fogorvosok május és október között, a nőgyógyászati kamionban pedig szűrő- és citológiai vizsgálatokat végeztek. Edvi Péter kiemelte: szinte minden magyarországi kórházzal jó kapcsolatban vannak, kivéve a Kardiológiai Intézetet, amely mintegy két éve úgy döntött, hogy csak külföldi tarifával hajlandó határon túli, rászoruló gyerekek műtétjeit elvégezni. Ez azonban olyan erőforrást venne el a szervezettől, amelyért 15-20 másik gyereknek tudják biztosítani a különböző műtéteket, ezért az NGYSZ a nagy kardiológiai műtéteket jelenleg nem tudja elvégeztetni. A Szolgálat vezetője hangsúlyozta: nem értenek egyet az intézet döntésével, mert más kórházakat is sújt az alulfinanszírozottság, mégis meg tudják oldani, hogy ezeket a gyerekeket magyar tarifával műtsék meg. A szervezet idén is meg tudta rendezni többek között a gyermeknapi és karácsonyi programjait: a Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen háromszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a WestEnd City Centerben, az Országházi Gyermekkarácsonyra 800 hátrányos helyzetű gyereket vártak Magyarországról és a határon túlról, a Magyar Állami Operaházban Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét nézhette meg az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott 1200 hátrányos helyzetű gyerek. A szervezet kiemelten foglalkozik a média gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatásával és minden évben konferenciát szervez a témában. A konferenciákon elhangzó előadásokat a Kobak sorozatban jelentetik meg. Egy-Másért címmel 12 részes televízióműsort is készítettek 1996-tól kezdve olyan magyarországi intézményekről, amelyeknek lakói és maga az intézmény is támogatásra szorul. Mivel ugyanezen a néven megalakult egy, a Gyermekmentőtől idegen szervezet is, amelynek vezetője később csalás miatt börtönbe került, a műsort abba kellett hagyniuk. Mint Edvi Péter elmondta, a köztévével megállapodást kötöttek közérdekű, például a fogmosást népszerűsítő spotok elkészítéséről, ezeket várhatóan 2014-től tekinthetik meg az érdeklődők. Amennyiben nagyon rossz anyagi helyzetbe kerülne a szervezet, a vészforgatókönyvben szerepel a kortárs képzőművészeti gyűjteményük elárverezése, amelynek darabjait a művészek ajánlották fel az NGYSZ-nek. A kollekcióban mintegy 50 magyar művész, mások mellett Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István és Klimó Károly alkotásai szerepelnek. MTI 2013. december 28., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Egészségpolitika

Mit tettek, tesznek és tehetnek a betegszervezetek a nemzet jobb egészségéért?

Budapest, 2023. szeptember 21. – 10 éve alakult meg a magyar betegszervezetek ernyőszervezete, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége. A tízéves jubileumi konferencián az elért eredmények és a jövő tervei mellett a betegszervezetek helyzetét felmérő friss kutatást is bemutattak.

Hírvilág

Február 4 - Nemzetközi Rákellenes világnap

A rákellenes világnapot 24 éve tartják, február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió központi kampánytémája ez évben az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, valamint a betegséget túlélők köre.

Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzetiboldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül.