Hírvilág

A férfiak veszélyeztetettebbek a fogínysorvadásra

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A hatékonyabb intézkedések és a kockázati becslések modellezésének érdekében Harlan Shiau és Mark Reynolds elkészítették az első, a krónikus periodontitis fejlődésének a nemek közötti különbségeket vizsgáló tanulmányt. A szerzők a nemi különbözőség biológiai alapjaira, vagy az érzékenység különbözőségeire kerestek bizonyítékot férfiaknál és nőknél egyaránt. Kiderítették, hogy a nemi hormonok többféleképpen is hatással vannak a szájüregi gyulladásra az immunrendszeren keresztül. Eredményeik azt is mutatják, hogy a nemek közti eltérő kockázatoknak genetikai okai lehetnek. „A gének eloszlásának nemi különbözősége, a nemi hormonokra a férfi és női szervezetben adott eltérő válasz mind szerepet játszhat a krónikus periodontitis nemek közötti eltéréseiben.” - mondta el Shiau. A jelenlegi vizsgálatukat megelőzően a kutatók áttekintették az eddig megjelent, a krónikus perodontitis előfordulásával foglalkozó tanulmányokat. Már ekkor megállapították, hogy a férfiaknál nagyobb a betegség kialakulásának kockázata, mint a nőknél, ezért keresték a lehetséges okokat. Az eredmények a Journal of Periodontology folyóiratban olvashatóak. Forrás: Medipress. Kapcsolódó anyagok: A szájüregi elváltozások diagnosztikája

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Helyünk a világban

Csak három uniós országban alacsonyabb a várható élettartam, mint Magyarországon

STATISZTIKA eLitMed

Több mint hét évvel rövidebb élethosszra számíthatott 2023-ban egy újszülött Magyarországon, mint Spanyolországban. Jelentősek a különbségek a férfiak és nők között is.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: X-betegség helyett mpox-járvány, de aggasztó számokat mutat a rák is

LAPSZEMLE eLitMed

Minden, amit jelenleg tudni lehet a majomhimlő-járványról; szupergyors öregedés 44 év felett; a „csendes gyilkosnak” nevezett hőhullám; a rákos megbetegedések drasztikus növekedése; nődokik. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.