Hírvilág

A béremelés árnyékos oldala

2012. AUGUSZTUS 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Aki megkapta, annak „jól esett” a „nem jelentéktelen béremelés”, azonban sok orvos – nem csak az alapellátásban dolgozók – kimaradt ebből. Augusztus eleje óta monitorozza az ágazatban a fizetésemelés utáni helyzetet a Magyar Orvosi Kamara (MOK), az intenzív felmérés eredményeiről Éger István elnök számolt be szerdán délután, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Már korábban is felhívták a döntéshozók figyelmet a béremelés hiányosságaira, ezeket azonban mégsem orvosolták – mondta a kamara elnöke, elsőként kiemelve, hogy az ágazati szakdolgozókkal szemben nem épült be az emelés az alapbérbérbe, csupán illetménykiegészítést kaptak a kollégák, ami bármikor megvonható, így bizonytalanságot okoz. Több járóbetegellátó intézet és kórház teljes kollektívája kiszorult a fizetésemelésből annak ellenére, hogy szektorsemleges béremelést ígért az államtitkárság. De elfeledkeztek arról a néhány háziorvosról is, akiket az önkormányzat közalkalmazottként foglalkoztat. Őket akkor is megillette volna a kiegészítés, ha az alapellátás az idén köztudottan kimaradt a béremelésből. Mellettük azok az orvosok sem könyvelhetnek el többletbevételt, akik vállalkozóként állnak szerződésben egészségügyi intézménnyel. „Ez a béremelés nem szolgálja a migrációs potenciál csökkentését” – jelentette ki Éger István. Ezzel utalt az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) nemrégiben nyilvánosságra hozott 2012. első féléves adataira, amelyek szerint továbbra is növekszik a külföldi munkavállalásban gondolkodó gyógyítók száma. A béremelés elsődleges célja éppen az elvándorlási kedv csillapítása volt, a kamara álláspontja szerint ez azonban csak akkor érhető el, ha 2013. január 1-től, majd 2014-ben szintén legalább annyi pluszjuttatást kapnak az orvosok, mint augusztus elején. Azonban a Parlamentben nemrégiben elfogadott jövő évi költségvetésben nem különíthető el a Szócska Miklós által ígért, béremelésre szánt újabb 55 milliárd forint. Márpedig Éger szerint az ígért, tendenciózus emelésre szánt összeget jövőre már nem lehet „innen onnan összeszedegetni”. Nem elégséges a jövő évi büdzséből az alapellátás működtetésére szánt 80 milliárd forint sem, ennek a két és félszeresére lenne szükség a MOK szerint ahhoz, hogy az ott dolgozó orvosok, védőnők és más szakemberek elláthassák feladataikat, és betölthessék kapuőri funkciójukat. Elodázhatatlan az ügyeleti díjak befagyasztásának feloldása is, ami komoly bércsökkenést jelent egyes kollégák számára. Sürgetően és folyamatosan szorgalmazzuk az egészségügyért felelős államtitkársággal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a kormánnyal a párbeszédet – mondta Éger István a sajtótájékoztatón. Hozzátette, arról is szót kell ejteni a tárgyalásokon, hogy a betegellátás biztonságát veszélyezteti, hogy egyre több intézmény nem tud megfelelni a kötelező minimumfeltételeknek az emberi erőforrás hiánya miatt. A valós helyzet feltárása érdekében tovább folytatja a kamara az orvoshiányt vizsgáló, már korábban megkezdett felmérést, amelynek eredményeit ősszel hozzák nyilvánosságra. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-08-16

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Hírvilág

XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napok

2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Ember és környezet

Az antibiotikumok sötét oldala: humán mikrobiom- és egészségkárosító hatások

Bár az antibiotikumok felfedezése forradalmasította a fertőző betegségek kezelését, túlhasználatuk és helytelen alkalmazásuk globális antibiotikumrezisztencia-válsághoz vezetett. Használatuk számos negatív hatást gyakorol az emberi egészségre, például a bélmikrobiom módosításán keresztül. Az ezzel kapcsolatos ismereteket összegezte egy, a MicrobiologyOpen szaklapban megjelent tanulmány, az Impact of antibiotics on the human microbiome and consequences for host health.

Őrségváltás a Magyar Orvosi Kamara élén