Hírvilág

131 szociális intézményt vesz át az állam

2011. NOVEMBER 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az előzetes felmérések szerint az állam 19 megyében összesen 131 szociális, gyermek-, illetve ifjúságvédelmi feladatokat ellátó intézményt vesz át, ezekben a feladatellátást 2012. január 1-jétől - közölte Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerdán, a szociális munka napján. A fővárosban csak egészségügyi intézményeket (13-at) vesznek át az önkormányzattól, valamint egy zrt.-t, amely azok beszerzéseit végzi. A Fővárosi Önkormányzattól átveszik továbbá azokat az ingatlanokat, amelyeket 1990 után egészségügyi ellátás céljára használtak, és amelyek egészségügyi funkciója megváltozott, de egyéb közcélra nem hasznosították őket. Az egészségügyi intézmények tekintetében a vagyonkezelői jogokat a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fogja ellátni. 2012. január 1. után a már működő intézmények férőhelyeinek bővítése, illetve az ellátotti létszám növelése esetén az intézmények csak akkor kapják meg a normatív állami támogatást, ha befogadják az új szolgáltatókat, intézményeket és ellátottakat. A befogadási eljárást a működési engedélyeztetési eljárás keretében folytatják le, a fenntartó kérelméről a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal dönt a rendelkezésre álló kapacitások figyelembevételével. A szociális területen a megyei intézményfenntartó központok (MIK) működtetik majd az intézményeket, a MIK-ek az érintett intézmény fenntartójának, alapítójának, kezelőjének általános, egyetemleges jogutódjai. A központok önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek lesznek. Az átvett intézmények közalkalmazottjai és munkavállalói felett a munkáltatói jogokat a továbbiakban is az átvett intézmény vezetője gyakorolja. Önköltséggel is beköltözhetnek az idősotthonokba Rétvári Bence a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosításairól elmondta: a törvény hatályos rendelkezései szerint idősek otthonába jelenleg csak 4 órát meghaladó gondozást igénylő jelentkezőt lehet felvenni, aki után az állam normatív hozzájárulást fizet. Több fenntartó is jelezte azonban, hogy az idősotthoni ellátás iránt igény mutatkozik olyan, főleg egyedül élő idősek részéről is, akik egészségi állapotuknál fogva ápolást, gondozást még nem igényelnek, csupán a biztonságérzetük növelése érdekében szeretnének idősotthonba költözni, és erre anyagi fedezetük is van. Az előterjesztés megalapozza, hogy azok az idős emberek, akik vállalják a teljes önköltség megfizetését, a gondozási szükséglet, illetve jövedelmi és vagyoni viszonyok vizsgálata nélkül is bekerülhessenek az idősek otthonába, a férőhelyszám legfeljebb 15 százalékáig. Mivel ez az idős ember megfizeti az ellátásának költségeit, állami támogatás az ilyen ellátott után nem jár - jelezte Rétvári Bence. Az állam átveszi a megyei önkormányzatoknál és azok intézményeiknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel. A megyei önkormányzat hivatalaiban szakmai feladatokat ellátó köztisztviselők a megyei kormányhivatal szakmai feladatokat ellátó szervezeti egységéhez kerülnek át. A tulajdonjog és a fenntartói jog átszállása nem érinti a megyei intézményeknél foglalkoztatottak közalkalmazotti, illetve munkaviszonyát. Minden harmadik fiatal önkénteskedik Téglásy Kristóf, a szociális államtitkárság főosztályvezetője egy közelmúltban készült felmérésre hivatkozva arról beszélt, hogy Magyarországon átlagosan minden harmadik fiatal végez önkéntes munkát. Ez általában a férfiakra jellemző, 35 százalékuk végez ilyen tevékenységet, míg a nők körében ez az arány 30 százalék. A férfiaknál inkább a 25-29 éves korosztály, a nőknél az ennél fiatalabbak önkénteskednek. A fővárosban szintén a 25-29 éves korosztály végez önkéntes munkát elsősorban, 63 százalékban kerülnek ki ebből a korcsoportból az önkéntesek. A főosztályvezető szerint a mentalitáson sokat segíthet majd, ha az érettségi után úgy lépnek ki a fiatalok a középiskolákból, hogy végeztek önkéntes munkát. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.