Hírvilág

119 országból csaknem négyezer külföldi hallgató tanul Debrecenben

2015. JÚLIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hatvan év a korkülönbség a Debreceni Egyetem (DE) legfiatalabb és legidősebb hallgatójának életkora között: az elmúlt három tanévben ugyanis három külföldi diák is 15 évesen kezdte meg tanulmányait az intézmény angol nyelvű orvosképzésének előkészítőjében, miközben az egyetem legidősebb hallgatója, az idén 75 éves Orosz Zoltán a leendő jogászok táborát erősíti, és várhatóan jövőre kapja meg diplomáját a gépészmérnöki, illetve a mérnök-közgazdász oklevele mellé - közölte a DE sajtóirodája. A közlemény szerint az intézmény tanulóinak átlagéletkora persze meg sem közelíti Orosz Zoltánét: az elmúlt három tanévben változatlanul 24 év volt az aktív státussal rendelkező hallgatók átlagéletkora az egyetemen. Közülük a legfiatalabbak a gyógyszerészhallgatók átlagosan 22 életévükkel, míg a legidősebb diákok – a levelezős hallgatók magasabb számából adódóan – a gyermeknevelési és felnőttképzési karon tanulnak, átlagéletkoruk 31 év. A nemek szerinti megoszlást tekintve évek óta stagnál a helyzet: a hallgatók 44 százaléka férfi, 56 százalékuk pedig nő. Kiugróan magas (90,6 százalék) a nők aránya a gyermeknevelési karon, ahol például a 430 óvodapedagógus hallgató között mindössze négy férfi található, valamint az egészségügyi karon, ahol 83,6 százalék. Fordított a helyzet az informatikai karon (82,6 százalék férfi) és a műszaki karon (75,7 százalék férfi), bár utóbbinál az elmúlt években lassan emelkedni kezdett a mérnökhallgató nők száma. A legtöbb államilag támogatott hallgató (88,3 százalék) a zeneművészeti karon tanul Debrecenben, a legnagyobb létszámban (85,2 százalék) pedig a jogászhallgatók finanszírozzák maguknak tanulmányaikat. Összességében viszont több mint 4 százalékkal emelkedett 2012 óta az államilag támogatott hallgatók száma a Debreceni Egyetemen. Az intézményben 119 országból csaknem négyezer külföldi hallgató tanul, közülük a legtöbben Romániából (696 hallgató) és Nigériából (611 hallgató) érkeztek. A legmesszebbről (csaknem 16 ezer kilométer) egy új-zélandi fiatal érkezett, de tanul bahreini, belize-i, benini, burundi, Fidzsi-szigeteki, laoszi, mianmari és togói születésű diák is Debrecenben. Természetesen nekik is adott a lehetőség arra, hogy akár kilenc diplomát is megszerezzenek, mint az a fiatalember, aki 1994 és 2011 között volt a Debreceni Egyetem hallgatója - tájékoztatott az egyetemi sajtóiroda. MTI 2015. július 20., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.