A történelem fordulatait, amelyekben az emberi élet sokszor nem számít, végigkíséri a háborús orvoslás története, amely mérsékelni próbálja a károkat. Legtöbbször nem ideális körülmények között, orvosok, ápolók és önkéntesek heroikus munkájával, folyamatosan alkalmazkodva a pillanatnyi lehetőségekhez és szükségletekhez. A budai Vár Vérmező felé eső aljában található Sziklakórház a második világháború kezdete óta követte a történelem alakulását. Gondos tervezés és szükséghelyzeti ad hoc reagálás: a Sziklakórházban „tárgyiasultak” a világpolitika, a haditechnika, orvostechnika és polgári védelem változásai a II. világháború és az ezredforduló között. 1939-1945 között légókórházként működött, 1945-1948 között oltóanyagtermelő intézetet rendeztek be ott, 1956-ban forradalmi kórházzá változott, majd 1962-2007 között kórházként, atombunkerként és polgári védelmi raktárként tartották fenn. Maga a hely, a föld alatti járatok eleve adottak voltak: a Vár alatt húzódó természetes barlangrendszer egy részét alakították át, erősítették meg a II. világháború kitörésekor. A Vár kiemelt jelentőségű lakóhely volt a kormányzati negyed miatt, ezért az először kiépített légoltalmi berendezés mellett hamar kialakították az óvóhelyet és a szó szerint bombabiztos orvosi ellátást. 1944. február 20-án nyílt meg a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza, három korszerűen felszerelt műtővel és 94 ággyal. Általános sürgősségi ellátást nyújtott, intenzív használata csak 2 hónappal később, a májusi amerikai légitámadások idején kezdődött meg. Technikai és orvostechnikai felszereltsége akkoriban kiválónak számított, például saját áramfejlesztője is volt, csak a melegítőkonyhája bizonyult túl kicsinek. Szervezetileg a Szent János Kórház felügyelete alá tartozott. A város 1944-45-ös ostroma idején a kórház teljes kihasználtsággal működött, több mint 200 embert is elhelyeztek benne – ha máshol nem jutott hely, akkor a barlangjáratokban. Civileket és katonákat egyaránt elláttak, elkülönítve német katonákat is. A járványok, az eszköz- és gyógyszerhiány miatt magas volt a halálozási arány. 8 munkaszolgálatos orvos is dolgozott ott, akiknek az elhurcolását a kerületi rendőrkapitány akadályozta meg. Az 1945. február 11-i kitörés után a kórház még júniusig működött, a fekvőbetegeket fokozatosan szállították el más kórházakba. A bezárás után a orvosok jó része Nyugatra menekült. A kórház Magyarországon maradt vezetőit meghurcolták. A háború után egy oltóanyaggyártással foglalkozó magáncég vette bérbe a létesítményt, amely főleg a kiütéses tífusz ellen gyártott oltóanyagot. Jelentőségét az adta, hogy a háború után hevesen terjedt ez a betegség, és az oltóanyag a régióban egyedülálló volt, ezért exportra is termelt a létesítmény. Az 50-es évek elején titkosították. A hidegháborús feszültség növekedésével a kórházat kibővítették és újra felszerelték. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt itt látták el a környékbeli sebesülteket, egészen 1956 decemberéig – a végén rövid időre már börtönkórházként, ahonnan a felépült betegeket börtönbe vitték tovább. A forradalom és szabadságharc hónapjai alatt hét gyermek is született a föld alatt. 1958-1962 között tovább bővítették a Sziklakórházat a hidegháború körülményeihez igazodva, így vegyi- és atomtámadás esetén is védelmet nyújtott volna. Többek között közvetlen vízvezeték- és szivattyúrendszer kötötte össze a Dunával, energiaellátó rendszereket és harcigáz-szűrőket kapott, sőt, légkondicionálás is működött benne. 1962-től a kórház berendezése állandó készenlétben állt, kidolgozott tervvel egy esetleges támadás esetére. A protokoll szerint a János Kórházból érkező orvosok és ápolók első feladata az lett volna, hogy a saját túlélésüket biztosítsák (3 nap teljes és 3 hét részleges elzárkózással), majd megkezdhették volna a kint életben maradtak ellátását. A hatvanas évek végére az óvóhely elavult (a neutronbomba ellen már nem védett volna), de továbbra is fenntartották a kórházat, évi rendszerességű gyakorlatokkal és folyamatos karbantartással. Emellett a polgári védelemhez szükséges eszközök raktárául szolgált. A nagyközönség számára 2004-től nyílt meg, többek között alkalmi színházi játéktérként is. 2007-ben felújították, 2008 óta pedig múzeumként látogatható. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott. De a látogatók túlnyomó többsége érdeklődve és izgalommal hallgatja végig az idegenvezetők előadását a föld alatt. A túrát videóbejátszás előzi meg, majd a járatokkal összekötött helyiségekben korhű berendezés és sok-sok életnagyságú viaszbábu szemlélteti az egykori viszonyokat. A múzeum több állandó kiállítást tart fenn, amelyek tárlatvezetéssel látogathatóak (magáról a Sziklakórházról, az 1944-45-ös budapesti ostromról, illetve az atomfenyegetettség időszakáról). Emellett polgári védelmi és egészségügyi témában kínálnak interaktív programokat. Az egészségügyi foglalkozás a háborús ellátás történelmi témáján túl az elsősegéllyel, a téli és nyári balesetek ellátásával is foglalkozik. A kémjátékkal és az „Atomcsapás extrém program” elnevezésű stratégiai játékukkal a mozgalmasabb elfoglaltságra vágyó fiatalokat és felnőtteket várják. Ezek a csapatjátékok az izgalmak és elgondolkodtató feladatok mellett a polgári védelem egykori protokolljával is megismertetik a látogatókat. Iskoláknak pedig történelmi témákban kínálnak ingyenes múzeumi órákat. Cziglényi Boglárka eLitMed.hu