A sírvers „Egy élelmes ember, aki tudta, hogy a Nagy Condé rokonszenvezett Molière-rel, megjelent a hercegnél e szavakkal: - Fenség, engedje meg, hogy átnyújtsam önnek azt a sírverset, amelyet Molière számára írtam. Condé átvette a sírverset, majd a szerzőre pillantva azt felelte: - Köszönöm. Jobb szeretném, ha ő írta volna meg az ön sírversét.” A sír Hogy a korabeli szokásokkal ellentétben "csepűrágó" létére mégis tisztességes temetőbe került egyházi szertartás kíséretében, azt csakis királyi pártfogójának köszönhette: ”- Mi történik Molière halálával kapcsolatban? - Felség - felelte Champvallon -, a törtvény tiltja, hogy megszentelt földbe temessék. - És milyen mélyre terjed a megszentelt föld? - kérdezte a király. - Négy lábnyi, felség - felelte az érsek. - Kegyeskedjék, érsek, öt lábnyi mélységben Molière-t eltemetni - szólt XIV. Lajos -, sőt temessék el haladéktalanul, egyaránt kerülve ünneplést és botrányt.” "Sírjára felesége kőlapot helyezett, és megparancsolta, hogy vigyenek a temetőbe száz nyaláb fát, hogy lángjánál a hajléktalanok megmelegedhessenek. Az első hideg téli napon ezen a kőlapon hatalmas máglyát gyújtottak. A hőségtől a kőlap megrepedt és szétesett. Az idő szétszórta darabjait, és amikor száztizenkilenc év múlva, a nagy forradalom idején, megjelentek a megbízottak, hogy Jean- Baptiste Molière holttestét kiássák, és átvigyék a Pantheonba sírjának helyét senki sem tudta pontosan megmutatni. Bár valakinek a maradványait kiásták és a Pantheonba vitték, de senki sem mondhatja bizonyossággal, hogy azok Molière maradványai voltak. A megtiszteltetésben valószínűleg egy ismeretlen ember részesült.” (részletek Bulgakov: Molière úr élete című könyvéből) Bulgakov e nagy jelentőségű művét Moliére-ről 1933-ban írta, amikor egy történelmi tragédiát is alkotott A képmutatók cselszövése címmel a drámaíróról. Számos alkotó képzeletét megragadta Moliére munkássága, ám az irodalomtörténet alkotásai közül Bulgakov könyve kitűnik gyöngéd, szellemes jeleneteivel, páratlan tárgyismeretével. A Moliére néven világhírűvé lett Jean-Baptiste Poquelin különös pályafutásáról szól e mű, mely nem nélkülözte a tragikus fordulatokat, nagy csalódásokat sem, hőse megmerítkezett a nyomorban, járt az adósok börtönében és ebédelt a királlyal. Része volt színpadi sikerekben, ismerte a szenvedélyeket és a megaláztatást, a test kínjait egészen a végső, nyílt színi összeomlásig, része volt fenséges elismerésben, királyi barátságban , és ette a kegyvesztettek keserű kenyerét. Mert nemcsak művészete, de élete is lenyűgöző volt, egy nagy alkotó hajszoltságával vágtatott át mindeneken, a tehetség sodrásának ereje megmutatkozott munkabírásában és kalandvágyában, három embernek is elég komédiatömegében. Moliére mint népnevelő, komédiáiban az emberi jellem torzulásait mutatta be, s mindemellett a korabeli tudomány állapotáról is pontosan tudósított, s nem volt túl nagy véleménnyel tudós orvos kortársairól: „ Tudnak, jobbadán, sok szépet az irodalomból, tudnak ékesen latinul, tudják a betegségek görög nevét, meghatározását, osztályozását; éppen csak a betegségek meggyógyításához nem konyítanak. — De abban mégis igazat adsz, hogy többet értenek hozzá, mint mások. — Ahhoz értenek, amit mondtam. S attól vajmi kevés baj gyógyul meg. Tudományuk veleje egy csomó szépen zengő szózagyvalék, megtévesztő csivogás-zsibogás, amely tény s ok helyett puszta szót nyújt, eredmény helyett pedig ígéretet.” (Képzelt beteg, III. 3. Illyés Gyula fordítása) s ez is tőle való: A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba. 2014. 02. 16.