Paracelsus mindig azt hirdette, hogy orvosnak lenni, e hivatást gyakorolni, egyike a legmagasabb rendű dolgoknak. Nem elég, ha alkimista – s ez akkoriban nemcsak a kémiai átváltozásokban való jártasságot jelentette, hanem egyfajta filozófiai, lelki átváltozási, „megélő” képességet is –, hanem asztrológusnak is lennie kell. „Minden méreg és semmi nincs méreg nélkül, csupán a mennyiségtől függ, hogy valami mérgező-e, vagy sem.” (Paracelsus) Jung írta róla: „Hatalmas forgószél volt, ami megmozdított minden mozdíthatót. Kitörő vulkán, ami sok mindent lerombolt és felborított, de újra életre is keltett és megtermékenyített.” Az orvoslás nagyfokú azonosulást kíván a pályával, és talán nincs is még egy olyan hivatás, amelyben ilyen nagy lenne az emberi tét. Paracelsus, akit ugyan a kollégái „einselni vadszamárnak” neveztek, s aki erre meglehet rá is szolgált, hiszen indulatos volt, lobbanékony, és mély megvetést táplált az iskolamedicinával szemben, a nincstelen betegek iránt különös gyöngédséggel viseltetett. „Mindenek előtte / az irgalmasságrul kell beszéllyek / mert az orvos azzal kell szűlessön.” „Azhol nintsen szeretet / ottan művészet sintsen.” „E művészet gyakorlása a szívben lakoz: légyen a te szived hamis / hamis lészen az orvos is benned.” (Paracelsus: Liber de caducis). „Mi gazdagittya az orvost művészettyiben? Mert hogy tuggya / mi használ az meg foghatatlan dólgoknak idvére / és mi vagyon aznak ártássára / mi idvezi a belius marinist / és mi az halaknak / és mi az Brutisnak kedves és ártalmas / mi vagyon az egésségesben és az betegben: Ezek mind az művészetnek dólgai, / scilicet az Természeté. Mi még? Az sebeknek bé tapasztássát, ezek erejit / az bévül és az kívül tsinálandók rendgyit tuggya / tuggya még: mi az Melosina / mik az Syrenák / mi az Permutatio, Transplantatio és Transmutatio / és ezöket tökéletes értelmivel meg ragadgya: mi vagyon az Természettül / mi vagyon az Művészettül / mi gyön az Élettül / mit látunk / és mit mik láthatatlanak / mit ád az ézes és mit az keserő / mi tészen jókot / mi az Halál.” (Paracelsus: Paragranum könyve.) A 16. századi Európa egyik leghíresebb polihisztora, akinek munkássága az orvostudomány mellett az alkímiában, a csillagászatban, a botanikában és az ezotéria terén is forradalmi újításokat hozott 1493. november 11-én született Svájcban, Einsiedeln városkában, Theophrastus Bombastus von Hohenheim néven. Apja tudós emberként, a környező bányák munkásainak orvosaként gyakorolta hivatását. Tőle Paracelsus sokat tanult. 14 évesen vándordiák lett, s megfordult a bázeli, tübingeni, bécsi, wittenbergi, lipcsei, heidelbergi és kölni egyetemen. 1515 körül a ferrarai egyetemen szerzett orvosdoktori címet. Theophrastus érdeklődése időközben az alkímia és a hermetikus filozófia irányába fordult, nem-ortodox nézeteit hosszú vándorútján kristályosította ki, megfordult Angliában, Skóciában és Írországban. Tábori orvos volt a holland háborúban, majd Oroszországba ment, ahol tatár fogságba esett, innen Litvániába szökött. Ezután Magyarországon dolgozott, tábori felcser lett Itáliában, eljutott Egyiptomba, Arábiába és Palesztinába is, majd Konstantinápolyba ment. Mindenütt a gyakorlati alkímia legjobb képviselőit kereste fel, kutatásokat folytatott az új gyógyítási módszerekről, a `természet rejtett erőiről` és azok felhasználásáról. 1524-ben hazatért Bázelben városi orvosnak és az orvostudományok tanárának nevezték ki, s a hallgatók egész Európából özönleni kezdtek hozzá. Módszerei és az 1530-ban megírt Paragranummal kezdődő irodalmi munkássága a 16. századi orvostudományt megreformálták: a doktor mindenekelőtt szembefordult az ókori Hellász óta uralkodó galénoszi elvekkel, azok helyett pedig a kibontakozó hermetizmus és neoplatonizmus szerzői, például Pico della Mirandola és Marsiglio Ficino nyomán építette fel saját világképét. Paracelsus egy kettős univerzuma egyfelől a bennünk rejlő mikro-, és a minket körülvevő makrokozmosz, másfelől pedig a világot alkotó ásványok és az emberi szervezet analógiát forrasztja egybe. Ebből aztán egyfelől az következett, hogy a paracelsusi orvoslás sok szempontból az ezotéria, sőt, a mágia határterületén bolyongott, komoly asztrológiai képzettséggel is kellett rendelkeznie, hiszen a test – szerinte – működésében a kozmoszhoz hasonult. Másfelől viszont Paracelsus az emberi szervezetet a világegyetemet felépítő elemek összességeként látta – ebben a rendszerben a szervek az egyes ásványokkal álltak párhuzamban –, a betegséget pedig a fennálló egyensúly felbomlásának tulajdonította, amit külső hatásokra vezetett vissza. Mindez jelentős gyógyítói konzekvenciákkal járt, hiszen ezen elképzelések talaján Paracelsus lett az első orvos, aki a gyógynövények mellett különböző ásványokat is alkalmazott a gyógyításban. Munkássága nyomán jelent meg a medicinában a higany, a kén és a vas, amivel egyfelől a jatrokémia, s a toxikológia úttörőjének is bizonyult. Érdekesség, hogy a tudós kísérletezései nyomán terjedt el a laudánum, és 1526-ban ő adott nevet a cinknek is. 1527-ben kinevezték a baseli egyetem oktatójának, majd botrányt keltő viselkedése miatt egy éven belül távozni kellett katedrájáról, ismét útra kelt. Útját Európában számos csodás gyógyulás és a szakma irigysége kisérte. Paracelsus utolsó éveiben Salzburgban telepedett le, és 1541 őszén itt is tért végső nyugalomra. 1541. szeptember 24. halt meg, 48 évesen, rejtélyes körülmények között. Paracelsust manapság alkimistának nevezik, minthogy munkásságában nagy teret adott a miszticizmusnak, mágiának és a filozófiának, e keverékből alkotta meg a maga gyógyászati világképét is: jelmondata szerint – Nemo sit alterius qui suus esse potest, vagyis senki se legyen más, mint önmaga. NZS