– Miért választotta ezt a tudományterületet? Mit jelentenek az eredményei a neurológia, a pedagógia és a pszichológia tudománya számára? – Egyszerűen azért választottam a kisgyermekek kognitív fejlődésének a tanulmányozását, mert vonz a téma. A tudomány sok dolgot felfedezett már, feltárta a természeti törvényeket. Ami azonban az agyat és funkcióit illeti, még a kezdeteknél tartunk. Mondhatni nagyon keveset tudunk róla, vagy talán semmit. Úgy hiszem, hogy a kisgyermekek kognitív funkciójának a tanulmányozása alapvető az agy működésének a megértéséhet. Meggyőződésem oka egyszerű: az emberi agy egyértelműen lehetőségekkel születik, de ezek pusztán lehetőségek maradnak, ha nem lép kölcsönhatásba a környezettel, amely modellálja magát az agyat is. A fejlődési modellek tanulmányozása lehetőséget nyújt annak megértésére, mik azok az alapműveletek, amelyeket az agy végrehajt, melyek azok az alapdolgok, amelyeket meg kell tanulni ahhoz, hogy kialakuljon a felnőtt emberi agy, amely aztán képes a bonyolult szociális interakciókra, motoros teljesítményre, nyelvre, matematikai képességekre, és így tovább. Nehéz előre megmondani, mit jelentenek majd a jövőben az én és munkatársaim kutatásai. Az biztos, hogy ha sikerül teljesen megérteni egyes alapmechanizmusokat, akkor ezeket majd reprodukálni lehet, vagy olyan körülményeket lehet létrehozni, amelyben a természeti törvények a mi javunkra hatnak. De nem szeretnék előrejelzésekbe bocsátkozni, mert ahogy már említettem, még tényleg túl keveset tudunk. – Segíthetnek-e az eredményei a szülőknek, hogy jobban megértsék a gyermekeik viselkedését? Más szavakkal, lehet-e az eredményeinek gyakorlati haszna? – Ezt részben már előzőleg megválaszoltam. Az ilyen típusú vizsgálatoknak várható gyakorlati haszna, de ez egyelőre nehezen látható előre. De a többlet tudás mindig segít. Például biztos érdekli a szülőket, hogy tudjuk, a négy hónapos gyermekek már felismerik a saját nevüket, és hogy ez használható a figyelem terelésére. De nem tudom, hogy az ilyen fajta felfedezések segítenének jobb szülővé válni.

– Minden ember néha türelmetlen, fáradt vagy dühös, a szülők is. Tudjuk már, hogy hogyan hatnak ezek az érzelmi állapotok a gyermekre? – Nem sokat tudunk még arról, hogy a kisgyermekek mennyit értenek meg és dolgoznak fel az érzelmi állapotokból. Még most kutatjuk, mit érzékelnek pontosan a kisgyermekek. Szinte biztos, hogy érzékelik a kommunikációt, azokat a kommunikációs jeleket, amelyeket más emberek küldenek feléjük. De még tisztázásra vár, hogyan dolgozzák fel ezeket a jeleket és ezek hogyan módosítják a későbbi fejlődést. Érzéseim szerint, és nem túl tudományosan fogalmazva úgy gondolom, hogy a tartós negatív érzelmi állapotok hatása negatívan hat a fejlődésre. De ez így elég banális összefüggés. Egyelőre nem tudjuk, mi zajlik a gyermek agyában negatív érzelmi hatások következtében. – Hogyan változnak az idegi működések az élet első évében? Az Ön módszereivel megfigyelhető az agy és funkciójának a fejlődése? – Az élet első évében az agyi funkciók exponenciálisan változnak. Nem kell idegtudósnak lenni, hogy ezt észrevegyük. Elég ha arra gondolunk, hogy az újszülött csak sírni tud, nem képes koordinálni a mozgásait, látása rossz (fix fókuszú, monokromatikus), míg az első év végén már kimondja az első szavakat, látása a felnőttéhez hasonló, tud járni és manipulálni a tárgyakat. Semmilyen géppel nem tudjuk feltárni mindezeket az összetett funkciókat (és sok mást sem). Én és más kutatók is EEG/ERP-t és NIRS-t használunk. Ezek noninvazívak, és többé-kevésbé közvetlenül mérik az agyi aktivitást. Hadd mondjak egy példát. Az ERP egyik komponense az N400, a szemantikus folyamatok egyértelmű markere. Gyakran használják gyermekek és felnőttek esetében is a nyelv vizsgálatára. Csibra professzornak és nekem sikerült mérni ezt a komponenst kilenc hónapos korban, ami bizonyítja, hogy a gyermekek már ennyi idős korukban is megértenek bizonyos szavakat. Különösen olyan szavakat értenek meg, amelyek tárgyra vonatkoznak, és az N400 jelenléte arra utal, hogy nemcsak egyszerű kapcsolatról van szó, hanem arról, hogy az agyukban már valódi szemantikus reprezentáció van jelen. – Kik azok a gyermekek, akik részt vesznek a kutatásaikban? Hogyan választják ki őket? – A laboratóriumunkba teljesen normális gyermekek érkeznek. Megegyeztünk a budapesti anyakönyvi hivatallal, hogy rendszeresen elküldik nekünk az újszülöttek névsorát. Ennek alapján levélben felkeressük a családokat, megkérdezzük, részt szeretnének-e venni ezekben a kutatásokban. A nyitottnak mutatkozó családokat felvesszük az adatbázisunkba, és amikor új vizsgálatot akarunk végezni, akkor telefonon meghívjuk őket a laboratóriumunkba. A gyermekek kis játékot kapnak ajándékba a részvételükért. A Budapesten élő családok szívesen kapcsolódnak be a munkánkba, nincsenek gondjaink a vizsgálatok kivitelezésében. – Mik a jövőbeli tervei? – Nagyon örülök, hogy a Közép-európai Egyetemen (CEU) dolgozhatok. A kutatócsoportban nagyon egymásra találtunk, a laboratóriumon kívül is sok időt töltünk együtt. Pillanatnyilag örülök annak, ami van, szakmai és emberi értelemben egyaránt. A jövőt tekintve nagyon nyitott vagyok. A lényeg, hogy folytathassam, amit szeretek. Szakmai és tudományos téren, egy számomra nagyon fontos területen dolgozom, amelyet még nem zártunk le. Azt vizsgáljuk, hogyan képes a kisgyermek agya érzékelni és feldolgozni a feléje irányuló kommunikációs jeleket. Azt próbáljuk kimutatni, hogy az agy speciálisan dolgozza fel ezeket a jeleket. Szerintünk ennek így kell lennie, hiszen az emberi faj kommunikációra született, és ezek a jelek (például a közvetlen szemkontaktus) jelenthetik azt a kaput, amelyen keresztül a kisgyermekek belépnek a kommunikáció világába. A másik folyamatban lévő projektünkben a kategorizáló képességet vizsgáljuk pusztán verbális jelek, szavak alapján. – Tervez-e szélesebb körű együttműködést a kulturális és környezeti hatások feltárására? – Nagyon nyitott vagyok az együttműködés és a gondolatok átadása terén. Sok barátom dolgozik ezen a témán Németországban, Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban. Elméletünk szerint az általunk tanulmányozott faktorok meglehetősen univerzálisak. Ezért aztán együttműködésünk során nem foglalkozunk a különböző kultúrák hatásának a megértésével. De természetesen tévedhetünk. Én bizonyos alapmechanizmusok működésének a megértését tűztem ki célul. Más tudósok, például egyes antropológusok foglalkoznak azzal, hogyan hatnak a különböző kultúrák ezekre az alapfolyamatokra. Ha bebizonyítják ezeknek a hatásoknak a létezését, akkor kész vagyok felülvizsgálni a nézeteimet. Dr. Lipták Judit eLitMed.hu