„Segíts, hogy magam csinálhassam” – ez lehetne a Montessori-pedagógia mottója. 1870. augusztus 31-én született az olasz Chiaravalle faluban Maria Montessori orvos, pedagógus és pszichológus, aki a nevével fémjelzett jelentős pedagógiai pszichológiai iskola megalapítója lett. A Montessori-nevelésmód egyike a máig legismertebb és legelterjedtebb gyermekközpontú, alternatív pedagógiáknak, mellyel a test, elme és lélek teljes és átfogó nevelését fejlesztette ki. Meggyőződésévé vált, hogy a gyermek elméje életének első hat évében a legérzékenyebb, leghatékonyabb, és az ilyen korú kisgyerek spontán módon, belső késztetésből vezéreltetve és élvezettel tanul. Elképzelése szerint a gyermekek fejlődésében úgynevezett szenzitív időszakok vannak, ami azt jelenti, hogy bizonyos életkorokban meghatározott készségek és funkciók akkor és csak akkor fejleszthetők leghatékonyabban. A pedagógia akkor a legeredményesebb, ha ezeket figyelembe véve teremti meg a fejlődéshez a legkedvezőbb körülivényeket. Minden fejlődési szakaszban a maximumig kell eljuttatni a gyerekeket. Montessori kezdetben műszaki, majd orvosi tanulmányokat folytatott, és ő volt az első nő Olaszországban, aki 1896-ban diplomát szerzett. Jelentős tudományos előtanulmányokat mondhat magáénak, minthogy komoly antropológiai, elmekórtani vizsgálatokat végzett és behatóan foglalkozott az értelmi fogyatékos gyermekek gyógyításával is, s így a korai gyógypedagógia egyik jelentős alakjának számít, aki kutatásaival megszabta, megalapozta ennek a pedagógiai ágazatnak az arculatát is. 1898-ban Rómában megszervezte és vezette a római Scuola Magistrale Ortofrenica intézetet, ami a mai gyógypedagógiai intézmények elődjének nevezhető. 1904-ben jelentős lépést tett tudományos pályafutásán, hiszen egyetemi magántanárrá habilitálták, antropológiát és biológiát tanított az egyetemen, s mindeközben filozófiai és természettudományi doktori fokozatot is szerzett és orvosi könyveket írt. Amikor 1907-ben Róma egyik külvárosában megnyitotta a Gyermekek Házát (Casa dei Bambini), módszereinek híre egyszerre lábra kapott, és széles körben magára a vonta a határtudományok képviselőinek érdeklődését. 1909-ben megjelent fő műve, amelyben az óvodások körében alkalmazott nevelési módszereit foglalta össze. Montessori pedagógiájának alaptézise máig nem avult el. Mindennek kulcsszavai: öntevékenység, önerősítés, önfejlesztés, mely során a gyermek szabadon, saját időbeosztása szerint tevékenykedik, szem előtt tartva társai érdekeit. Módszereinek lényege, hogy segítse a gyermekek lelki és fizikai fejlődését, és lehetőséget adjon arra, hogy szabadságukkal élhessenek. A gyermek szabadsága a választás szabadságát jelenti, minthogy a tanulási folyamatot az önállóan végzett munkára alapozza: az egyéni ismeretelsajátítás és feldolgozás, gyakorlás jellemzi, melynek időhatárait nem szabják meg. Montessori szerint minden gyermekben ellenállhatatlanul, belső késztetésként dolgozik a cselekvési vágy és a világ megismerésének igénye, így nincs is más feladat, mint hogy biztosítani kell számukra a spontán, szabad tevékenység lehetőségeit, s mindennek a megfelelő környezetét. Érzékszervi fejlesztésen keresztül megvalósuló, motiváló játék- és munkaeszközöket alkalmazott e célok elérésére. Olyan eretnek gondolatok szülőanyja is volt, mint a gyermek méretének megfelelő bútorzat, és szabadon felhasználható bőséges játékarzenál, melyet játék után a pocokon a gyermekek tartanak rendben. Tehát, ehhez, az aktivitáson alapuló tanuláshoz biztosítani kell azokat a fejlesztő eszközöket, amelyek illeszkednek az adott érzékeny periódushoz, és a független és önállóságra alapozó munka érdekében valamennyi eszköznek önellenőrzésre is módot kell adnia – vallja a Montessori-pedagógia. Szintén a szabad, önálló munka feltétele, hogy a pedagógus bemutassa a gyermekeknek az adott eszköz használatát, hogy azt ők ezek után zökkenőmentesen használhassák. Maria Montessori szerint a gyermek pszichoszociális fejlődésének minden szakaszában egy-egy területre különösen fogékony, vagyis egy-egy intenzív érdeklődési területe van. Módszertanában kizárta a tekintélyelvűséget, hiszen tapasztalata szerint, a kívánt eredményt annak alapján a legnehezebb elérni, és ötletes nevelési módszereket, trükköket dolgozott ki inkább. Módszereiről először 1913-ban, Rómában szervezett először nemzetközi tanfolyamot, s hamarosan elterjedtek a Montessori-iskolák terjedtek Olaszországban és Amerikában is. Montessori a második világháború idejét Indiában töltötte (1939-1945), később nemzetközi előadói körutakon népszerűsített módszerét. 1929-ben alakult meg a Nemzetközi Montessori Szövetség (AMI), amely Dániában tartotta első kongresszusát. Az AMI ma is létező nemzetközi egyesület. Magyarországi Montessori Egyesület is működik. Maria Montessori 1946-tól Amsterdamban élt, de folyamatosan utazott a világban és a Montessori iskolákban tanítónak tanfolyamokat, továbbképzéseket tartott. 1947-ben Béke Nobel-díjra jelölték, hiszen egy új nevelés érdekében végzett munkájával jelentőset alkotott pedagógiában, filozófiában és az orvostudományban. 1952-ben halt meg. Tudományos munkássága máig elevenen él, embersége mélyen, meghatározó módon áthatja az alternatív pedagógia szemléletét. 2012. 08. 31 NZS