Rotterdami Erasmus németalföldi teológus, kinek személyében az európai humanizmus legjelentősebb képviselőjét tisztelhetjük, Bázelban halt meg 66 éves korában. Munkássága során bár élesen soha nem fordult szembe az egyházzal, s élete végéig megmaradt jó katolikusnak (aki például lelki tükröt ír a keresztény házasoknak), élesen bírálta a pápaságot, s írásaiban mindvégig kitért az egyház visszaéléseire. Művei halála után fejtették ki igazi hatásukat, jelentősen befolyásolva a korabeli szellemi áramlatokat, s ezen keresztül a politikai folyamatokat is, hiszen művei a latinról népnyelvre lefordítva elértek a tudós humanisták körein is túl, leszivárogtak a köztudatba. Írásai jelentős hatást gyakoroltak arra a folyamatra, melyben a vallási szakadás végül a felekezetek sokféleségébe torkollott, s mindez meghatározta az elkövetkezendő idők nemzetközi konfliktusait. Kifejtette ellenérzéseit a nemesség kiváltságaival, a háborúval szemben, és meghirdette a belülről mélyen átélt kereszténység elérésének ideáját. Filológiai munkássága is emelte ismertségét, és az ókori irodalommal foglalkozó művei hamarosan nagy népszerűségre tettek szert. Valójában nem ismerjük születésének dátumát, Eltérő vélekedések alapján 1465 és 1469 közé helyezhető ez az időpont. A műveiben föllelhető homályos utalások alapján házasságon kívül születhetett, ám ennek ellenére szüleitől, majd azok halála után az egyháztól kiváló nevelésben részesült. 1492-ben szentelték katolikus pappá, majd némi ellenállás után Ágoston-rendi kanonok lett. Ténylegesen soha nem gyakorolta papi hivatását. Erasmus maga nem volt orvos, ám kiterjedt kapcsolatrendszert működtetett kora orvostársadalmával, és írásainak szemléletformáló ereje révén munkássága mégis szervesen beépült az orvostörténetbe. Gondolatai az idő múltával sem évülnek el, ezt tükrözi a számtalan kiadás, melynek révén a modern kor is ízelítőt kaphat szelleme erejéből, minden időkre érvényes humanizmusából. Erasmusról elmondható, hogy már diák korában is tudós elmének számított, és szellemi szabadságát a véleménynyilvánítás jogának fenntartását egész életében erősen védte, nemzetközi híre ellenére sem vállalt soha katedrát -- függetlenségét megőrizte haláláig. Házitanítóként és vándordiákként folytatott tanulmányokat, majd 1495-ben a Sorbonne-ról ment Angliába, és Itáliában utazgatott. Élt Franciaországban, Svájcban megszerezte a teológiai doktorátust. 1500-ban Bázelben jelenik meg az Adagia, amely latin mondások gyűjteménye, mellyel egycsapásra a kevésbé művelt közönség előtt is ismertté és népszerűvé válik. E mű bevezetés az ókori görög-latin közmondások részletesen feldolgozott, kommentált enciklopédiája, a szerző szándéka szerint eleven, csevegő nyelven íródott, így nyit ablakot a klasszikus világra. Csakhamar nélkülözhetetlen tankönyvvé válik. Igaz ugyan, hogy a későbbiek során szellemisége miatt az igen konzervatív IV. Pius pápa a római Indexre teszi, később a pápa halála után a trienti zsinat Erasmus művét ismét „megtisztított változatban” engedélyezi. Erasmus számos neves kortársával ápolt mély kapcsolatot, az angol szellemi élet vezetői közül például Thomas More-ral, John Colettel,.az egyik legérdekesebb azonban Paracelsus, akivel 1526-ban Bázelben találkozik egy másik neves ismerős, a tudós nyomdász és kiadó, Frobenius betegágyánál, s akivel sok szempontból nyilvánvalóan egy gondolati körben mozognak. A továbbiakban Paracelsus is ellátja tanácsokkal a beteges hajlamú Erasmust. Az ő nevéhez köthető az első kritikai bibliakiadás, a görög eredetiben kiadott Újtestamentum, amellyel megkérdőjelezte a „Vulgata” érvényességét, mintegy történeti és tudományos szemszögből vizsgálva a kérdést felülírta az addig hivatalos egyházi állásfoglalást bibliakommentárjával. Művében igyekezett kimutatni a hiteles szöveg és a korábbi kiadási változatok közötti eltéréseket, pontatlanságokat. Erasmus szellemes ember volt, példa erre a Balgaság Dicsérete című műve, melyből az utókor, nemzedékek hosszú sora táplálkozhatott, s amely annak az északi szabadgondolkodásnak, és humanizmusnak ékes példája, mely mindig fenntartja magának a jogot a dolgok higgadt, távolságtartó, ironikus számbavételére. Mert az evilági dolgokkal, visszásságokkal nem szabad azonosulni,s ebben áll Erasmus világjobbító szándéka, és írásainak egyetemes ereje. NZS, 2013.07.15.