Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét. Az észt író, Andrus Kivirähk műve a múlt év végén jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában. Az 1970-ben született Kivirähk nagy népszerűségre tett szert regényeivel. Szóban forgó könyvével elnyerte a sci-fi és fantasy műfajban rangos Stalker díjat, a műből társasjátékot készítettek. Regényein túl színdarabjai és gyermekkönyvei is ismertek. Az író a vadon szétbomlásban lévő társadalmát állítja szembe a szántó-vető civilizáció anakronizmusokkal tűzdelt világával. A cselekmény központi figurája Leemet, az előttünk férfivá növekvő gyermek, aki az utolsók között beszélte a kígyók nyelvét. A vadonban emberek, farkasok, medvék, jávorszarvasok, őzek nyulak élnek az erdővel szimbiózisban. Minden lényben közös, hogy (az apró rovarok kivételével) beszélik, pontosabban sziszegik a kígyók nyelvét. Az észt katonai-vadász társadalom harcosai farkasháton vágtáznak, és a farkasok tejjel táplálják az emberek gyermekeit is. A hölgyek szívesen lépnek szerelmi viszonyra a bölcs és komótos medvékkel. A sziszegés tudománya azonban a sors ellentétes oldalaira veti az állatvilágot. Az emberek és az erősebb fajok ugyanis kígyónyelven csalogatják magukhoz a gyengébbeket és megeszik azokat. Az erdő folyamatosan sorvad, az emberek a vadonban javarészt már aggastyánok. Élnek közöttük vademberek is, Pirre és Rääk, akik a legrégebbi állapotot képviselik. Az emberek a falvakba költöznek, s hogy a „vasembereknek” a hódító német harcosoknak eleget tegyenek, intenzíven tanulják a német nyelvet. A faluban erősödnek a hűbéri viszonyok. Megjelenik az eke, a gereblye, a rokka, de már épülnek a kastélyok és a paloták is. Kényszerítő a keresztény vallás. A civilizáció igyekszik visszahatni a vadon életére, az ellenállás azonban szinte leküzdhetetlen.. Az ottmaradottak húshoz szokott gyomra a kenyeret is nehezen veszi be. A falvakban a közös eredet dacára borzongva néznek a vadonban élőkre. A világlátott elöljáró Johannes szerint a kígyónyelv azért is ártalmas, mert a kígyó az emberiség ádáz ellensége, a sátán jobb keze. Leemet legjobb barátja Pärtel is a faluba költözik, és ezután Ints, a vipera pótolja. Ints egészében nyeli le a békát vagy az egeret, a megkereszteléssel járó névváltoztatás kényszerében így nyeli el szimbolikusan Pärtelt Peetrus. A faluba látogató Leemet úgy érzi, hogy közte és az itt lakók között nincs hasonlóság. A keresztény dogmákat gyanakvással szemléli. Miközben lisztkását eszik, arra gondol, hogy vajon a római pápa is ezzel táplálkozik-e. - A mai világban nem lehetsz sikeres, ha semmit nem tudsz Jézusról. Egy lovag fegyverhordozója sem lehetsz, ha nem vagy megkeresztelve – mondja egy szerzetes. - Az összes modern ember visszataszító vonása a törekvés, hogy valakit szolgáhassanak – gondolja a szabadsághoz szokott Leemet. Annak ellenére, hogy sok az ellentét,a falusi elöljáró lánya Magdaleena és Leemet között szerelem fejlődik. - Jézust fogok szülni – mondja Magdaleena, aki teherbe esik egy szent lovagtól, és azt kívánja Leemettől, hogy legyen a gyermeke apja, valamint hogy kölcsönösen tanítsák meg egymást Isten, illetve az Ördög nyelvére. Íme a szerelem szülte békítő terv. Leemetet a sok viszontagságos kaland és a csalódások után már „nem zavarja”, hogy ugyanazon az éjszakán veszti el anyját, feleségét, gyermekét a kis Toomast, és Intset a többi viperával együtt. Azon sem szomorkodik már, hogy az erdő kihalásával nincs kinek továbbadni a kígyók nyelvét. Családjában és a vadonban is utolsó emberként él, a faluban pedig ő az utolsó pogány.

Lehet, hogy Isten is csak olyan követ teremtett, amit maga sem tudott felemelni? Az Észak Sárkánya - egy különlegesen óriási kígyó - képviseli az újrakezdés esélyét. Évezredeket alszik át. Őt sokezer léleknek kellene egyszerre szólítani, hatalmas erejére szükség van egy új, jobb világ kialakításához. Az író célja a rontott állapotok ábrázolása az őstermészetben és a modern társadalmakat képviselő feudumokban is. Eszköze a lépten-nyomon jelen levő keserű szatíra, leghatásosabbak a modern ipari társadalmakból származó anakronizmusok és hirtelen becsengő abszurd meghökkentések. Kivirähk természetesen mindent emberi szempontból értékel. A történelmi karikatúrák tanúsága szerint a dolgokkal általában elégedetlen, elsősorban a természetben és a társadalomban jelen lévő alávetettség formáival. Észtországnak kijutott bőven. A német hódításon kívül svéd, lengyel és orosz leigázás formájában is. Jellemző még az áthallás a Dzsungel könyvéből, erdő-falu ellentét szempontjából is, de Mowglit nem könnyű utolérni. Szerb Antal szerint pedig Kipling állatfiguráinak primátusa megkérdőjelezhetetlen a világirodalomban. A cselekmény gazdagsága nehéz feladatot ró a szerzőre, a regény és az idő viszonya általában feloldódik a mesében. A fordítónak Kőhalmy Nórának sok eredeti fogalmat kellett újra fogalmaznia magyar nyelven. Sas Gábor Literatura Medica Kiadó Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét Typotex Kiadó A/5 409 oldal ISBN 978 963 279 844 8