1798. június 4.-én, 73 éves korában meghalt Casanova, az észak-csehországi Dux (Duchovce) városában. Giacomo Girolamo Casanova színész családból származott, öt testvér közül a legidősebb volt, a betegeskedéssel eltöltött gyermekkor után kalandos életében gyakran tett tanúbizonyságot személyes bátorságáról. Mozgalmas és változatos életútját áttekintve, joggal lenne nevezhető akár kalandornak is. A hálás utókor e nevet úgy ismeri, mint olyan személyét, aki korának számos jelentős személyiségével állt kapcsolatban, mindenféle kalandokat élt át és jócskán kivette részét a szerelmi csatározásokból. Életének értelmet a testi gyönyörök hajszolása adott, ezt amúgy ő maga is bizton állítja. S bár saját bevallása szerint a gyönyör állandó keresése hajtotta, mindez morális, érzelmi és testi-szexuális téren folytonos zűrzavart és a harmónia felbomlását jelentette életében. Igaz ugyan, hogy Casanova soha nem szűnt meg keresni ezt a harmóniát. Utolsó éveiben elsősorban emlékiratainak megírásával foglalatoskodott, habár már 1785 óta Waldstein gróf duxi kastélyában dolgozott könyvtárosként. Az életem története című főműve számos érdeket fölvetést tartalmaz. Casanova szerint csak akkor élhet igazán szórakoztató életet az ember, ha ledönti az előítéleteket és a társadalmi konvenciókat. Épp ilyen indíttatásból érdeklődik élénken a szexuális konvenciókat áthágó, szabados viselkedésű csoportok, úgymint a transzszexuálisok, a transzvesztiták és a homoszexualitás iránt. Ez az irigylésre méltóan kalandos élet, mely tiszavirág-életű szerelni viszonyok láncolatából, szélhámos kalandokból, a szikrázó tehetség rövid idejű fellobbanásából áll, talán elfecséreltnek is tűnhet, ám mindez sajátos alapanyagot ad Casanova igazi tehetségének: az irodalminak. Hiszen annyi bizonyos, hogy nem volt tehetség nélkül való ember. És iskolázatlan sem, hiszen 1742-ben, 17 éves korában szerzett doktori címet a padovai egyetemen világi és egyházi jogból. Csupán három évvel később adta fel kényszerűségből végleg a papi pályát. Számos foglalkozást kipróbált e nyughatatlan karakter: hol jogi doktornak adta ki magát, de volt bíborosi titkár és bűvész, a francia király megbízottja, a velencei inkvizíció titkos ügynöke. Az élete utolsó szakaszában írt művében a szakértők megállapításai szerint a történetek hitelesek, ám a valós történések megélt változatát, interpretációját olvashatjuk, melyet egy dús fantáziával megáldott férfiú mesél el, akinek figyelmét elsősorban az élet élvezhetőségének igénye köti le. A gyönyör kicsikarásának módozatait fürkészi és írja meg e műben. Casanova nem cinikus és szabadossága sem korláttalan. egyszerűen egy újfajta morális rend körvonalazódik képzeletében, s ennek ad hangot, ennek korlátait, megvalósulásának útjait kutatja, s ilyenformán kap jelentőséget műve az irodalomtörténetben. Érdekes elgondolása van például a terhességről, mellyel, véleménye szerint oly méltatlanul, a nő fizet az örömeiért. Casanova orvosi tudással is rendelkezett, érdeklődése a test mindenféle funkciói, folyamatai iránt, és szenvtelen részletes, mindenféle nedvekben bővelkedő leírásai is idevágó jelentős tapasztalásról tesznek tanúbizonyságot. Casanova életének meghatározó élménye volt a velencei Ólombörtönben töltött idő, mely egész további életére hosszú árnyékot vetett. Az ínség és kiszolgáltatottság tizenöt hónapja minden addigi tervét felborította és soha el nem múló bizonytalanságérzést, szorongást, menekülésvágyat okozott. Kalandos módon megszervezte szökését, melynek hosszú történetével a későbbiekben a legkülönbözőbb előkelő szalonok népét szórakoztatta. Valójában gyerekkora óta készült az írói szerepre. Önéletrajzát többször átírta, szerkesztgette. Ezt a főművét sokan szerették, Szerb Antal egyenesen azt írta róla, hogy „nincsen történelmi regény, amely a memoároknál elevenebb, szórakoztatóbb volna és tökéletesebben visszaadná egy gyönyörű kor szívverését” NZS 2013. 06.06,