1941 március 28-án Virginia Woolf köveket tett a zsebeibe, és belegázolt a sussexi birtok közlében lévő Ouse folyóba. Sétabotját és lábnyomait a parton megtalálták. Őt magát két héttel később húzták ki a folyóból. Egy páratlan írói karrier és életút ért véget itt.

Valószínűleg igaz, hogy vannak sorsfordító művek életünkben, ilyen vízválasztó esemény lehet Virginia Woolf egyik könyvének elolvasása, mely után már az ember már nem képes bármit olvasni, ez a fajta világszemlélet és igényesség varázslatos módon az olvasójába is átszivárog, és jótékony erjedést indít meg az ízlés terén.

Azoknak a formabontóknak és új forma építőknek sorába tartozik, akik, mint Proust, Joyce, Aldous Huxley a regény hagyományos elképzelése ellen hoznak létre életművet, és az egész műfajt átformálva, azt szellemük kifejezésére, és az élet lényeg szerinti ábrázolására alkalmasabbá akarják tenni.

Virginia Woolf 1882 januárjában született Londonban és Rodmell-ben halt meg, 1941. március 28-án. Angol regényíró, esszéista, novellista, kritikus, könyvkiadó, feminista, és a huszadik századi modern irodalom egyik vezető alakjaként tartják számon.

Apja, Sir Leslie Stephen híres irodalmár-filozófus, hegymászó, és a Viktória-kor egyik legismertebb kritikusa volt. Anyja hírneves szépség. Iskolába nem járt, szülei és nevelőnők tanították, kivételes műveltségét apja erőteljes intellektuális támogatása mellett annak rendkívüli könyvtárában alapozta meg.

Bipoláris zavar

Egész életében küzdött gyenge idegrendszerével és különös érzékenységével, mely a legújabb kutatások szerint nem más volt, mint bipoláris zavar. Számos megrázkódtatás érte gyermek és a fiatal korában, egyesek szerint húgával együtt a náluk jóval idősebb féltestérek szexuális zaklatásának is áldozatául estek, mindez kihatott egész életútjára.
13 éves korában egy súlyos tragédia árnyékolta be életét: elveszítette édesanyját.

Ez annyira megviselte, hogy hónapokig súlyos idegrohamok törtek rá. Egész életében labilis idegzetű maradt, s harmincéves korában nyugtatóval öngyilkosságot kísérelt meg, és csak az utolsó pillanatban elvégzett gyomormosás mentette meg az életét.

Ez a mentális betegsége és szélsőséges hangulatingadozásai kihatással voltak egész életére, és a mélypontok mindig egy-egy nagyobb szabású mű megalkotása után törtek rá.
Woolfot, az amerikai orvos, Silas Weir Mitchell által népszerűsített és elhíresült “pihenőkúrával” kezelték orvosai.

Ezt a az eléggé vitatható terápiát, ideggyenge, hisztérikusnak titulált nőbetegek kezelésére vezették be a 19. század végén. A módszer lényege, hogy a betegeknek szigorúan ágyban kell feküdniük, méghozzá hanyatt fekve, és környezetükből minden lehetséges ingert ki kell zárni. Intézeti kezelése alatt megtiltottak minden tevékenységet, többek között az írást és az olvasást is. Ez a módszer minden bizonnyal nehezítette Virginia Woolf gyógyulását.

1913 elejétől 1915 végéig súlyos mentális betegségben szenvedett, és semmit sem írt.
Életére jótékony hatást gyakorolt férje, Leonard Woolf a baloldali érzelmű esztéta, aki lelkileg is mindenben támogatta, s többek közt neki köszönhető a depresszió ellen önerőből beindított közös nagy sikerű vállalkozásuk is, a nyomda és kiadóvállalat, a Hogarth Press.

A kiadó megalapításának elsődleges célja a szellemi pezsgés, valódi intellektuális tevékenység biztosítása, tehát a terápia volt Virginia Woolf számára.

A kiadó többek között Gorkij, Rilke, Freud, T. S. Eliot, Robert Graves és Katherine Mansfield, valamint Woolf saját műveinek korai megjelentetésével irodalmilag és üzletileg is sikeresnek, nyereségesnek bizonyult, és megalapozta a házaspár anyagi függetlenségét.

Virginia Woolf irodalmi termékenysége a mentális problémái ellenére haláláig kitartott, és jelentős életművet hagyott maga után.

„Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmai." – írta valahol.

Orlandó

Számos jelentős művet alkotott, például a 1925-ben a Mrs. Dalloway-t, melynek érzékeny és csak másokkal való törődés révén létezni képes főhősét anyjáról mintázta.
Leghíresebb műve azonban az Orlandó, mely – többek véleménye szerint – egy rendkívüli androgün szépség, Victoria Sackville iránt érzett leszbikus szerelméből született. A főhős, Orlandó négyszáz évig él, és férfiként majd nőként szemléli a világot.

Orlando, nagyon előkelő, gazdag és szép ifjú, királynők szerelmese, Erzsébet angol királynő idejében kerül a királyi udvarba, majd Viktória királynő korában férjhez megy, gyermeket szül, a regény végén pedig 1928-ban Londonban éli egy arisztokrata hölgy életét.

„Ha az olvasó azonban beleolvassa magát Virginia Woolf Orlandójába, lassankint érezni kezdi, hogy itt másról van szó. Feltűnik neki, hogy nem érzi az idő múlását az elmondott történetben. A halkan ironikus hang sejteti, hogy ez az időtlenség valami szándékot jelent. Az írónő kiemelte hősét, Orlandót az időből, s ezzel korlátlan lehetőséget teremt neki környezet, kor, élmény dolgában, önmagának pedig a fantázia szabad repülése dolgában. Mellőzi a regénynek, mióta irodalmi műfajjá lett, egyik mellőzhetetlennek tartott kellékét, az időt, és ezzel új, széleskörű lehetőséget teremt magának, és messze eltávolítja a regényt a realizmustól.” – írta róla a Nyugatban Schöpflin Aladár.

Az 1927-ben megírt Saját szoba című műve mérföldkő a nők felszabadításának történetében. Ez a nagyesszé a modern női gondolkodás egyik alapszövege.ebben fejti ki Virginia Woolf azt az ideát, miszerint a nők magas szintű alkotótevékenységhez nem is szükségeltetik más, mint egy saját szoba és biztos saját jövedelem.

Virginia Woolf a modern angol próza, a lélektani regény egyik megteremtője volt.
Egyedülálló művészetének titka rendkívül aszociatív, költői nyelvben rejlik, mellyel a tudat határsávjain megjelenő képzeteket képes megjeleníteni a hétköznapok mélyén.

„Úgy érzem, újra kezd elhatalmasodni rajtam az őrület. És érzem, hogy nem tudnánk átvészelni még egy olyan rémes időszakot. Nem heverném ki többé. Újra hangokat hallok, és képtelen vagyok koncentrálni. Így azt teszem, ami a legjobb megoldásnak tűnik. Te a lehető legnagyobb boldogságot adtad nekem. Többet jelentettél számomra, mint bárki más.”- írta a férjének hagyott búcsúlevélben.

Bármi nehézség és balsors sújtotta is Virginia Woolfot egyszerűnek semmiképpen nem mondható élete során, annyi bizonyos, hogy átélhette azt is, hogy boldog volt.

NZS