Várjuk, hogy a rezidensek kikaparják nekünk a gesztenyét Amikor 10 éve megkezdetem az orvosi tanulmányaimat, orvos ismerőseim vészjóslóan figyelmeztettek, hogy a hazai egészségügy nem túl jó kilátásokkal kecsegtet, de én csak legyintettem, mondván, mire végzek, bizonyosan javulni fog a helyzet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy romlani fog.

Azt hiszem, abban a legtöbb hazai orvos egyetért, hogy a magyar egészségügy kilátásai és az orvosok megbecsültsége egyre rosszabb, és talán sokan abban is egyetértenek, hogy mástól nem várhatunk megoldást, a sorsunkat a saját kezünkbe kellene vennünk.

A Magyar Rezidens Szövetség által kezdeményezett „Élhető Magyar Egészségügyet!” mozgalom célja a magyar orvosok egyre tarthatatlanabbá váló helyzetének javítása, a vészesen növekedő orvos elvándorlás megállítása és az orvosi hivatás presztízsének visszaállítása. Bár az MRSZ indítványozta a felmondónyilatkozatok gyűjtését, a mozgalom korántsem csak rezidenseket érint, minden hazai orvos (szakorvos, osztályvezető, kórházigazgató) csatlakozhat hozzá. Annak ellenére, hogy minden rendelkezésre álló fórumon hirdetjük, hogy nem csak a szakorvosjelöltek, hanem az egész orvostársadalom helyzetének javulásáért és fizetésemeléséért küzdünk. Nagyon elszomorító, hogy sok kolléga még mindig azt hiszi, hogy csak a rezidensekről van szó, és sértődötten kijelenti, hogy nem lesz hajlandó dolgozni, ha kevesebb lesz a fizetése, mint kezdő kollégájának.

Elvárásunk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a mindenkori nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. (2012. január 1-től legkevesebb 200 ezer forint nettó kezdő orvosi alapbér, 300 ezer forint kezdő szakorvosi bér, e fölött a tapasztalattal arányos további béremelkedés!). Elvárásunk továbbá a vonatkozó jogszabályok betartása. Különös tekintettel a túlórák és az önként vállalt többletmunka elszámolására. Célunk, hogy a szakma szabályai szerint gyakorolhassuk a hivatásunkat. Különös tekintettel az adminisztratív terhekre, a munkakörülményekre és a szakképzés minőségére.

Az orvosi bérek emelését nem csupán egzisztenciális szempontból tartjuk fontosnak, hanem mert egy munka megbecsültségének jó mutatója az érte kapott pénz. Végső soron egy munkáért annyi ellenszolgáltatást adnak, amennyiért a munkaerő hajlandó azt elvégezni.

Mi szeretnénk hinni, hogy a mások egészségéért folytatott munka többet ér, mint az utcaseprés.

Nagyon elkeserítő az orvosok körében tapasztalható közöny és szolidaritás hiánya. Lehet, hogy az idősebb, egzisztenciájukat már megalapozott és talán kielégítő mennyiségű hálapénzt kapó kollégák sajnálják a rosszabb helyzetben lévőket, de ez korántsem elég. Megdöbbenve hallgattam rezidensként az egyik osztályos reggeli megbeszélésen az idősebb kollégák méltatlankodását a pályakezdők nehéz sorsáról, majd elhangzott az a kérdés, hogy miért nem csináljuk azt, amit a csehek. Azt hiszem, a kérdésben benne volt a válasz is, fél évvel azután, hogy a csehek sikeres akciója hatására elkezdtük a felmondónyilatkozatok gyűjtését. Nagy horderejű változás, előrelépés soha nem volt kockázatvállalás nélkül. Az értékrend helyreállításához, az egészségügy prioritássá válásához elkerülhetetlen az orvostársadalom összefogása és az egységes fellépés.

A felmondónyilatkozatok letölthetők a rezidens.hu honlapról.

Dr. Papp Szidónia