Egészségpolitika

Beat2Phone – egy új egészségügyi alkalmazás Finnországból

2013. JÚLIUS 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

A VTT Műszaki Kutatási Központ (Finnország) kutatói kifejlesztettek egy olyan okostelefon alkalmazást, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját otthonukban elektrokardiogrammot (EKG) készítsenek. A zsebrevágható méretű eszköz a felhasználó mobiltelefonjával kommunikál. A szívverés rendellenességeit láthatóvá teszi az alkalmazás, ezáltal segít megelőzni a kialakuló szívbetegségeket vagy a stressz által okozott problémákat. A készülék lehetővé teszi a szívbetegségben szenvedő betegek számára az EKG rögzítésének megkezdését, mihelyst a tünetek megjelennek, az eredményeket pedig el lehet küldeni az orvosnak e-mailben vagy az interneten. A készüléket az otthoni ápolásban is fel lehet használni. A finn intézet célja az, hogy a kísérleti fázis befejeztével a készülék egy éven belül szélesebb körű felhasználásra kerülhessen. Kardiológusok a szív-rendellenességek folyamatos ellenőrzésére úgynevezett Holter készülékeket használnak. Sok esetben a betegnél nem jelentkeznek a tünetek a vizsgálat időtartama során, és így a panaszok okát nem lehet megállapítani. A finn találmány segít megoldani ezt a problémát, ezen túl a szívfrekvencia variabilitását is képes mérni. A felhasználhatósági tartományt növeli, hogy a készüléket alkalmazni lehet a munkával kapcsolatos stressz miatti kiégés tüneteinek felismerésére. További fejlesztés eredményeképpen az eszköz monitorozhatja majd az alvási mintázatokat az alvási apnoe-ban szenvedő betegek esetében. Az új Beat2Phone alkalmazás mérései magától értetődően nemcsak gyógyászati szempontból kiértékelhetőek, hanem a fizikai állóképességgel kapcsolatban is használható adatokat nyújtanak. A készülék potenciális felhasználóinak száma folyamatosan növekszik, a népesség öregedése következtében. A világ népességének körülbelül öt százaléka szenved ritmuszavarban vagy rendellenes szívverésben. A rendellenes szívverés előfordulásának gyakorisága az életkorral nő, a hatvan év felettieknek már körülbelül 12 százalékánál tapasztalható. Az állóképességi sportokban aktív emberek száma is folyamatosan növekedik. Úgy becsülik, hogy a nyugati világban a lakosság körülbelül egy százaléka űz valamilyen állóképességi sportot. A sportolóknak figyelemmel kell kísérniük a szív jelzéseit, ha a a csúcsterhelés közelében folytatják a tréninget, annak érdekében, hogy a túledzést elkerülhessék. A túledzés egyes következményeit, mint például a heves szívdobogásérzést, vagy a szabálytalan szívverést meg lehet előzni a Beat2Phone segítségével. Az eszközt gyorsulásmérővel is ellátták. A jeleket a felhasználó okostelefonjára küldi Bluetooth-on keresztül. A gyorsulásmérő jeleit lépésszámlálásra is fel lehet használni. Beat2Phone az első olyan készülék és szoftver, amelyet Android platformon EKG adatok átfogó elemzésére és tárolására fejlesztettek ki. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.