Egészségpolitika

A Google X kifejlesztett egy rák kialakulás jelzésére alkalmas „pásztázó pirulát”

2015. FEBRUÁR 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Google X, a Google stratégiai tudományos kutató osztálya bejelentette, hogy kifejlesztettek egy intelligens pirulát, amely átvizsgálja az emberi testet rákbetegség után kutatva, és az eredményeket megküldi a felhasználó által hordható szenzornak. A tabletta, amelynek fejlesztése a kutatás korai szakaszában tart, tele van apró mágneses részecskével, amelyek a véráramban terjedve rosszindulatú sejteket keresnek, és jelentik az eredményeket Bluetooth-on keresztül a hordható mobiltelefon-szerű eszköznek. Az új rendszeren dolgozó csapat orvosokból - beleértve az onkológust -, elektromos- és gépészmérnökökből, és asztrofizikusból áll. A szenzor potenciálisan nem korlátozódik a rák diagnosztizálására: előzetes elképzelések szerint fel lehetne használni egyebek mellett a szívbetegség vagy a vesebetegség korai kockázati tényezőinek kimutatására is. Az korábbi utolsó egészségügyi projekt, amit a Google X bejelentett, a Google Baseline Study volt, amelyben együttesen használnák a genetikai vizsgálatok eredményeit, és a digitális egészségügyi érzékelőkkel gyűjtött "kiindulási" adatokat 175 egészséges emberben. Az alapötlet az, hogy létrehozzák az anyagcseréhez kapcsolódó genetikai biomarkereket, tanulmányozhatóvá téve a stresszre adott anyagcsere-választ, és azt, hogy hogyan befolyásolják a gének a különböző kémiai reakciókat a szervezetben. Ezt megelőzően, a Google X bejelentette egy „okos” kontaktlencse létrehozásának tervét, melynek célja, hogy figyelemmel kísérje a vércukorszintet a könnyek analízisével. Bár a projekt nagy érdeklődést váltott ki, és műszakilag megvalósítható, sok szakértő szkeptikus, hogy a Google tervét nem lehet úgy megvalósítani, hogy életképes, biztonságosan pontos fogyasztói termék legyen. Andrew Conrad, az élettudományok vezető kutatója Google X-nél, azt hangsúlyozta, hogy a vállalat "nem érdekelt" a szenzor kereskedelmi célokra való gyártásában, és forgalmazásában. „Mi csupán a technológia feltalálói és megalkotói vagyunk. " Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.