Egészségpolitika

A gazdaságpolitika dönt

2012. ÁPRILIS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Új adónemekkel és bevételekkel bővült, ezeknek köszönhetően négymilliárdos túlteljesítés mutatkozik az E-alapban a bevételi oldalon az első negyedévben, míg a kiadásoknál nyolcmilliárdos megtakarítást könyvelhetett el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Mindezekről Sélleiné Márki Mária számolt be a Parlament Egészségügyi Bizottsága előtt, ahol az is kiderült, a recept nélkül kapható patikaszerek piacára a Pénztárnak semmiféle rálátása nincs. Az OEP jelenleg 9,617 millió ellátásra jogosult, köztük a 3,9 millió biztosított és 2,7 millió nyugdíjas egészségügyi ellátását finanszírozza. A társadalombiztosítási törvény idén januárban életbe lépő módosítása a társadalombiztosítási alapok megerősítését is jelentette – kezdte beszámolóját az OEP főigazgatója, aki elsőként a tavalyi esztendő zárszámadását ismertette elsőként a bizottság tagjaival. Mint fogalmazott, a végelszámolás egyelőre képlékeny, de az elmondható, hogy stabilan zárták a 2011-es évet. Mind az eredeti, mind pedig a módosított előirányzatot túlteljesítették, köszönhetően első sorban a gyógyszergyártói befizetéseknek. Még május 31-ig fogadnak el igényléseket a tavaly novemberben indult alapellátási eszköztámogatási rendszer 1,4 milliárdos keretére. Eddig 5811-en, közöttük 4123 háziorvos, és 1603 fogászati alapellátást végző doktor, 71 háziorvosi ügyelet és 14 iskolaorvos nyújtott be igényt a másfél millió forintra, amely havi 50 ezer forintos részletekben jut majd el a praxisokhoz. Az érintett kör 85 százaléka már igénybe vette az eszköztámogatást. A tavalyi gyógyszertámogatási kiadások is azt mutatják, hogy a gyógyszerkasszát át kell strukturálni, hogy az a betegellátást és a betegérdekeket szolgálja. A Széll Kálmán Terv 1. intézkedései pozitív korrekciót hoztak. Az ellátás biztonságát is szolgálja a generikus program, amely valós versenyt generál – emelte ki Sélleiné, hozzátéve, az eddigi két vaklicit (tavaly október 1. és idén április 1.) 2000 gyógyszer esetében 20 százalékos támogatáskiáramlást és térítési díj csökkenést is okozott. A főigazgató szerint egyébként van még lehetőség a generikus gyógyszerek árainak további csökkentésére. Az idei év első negyedévében már érezhető volt az átstrukturálódás. A rokkantsági és rehabilitációs járulékok megállapításával a szociális tárca és a nyugdíjbiztosító foglalkozik, azok kifizetése viszont az E-alapot terhelik. Új adónemek kerültek a bevételek közé: a baleseti- és a népegészségügyi termékadó mellett a szociális hozzájárulási adó is az egészségügyi kasszát gyarapítják, ahogyan az egészségügyi járulékok egyszázalékpontos emelése is többletbevételt teremt. Mindezeknek köszönhetően a bevételi oldalon egyelőre 4 milliárdos többlet mutatkozik. Bár a járulékbevételek egyelőre elmaradnak a várttól, a gyógyszergyártói kifizetések változatlanul túlteljesítésben vannak, első sorban a márciusi teljesítményvolumen-visszafizetések miatt, amelyek évente egyszer érkeznek a büdzsébe. A gyógyszertámogatások terén az első három hónap hektikus volt, áprilisban heti ötmilliárdos kiáramlás volt tapasztalható, amely megfelel a terveknek. Nem úgy a gyógyászati segédeszközök finanszírozása, ahol rendre túllépik az előirányzott keretet, mert a törvényi hiányosságok illegális kifizetéseket is lehetővé tesznek. Ezek megakadályozása érdekében már tavaly megkezdődött egy elemző vizsgálat az illetékes tárca felügyeletével, amely a jogszabályok feltérképezésére és a kiáramlott pénz felülvizsgálatára összpontosított. A jövőben gyakoribb és szigorúbb ellenőrzésekre készülnek ezen a területen. Az E-recept az OEP bázisán jön létre – mint arról idén januárban döntés született. Az előzetes tanulmányok elkészültek, a koncepció megszületett, ám a szakmai egyeztetések még váratnak magukra. Itt olyan kérdésekre kell megtalálniuk a választ, mint hogy ki férhet hozzá a beteg valamennyi adatához, vagy ki válthatja ki a rendelt gyógyszereket. A szakmai egyeztetés azonban nem akadályozza a pályázat indulását – hangsúlyozta Sélleiné. A kérdésekről a háziorvosokkal is konzultálnak, ha pedig a szakmai rész is összeállt, gondoskodnak majd a bővebb tájékoztatásról is. A vény nélkül kapható generikus patikaszerek vaklicitjét javasolta az OEP képviselőinek Kiss Sándor, a Jobbik képviselője. Felvetésére válaszul a főigazgató elmondta, csupán a vényköteles, de nem támogatott gyógyszerekre van rálátásuk, ezek mintegy 120 milliárdnyi forgalmat tesznek ki a betegek körében. Az államtitkárság által előre jelzett, a strukturális átalakításokból eredő megtakarítások Sélleiné Márki Mária szerint az E-alapba kerülnek, azonban mint mondta, „az átcsoportosítások lehetőségét a mindenkori költségvetés határozza meg.” eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-04-25

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Szerepkonfliktusok az orvosnői hivatásban

GYŐRFFY Zsuzsa, ÁDÁM Szilvia

Klinikum

A biohasonlók térhódítása - A Figyelő 2017;1

HODINKA László

A biológiai terápia első célzott hatásmódú készítményeinek szabadalmi védettsége lejárt. Így számos kisebb méretű proteinkészítmény után a bonyolult szerkezetű makromolekulák másolatainak kifejlesztése, gyártása és forgalmazása is lehetővé vált. Kifejlesztésük alapja a visszafejtés (reverse engineering).

Egészségpolitika

Oltani vagy nem oltani?

Újabb kötelező védőoltás a listán – Lesz aki ellne érvel?

Hírvilág

Prix Galien elismeréssel díjazták a világ első BCL-2 gátló hatásmechanizmusú gyógyszerét, melyet a krónikus limfoid leukémia kezelésére Európában az AbbVie törzskönyvezett elsőként

A gyógyszerkutatás Nobel-díjának tekintett Prix Galien Gálán évről évre felsorakoznak a világ legfontosabb farmakológiai innovációi és a kutatási eredményei. Idén a „Legjobb Gyógyszerészeti Termék” díjat a Venclexta (US)/Venclyxto (EU) (venetoklax) kapta, ami az első törzskönyvezett BCL-2 inhibitor. Az új hatásmechanizmusú gyógyszert elsőként az onko-hematológiai indikációk közül a krónikus limfoid leukémia (CLL) kezelésére fejlesztette ki közösen a Genentech és az Abbvie. A készítményt az Amerikai Egyesült Államokban a két vállalat együttesen, míg az Amerikai Egyesült Államokon kívül az AbbVie forgalmazza.