Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

1992. MÁRCIUS 31.

ATP-szenzitív kálium csatornák és modulátoraik

FINTA P. Ervin, PETER Illes

Az utóbbi időben az intracelluláris adenozin trifoszfát hatására záródó (ATP-szenzitív) K+ csatornák egyre inkább a figyelem előterébe kerültek. A sejtek metabolikus állapota és elektromos aktivitása közötti kapocs szerepét töltik be. A pancreas B-sejtjeiben e csatornák záródása váltja ki a glukóz hatására létrejövő inzulin szekréciót és rajtuk keresztül hat számos, a vércukorszintet befolyásoló hormon. Idegsejtekben is előfordulnak, ahol mind a sejttestben, mind az idegvégződésekben (pl. a perifériás idegekben) szabályozzák az ingerlékenységet. A központi idegrendszerben befolyásolják a jóllakottsági központ neuronjainak, valamint a spontán aktív katekolaminerg idegsejteknek a működését. Vaszkuláris sima izomban az endogén vazodilatátorok hatását közvetítik. Patofiziológiai szerepük is van: hypoxiás károsodások ellen védik az izom- és idegsejteket. Rajtuk keresztül hatnak a szulfanilurea anti diabetikumok, valamint egy új gyógyszercsoport, a k+ csatorna agonisták. Utóbbiakat sikerrel vizsgálják, ill. használják hypertónia, angina pectoris, szívelégtelenség, asthma bronchiale, irritábilis hólyag szindróma, chronikus okkluzív érbetegségek, valamint impotencia esetén. Viszonylag jól tolerálható gyógyszerek. Mellékhatásaik főleg vazodilatátor hatásukkal függnek össze, leginkább fejfájást, szédülést, palpitációérzést, ödémát okozhatnak.

HUN 1992;2(03)

Ideggyógyászati Szemle

1991. OKTÓBER 01.

Perifériás mononukleáris fehérvérsejtek intracelluláris Ca2 + -koncentrációja alkoholmegvonásos állapotban és psychiátriai megbetegedésekben

DR. KÖRNYEY Edit, NAGY József, DR. OROSZ Antal

A szerzők alkoholmegvonás alatt álló alkoholbetegek és más, alkohollal össze nem függő psychiátriai megbetegedésekben szenvedők esetében vizsgálták a perifériás mononukleáris fehérvérsejtek intracelluláris Ca2 +-koncentrációját. A sejten belüli Ca 2+ -koncentrációt Quin2 fluoreszcens Ca 2+ indikátor segítségével határozták meg.Az alkoholbeteg csoportban, összehasonlítva a nem alkoholbetegekkel, az intracelluláris Ca 2+-koncentráció szignifikánsan magasabb volt (p < 0,001 ). Az érzékenység- és specifitás-vizsgálatok alapján a perifériás mononukleáris leukociták intracelluláris Ca2+-koncentrációja az alkoholmegvonásos állapot lehetséges markerének bizonyult. 230 nM „határ" intracelluláris Ca2 +-koncentrációnál az alkoholmegvonás alatt állók közel 80%-os biztonsággal elkülöníthetők az egyéb psychiátriai betegségekben szenvedőktől. Az alkoholmegvonás hatására megnövekedett sejten belüli Ca 2+-koncentráció, figyelembe véve a Ca 2+ fontos szerepét az ingerületvezetésben, hozzájárulhat a központi indegrendszer fokozott excitabilitásához, a delirium tremens alapját képező hiperaktivitásához.

HUN 1991;44(10-11-12)

Ideggyógyászati Szemle

1985. FEBRUÁR 01.

Lithium transzport utak idegsejt membránban I. Nátrium-lithium ellentranszport

DR. JANKA Zoltán, DR. SZENTISTVÁNYI István

A szerzők az affektív pszichózisok prevenciójában és terápiájában eredménnyel használt lithium ion membrántranszportját vizsgálták cerebrális szövetből készített idegsejt tenyészetekben. Az extracelluláris nátrium koncentráció csökkentése emelte a sejtek lithium felvételi sebességét, valamint redukálta a lithium leadás mértékét. Ugyanakkor az idegsejtek nátrium felvételét az extracelluláris lithium koncentráció emelése csökkentette, az intracelluláris lithium jelenléte pedig növelte. A sejtek lithium felvételének külső lithium koncentráció-függésében kimutatható volt egy telítődő komponens. Az egyensúlyi sejt/médium lithium megoszlás mintegy 30 perc alatt kialakult és napokig nem változott idegsejt kulturákban. Az egyensúlyi intra:extracelluláris lithium koncentrációhányados 1-dél kisebb értéket adott. A kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a vörösvérsejtekhez hasonlóan agyi idegsejtek membránjában is működik egy formálisan nátrium-lithium csere ellentranszport rendszer, amelynek in vivo körülmények között, fenntartó lithium kezelés alatt is jelentősége lehet a lithium terápiás hatásának mechanizmusában, valamint a cerebrális lithium homeosztázis és detoxifikációs folyamat szabályozásában.

HUN 1985;38(02)

Ideggyógyászati Szemle

1977. JANUÁR 01.

Subcellularis izom-lipid változások kísérletes steroid myopathiában

HEINER Lajos, DOMONKOS Jenő, IFJ. VARGHA Miklós

Eredményeinkből arra következtethetünk, hogy különféle jellegű, neurogén és myogén izomkárosodásokban egyaránt az izomműködésben fontos szerepet játszó intracellularis membránokban észlelhető leghamarabb és legkifejezettebben a vinyl-étereket tartalmazó foszfatidák változása. Ez pedig arra utal, hogy ezeknek az izom működésében fontos szerepe van.

HUN 1977;30(01)

Ideggyógyászati Szemle

1965. MÁRCIUS 01.

Összehasonlító vizsgálatok macska és nyúl alsó agytörzsi formatio reticularisának cholinesterase activitásáról

PAPP Mátyás, BOZSIK György

A szerzők módosított Koelle módszerrel vizsgálták az alsó agytörzs FR sejtcsoportjainak specifikus és nem specifikus ChE activitását. A histochemiai készítményekben e sejtcsoportokban az AChE activitás nagyobb intenzitással az idegsejtek perikaryonjában, dendritekben és a sejthártya mentén volt megfigyelhető. A sejthártyához közel elhelyezkedő (extracellularis) AChE activitás macskánál már alacsonyabb (5,0), míg az intracellularis AChE activitás csak magasabb (6,0) pH-n jelentkezett a FR sejtcsoportjainak nagyobb részében. A macska és nyúl alsó agytörzsi FR-hoz tartozó idegsejtcsoportok specifikus és macskánál nem specifikus ChE activitásának intenzitása és eloszlása alapján a nyúltvelő és híd FR három caudooralis irányban elhelyezkedő sejtoszlopra osztható. Ezek a raphe magok oszlopa, a FR mediális kétharmadát elfoglaló sejtoszlop (n. oblongatae centrális, n. gigantocellularis és paragigantocellu larisok, n. pontis centrális caudalis és oralis) és lateralis sejtoszlop, melynek egy részét az utóbbi magok lateralis széle, a másik részét a n. parvocellularis foglalja el. Ezenkívül negyedik sejtcsoportot képez a n. lateralis reticularis, n. paramedium reticularis és n. reticularis tegmentipontis. Ez utóbbi csoport specificus és nem specificus ChE activitásának intenzitása és egy sejtcsoporton belüli eloszlása alapján eltér a három orocaudalis elhelyezkedésű, minden valószínűséggel az ascendáló activáló és descendáló reticularis rendszer anatómiai substratumát képező sejtcsoportoktól. A lateralis sejtcsoport, melynek az eddigi ismeretek alapján receptív és associativ működést tulajdonítanak igen gyenge enzymactivitású, míg a hosszú le- és felszálló reticularis rostok kiinduló helye, a mediális sejtcsoport idegsejtjeinek AChE activitása a gyenge és erős között változik. A raphe magok AChE activitásának eloszlása eltér a mellettük lévő mediális sejtcsoportétól. A fenti sejtcsoportok specificus és nem specificus ChE activitásának sajátosságai functionalis különbözőségeiket tükrözhetik. Megállapítható volt az is, hogy a két állat alsó agytörzsének FR-t képező neuroncsoportok AChE és ChE activitásában bizonyos különbségek vannak.

HUN 1965;18(03)

Ideggyógyászati Szemle

1960. JÚNIUS 01.

Vizsgálatok paroxysmalis myoplegiában

BEKÉNY György, HASZNOS Tivadar, SOLTI Ferenc

Szerzők vizsgálták a Benedek és Angyal által 1943-ban közölt paroxysmalis bénulásos beteget és ennek fiát. Az apánál a spontán roham alatti hyperkalaemia (7,4 maequ), a fiúnál pedig a kálium rohamkiváltó hatása kétségtelenné tette a paroxysmalis bénulás hyperkalaemiás jellegét. Az esetek említésreméltó sajátságai a következők : az apán a 18 év óta rendelkezésre álló számos kórrajzi adat alapján jól követhető volt a tartós pelvifemoralis paresis kialakulása, mely az utóbbi években munkaképtelenné tette. Mindkét esetben az izombiopsia a paroxysmalis bénulás hypokalaemiás formájával megegyezte kórszövettani elváltozást (elsősorban vacuolás degeneratiót) mutatott. Az apánál az EEG-ben a spontán roham előtti napon a gyors rhythmusok, majd a bénulás első napján frontotemporalisan theta hullámok szaporodtak. A roham előtt és alatt az egyébként normális vizeletbeli aldosteronürítés jelentősen fokozódott. A rohamot megelőző és kísérő EEG-változás és aldosteron-hypersecretio arra utal, hogy a hypophysis, hypothalamus, diencephalon rendszer is szerepel a roham létrejöttében. A centralis neuroendokrin működésváltozásnak a rohamot megindító és integráló befolyást kell tulajdonítanunk. A hyperkalaemiás eseteknél a rohamban valószínűleg az intracellularis (izom) káliumnak az extracellularis tér felé való eltolódásáról van szó. Ez az izomsejt membránjának a depolarisatiója révén okozhat bénulást. E feltevést igazoló vizsgálatok így az egyidejű artériás és vénás K-meghatározások kal kimutatható K-mozgás és az izom-K meghatározása rohamban még hiányoznak. A bénulás pathomechanizmusának különösen problematikus pontja, hogy a hypokalaemiás és hyperkalaemiás formában egyformán hat az izom munka (csökkenti a paresist), illetve a nyugalom (rohamot provokál) és hogy mindkét formában aldosteron-hypersecretio előzi meg és kíséri a rohamot. Szerzők részletesen elemzik és táblázatban foglalják össze a Gamstorp féle adynamia episodica hereditaria és a hypokalaemiás forma lényegbevágó különbségeit, és azonosságait. Szerzők esetei több sajátságban eltérnek a skandináv szerzők észleléseitől (súlyos tartós paresis kialakulása, 3—4, kivételesen 8 napig tartó bénulásrohamok, izom-hyperexcitabilitás hiánya a roham alatti EMG-on, a mechanikus és elektromos ingerlékenység csökkenése a roham alatt stb.). Szerzők szerint az adynamia episodica hereditaria elnevezés nem fedi a tünettant. A hyperkalaemiás forma különben sem önálló betegségegység, mely külön elnevezést igényelhetne. Utóbbira a Gamstorp-féle hyperkalaemiás paroxysmalis bénulás elnevezést ajánlják.

HUN 1960;13(06)