Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 236

Klinikum

2021. MÁJUS 16.

Covid-19-ből gyógyulók állapota 6 hónappal a kórházból való hazabocsátás után

A Lancet tanulmánya az eddigi legnagyobb esetszámú és leghosszabb utánkövetésű kohorszvizsgálat, ami kórházi kezelésben részesült Covid-19-ből gyógyulók állapotával foglalkozik, és az extrapulmonalis szervi manifesztációkról is beszámol. A vuhani vizsgálat eredménye szerint a tünetek jelentkezése után fél évvel a kórházból hazabocsátott betegek 76%-a küzd még legalább egy tünettel.

Hypertonia és Nephrologia

2021. FEBRUÁR 24.

Rizikóbecslések előrehaladott krónikus vesebetegek és dializáltak esetén

KULCSÁR Imre, KULCSÁR Dalma

Az elmúlt évtizedben egyre több epidemiológiai tanulmány jelent meg a krónikus vesebetegségek progressziójával, illetve halálozásának kockázatával kapcsolatban. A téma jelentőségét mutatja, hogy világszerte foglalkoztatja a nefrológusokat (Kanadától Új-Zélandig) és olyan nagy nemzeti (REIN Study – French Registry) vagy nemzetközi vizsgálatoknak is fókuszába került, mint a KDIGO Controversies Conference, a DOPPS 1–5 vagy az európai AROII Study. Hasznos lehet mind a kezelőszemélyzet (alapellátás, társszakmák, nefrológia), mind a betegek számára azon rizikóbecslések ismerete, amelyek megjósolhatják a CKD 3–5. stádiumú betegek életkilátásait (vesepótló kezelés szükségének várható ideje, mortalitás kockázata), illetve dialízisbe kerülő páciensek rövid (vagy akár hosszabb) távú túlélési esélyeit. Kiemelnénk predializált betegeknél a Bansal-score, a kétféle (négy és nyolc variábilist tartalmazó) Kidney Failure Risk Equation (KFRE) egyenleteket, dialízisbe került betegeknél pedig a rövid távú mortalitást prognosztizáló REIN tanulmányt, illetve a Cohen-modellt – valamennyi könnyen számítható webkalkulátorok segítségével. A közleményben bemutatott validált vizsgálatokban a prognosztizált és az észlelt túlélési adatok különbsége csekély (2-7%). Ennek ellenére a predikció értékelését egyénre szabva kell végezni, hogy a beteg preferenciái szerint a számára legmegfelelőbb döntés szülessen a további kezelést illetően: konzervatív terápia vagy dialízis (esetleg transzplantáció).

Klinikum

2021. JANUÁR 29.

Diabetesgyógyszerek és Parkinson-kockázat

A Parkinson-kór incidenciája az átlaglakosságban 0,3%, azonban az előrejelzések szerint a következő 7 évben 18%-os kockázatnövekedésre számíthatunk, többek között ezért is nő a szakmai érdeklődés a glükózkontroll és a neurodegeneratív betegségek közötti lehetséges kapcsolat iránt.

PharmaPraxis

2021. JANUÁR 22.

A gyógyszerész által nyújtott információs program hatása a diabeteses betegek állapotára

A közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek egyszerű és rövid intervenciója révén is szignifikánsan és klinikailag jelentősen javul a 2-es típusú cukorbetegek HbA1c-szintje. A gyógyszerész által nyújtott információs program pozitív hatása azért is figyelemre méltó, mert az Európai Unió országaiban a HbA1c-szint a diabeteszesek 42%-a esetében lépi túl a 7%-os ajánlott értéket, és az egészségügyi költés 15-25%-át fordítják a cukorbetegek ellátására.

Trombózismenedzsment

2020. DECEMBER 26.

A gastrointestinalis rosszindulatú betegségek kockázata és kimenetele a vérzést követően, orálisan antikoagulált pitvarfibrilláló betegeknél

Eredeti közlemény: Risks and outcomes of gastrointestinal malignancies in anticoagulated atrial fibrillation patients experiencing gastrointestinal bleeding. A Nationwide Cohort Study Chang T-Y, Chan Y-H, Chiang C-E, Lin Y-J, Chang S-L, Lo L-W, Hu Y-F, Tuan T-C, Liao J-N, Chung F-P, Chen T-J, Lip GYH, Chen S-A, Chao T-F. Clinical Atrial Fibrillation 2020;17(10):1745-1751.

Hírvilág

2020. NOVEMBER 20.

Életed ritmusa

A Pitvarfibrilláció Tudatosság Hetét (Global Atrial Fibrillation (AF)Aware Week) minden év novemberében rendezi meg az angol Atrial Fibrillation Association. A tematikus hét fő célja figyelemfelhívás a betegség időben történő felismerésére és mielőbbi kezelésére.

Klinikum

2020. SZEPTEMBER 28.

A humán immunrendszer rendszerelvű megközelítése

A nukleotidpolimorfizmusok kutatása révén kiderült, hogy az autoimmun betegségek kialakulásában nagyon kis hatáserősséggel nagyon sok genetikai lokusz közreműködik, és itt is kiderült, hogy egy-egy kórkép molekuláris heterogenitása – pl. SLE esetén – milyen óriási. E betegségek kezelését forradalmasította a biologikumok rendszerimmunológiának köszönhető bevezetése.

Idegtudományok

2020. AUGUSZTUS 31.

Glutamát- és szerotonerg mechanizmus magyarázhatja a rapid antidepresszáns hatást

A Nature kiadójának lapjában (Translational Psychiatry) megjelent vizsgálat megmagyarázza a ketamin paradigmaváltást eredményező hatásának mechanizmusát, és biomarkerrel is szolgál a depresszió kezeléséhez.

PharmaPraxis

2020. AUGUSZTUS 15.

A kórházi gyógyszerész szerepe egy ír Egyetemi Oktató Kórházban

A gyógyszerész tradicionális szerepe szerint gyógyszert diszpenzál a kórházakban és a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban, azonban az elmúlt években a szakma evolúciója következtében a gyógyszerész a multidiszciplináris egészségügyi ellátó csapat alapvető fontosságú szereplőjévé vált. A vizsgálatok szerint a gyógyszerész integrációja a multidiszciplináris egészségügyi ellátó csapatba javítja a gyógyszereléssel kapcsolatos döntéshozatalt és a betegkimeneteket, továbbá fokozza a betegbiztonságot és segíti az ellátás folyamatosságát.

Klinikum

2020. JÚLIUS 20.

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.