Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 1425

Ideggyógyászati Szemle

1979. MÁRCIUS 01.

Abscessus cerebri vizsgálata Amipaque-kal

DR. BARTHA László, DR. BAZSÓ Péter

Az új, vízoldékony, nem-ionizálódó myelográfiás kontrasztanyag a metrizamid (Amipaque) sikerrel alkalmazható cerebralis abscessusok vizsgálatára is. A szerzők által ismertetett esetben a nagy kiterjedésű, kamrarendszerrel közlekedő abscessus minden részlete jól ábrázolódott, a kontrasztanyag sem akut, sem késői szövődményt nem okozott.

Egészségpolitika

2022. JÚLIUS 31.

Covid-19-áldozatok

A járvány két évében 37 ezerrel többen haltak meg, mint az azt megelőző években – megjelentek az első konkrét adatok az elmúlt több mint két év olyan áldozatairól, akik a Covid okozta fertőzés mellett az egészségügyben kialakult súlyos állapot miatt veszítették életüket. A halaszthatónak ítélt beavatkozásokra, szűrővizsgálatokra várók, a krónikus betegek nemcsak orvosukhoz nem jutottak el, de még telefonon sem kaphattak segítséget. Leginkább a szív- és érrendszeri, a daganatos, a stroke, az ortopédiai és mentális betegeket érintette megrázóan. A járványhelyzet következményei viszont talán leginkább azzal szembesítenek minket drámai módon, hogy mennyire rossz a magyar lakosság egészségi állapota.

Ideggyógyászati Szemle

1979. FEBRUÁR 01.

Cerebrovascularis betegségek intenzív ellátása

DR. MEZEI Béla

Az e csoportba sorolható megbetegedések számának növekedését a statisztikai adatok bizonyítják, ugyanis a daganatos és szívbetegségek után a halálokok gyakorisága szempontjából a cerebrovascularis kórképek következnek. Ebben nagy szerepet játszik az életkor meghosszabbodása. Az agyvelő a vérkeringéséről és anyagcseréjéről az utolsó évtizedben jelentős mennyiségű adatot közöltek. Ma már a régi, csaknem kizárólag anatómiai szemléletet a fiziológia váltotta fel. Az agyi érkárosodások végső állapotai felöl az érdeklődés a véráramlás csökkenése, a hidrostatikus felfogástól a hidrodinamikus felé tolódott el. Cerebralis embolus-képződést elsősorban az artéria cerebri media, de a többi carotis intema ágban is a bal szívfélben lezajló patológiás folyamatok okozhatnak. A kórkép viharos tünetekkel kezdődik - eszméletvesztés, schock-állapot, epilepsziás megnyilvánulások - ezen közben kialakul a lokális ischaemiás folyamat. Az agyállományt roncsoló vérzések kialakulásában az érfal rugalmasságának csökkenését okozó megbetegedések és az aktuális hemodinamikai változások szerepelnek. Az érfal megbetegedései közül az arteriosclerosis és a cerebralis artériák aneurysmái a leggyakoribbak. A hemodinamikai változásokat a következő tényezők határozhatják meg: a tenzió akut emelkedése, a prekapilláris artériák spasmusa, a vasa-vasorum megbetegedései, az érfal anoxiás károsodása, a posztkapilláris vénák pangása, általában oxigénhiány.

Ideggyógyászati Szemle

1979. FEBRUÁR 01.

A schizophreniák akut szakát követő depresszív állapotok differenciáldiagnózisa

DR. ERDŐS András, DR. ARATÓ Mihály

A schizophreniák akut szakát követő depresszív állapotok gyakori előfordulásuk (kb. 25%) és klinikai jelentőségük ellenére a pszichiátriai irodalom viszonylag elhanyagolt és tisztázatlan kérdésének tűnnek. A szerzők 30 schizophren betegnél észleltek az akut szak rendeződése után depresszív szindrómát. A tünettanilag homogénnek tűnő betegcsoportot 4 kategóriába sorolták: 1. Schizophren processzus során kialakuló „Reziduális depresszív szindróma”. 2. Pszichoreaktív „Posztpszichotikus depresszió”. 3. Schizoaffektív pszichózis depresszív fázisa. 4. Neuroleptikus depresszió. A differenciálásnál a következő tényezőket vették figyelembe: életkor, premorbid személyiség, családi terheltség, betegségtartam, előző kórházi felvételek száma, az akut szak tüneti képe, az alkalmazott kezelés, a depresszió kialakulásának dinamikája és a depresszió tartama, lefolyása. Az alcsoportokba történő besorolás gyakorlati jelentősége abban áll, hogy különböző terápiás következtetéseket tesz lehetővé.

Klinikum

2022. JÚLIUS 23.

Milyen gyakori a hosszú-Covid?

A vakcináció 15 vagy 50%-os hosszú Covid-csökkentő hatásával kapcsolatos kételyekkel kapcsolatban a kutatók elmondják: nemcsak a hosszú Covid definíciója bizonytalan, de az is igaz, hogy a különböző vizsgálatok különböző adatgyűjtéssel dolgoznak és különböző adatelemző módszereket használnak, és a nagy esetszám nem jelent automatikusan jó minőséget és nagy validitást, reprezentativitást. Az elektronikus egészségügyi adatok felhasználását például az is nehezíti, hogy azok, akik akut Covid betegségükkel kapcsolatban nem keresnek fel orvost, valószínűleg hosszú covidos tüneteikkel sem fognak.

Idegtudományok

2022. JÚLIUS 23.

Új eredmények a neuroimmunológia területéről

Bár még gyerekcipőben jár az ideg- és az immunrendszer közötti kapcsolatok feltárása, a neuroimmunológia az elmúlt pár évben nemcsak a mikroglia-, T- és makrofágsejtek agyi szerepét, valamint az agy saját limfatikus rendszerét kezdi megismerni, de azokról az útvonalakról is kezd lehullani a lepel, amelyek révén a pozitív érzelmek lassítják a tumornövekedést vagy a negatív érzelmek pszichoszomatikus betegségeket okoznak.

Ideggyógyászati Szemle

2022. JÚLIUS 30.

[A posztoperatív neurokognitív diszfunkció korai és késői prediktorai szívsebészeti beavatkozás után]

URCUN Salim Yusuf , ALTUN Yasar , PALA Aybars Arda

[A posztoperatív kognitív diszfunkció (POCD) számos elemből összeálló állapot, amit a magasabb agyi funkciókat igénylő feladatok végrehajtásában jelentkező zavar jellemez. A nagy sebészeti beavatkozások, így például a szívsebészeti beavatkozások utáni korai időszakban gyakran jelenik meg memóriazavarral, csökkent koncentrációs készséggel, zavartsággal vagy delíriummal jellemezhető kognitív diszfunkció. A POCD következtében elhúzódik a posztoperatív gyógyulás, megnő a munkába való visszatéréshez szükséges időtartam és csökken a beteg életminősége. Vizsgálatunk célja az volt, hogy a Montreal Kognitív Felmérés (MoCA) és a Mini Mentális Teszt (MMT) segítségével felmérjük, milyen mértékben fordul elő POCD a szívsebészeti beavatkozá­sok utáni korai és késői időszakban. Célunk volt továbbá annak megállapítása, hogy e neurokognitív tesztek a POCD milyen prediktív faktorait képesek kiszűrni. A vizsgálatba bevont betegekkel a szívsebé­szeti beavatkozás előtt, a hatodik posztoperatív napon és a harmadik posztoperatív hónapban végeztük el a két tesztet. A hatodik posztoperatív napon detektált neuro­kognitív diszfunkciót korai, míg a harmadik posztoperatív hónapban detektált neurokognitív diszfunkciót késői POCD-nek számítottuk. A vizsgálatba 127 olyan beteget vontunk be, akik a preoperatív periódusban nem rendelkeztek neurokognitív diszfunkcióval. A korai neurokognitív diszfunkciót a következő tényezők jelezték előre: életkor, átlagos vérlemezke-térfogat (MPV), New York Heart Association (NYHA-) osztályozás pontszáma, x-clamp-idő, cardiopulmonalis bypass (CPB) időtartama, a posztoperatív intenzív terápiás és kórházi ápolás időtartama, akut myocardialis infarktus (AMI) előfordulása a preoperatív periódusban. A késői neurokognitív diszfunkciót a követ­kező tényezők jelezték előre: életkor, MPV, NYHA-klasszifikáció, x-clamp-idő, CPB-időtartam, a posztoperatív inten­zív terápiás és kórházi ápolás időtartama. Eredményeink alátámasztják azt a szak­irodalmi megállapítást, miszerint a delírium a szívsebészeti beavatkozások utáni harmadik hónapban a kognitív funkc­iók hanyatlásával jár együtt. Ebből az következik, hogy a POCD definiálásához használható standard diagnosztikai tesztek hiánya megnehezíti a kutatási eredmé­nyek interpretálását ezen a szakterületen. A neurofiziológiai teszteket csak akkor lehet majd megfelelő módon használni és interpretálni, ha kialakul a konszenzus a POCD diagnózisa kapcsán. Eredményeink szerint az előrehaladott életkor, valamint a hosszú posztoperatív intenzív terápiás és kórházi ápolási idő előre jelzi mind a korai, mind a késői neurokognitív diszfunkciót; a do­hányzás csak a késői neurokognitív diszfunkció kockázati tényezője.]

Ideggyógyászati Szemle

2022. JÚLIUS 30.

[Akut oropharyngealis paresissel járó diabeteses ketoacidosis – esettanulmány]

LANTOS Judit , BARTA Zsanett , NAGY Albert , VINCZE Rita , FÜLE Kálmán , BIHARI Katalin

[Az akut oropharyngealis paresis a Guillain–Barré-szindróma ritka variánsa. Munkánkban egy 63 éves férfi beteg esetét mutatjuk be, akinél az általános tünetek hátterében a kivizsgálás diabeteses ketoacidosist igazolt, emiatt inzulinterápiát indítottak. Két héttel később a beteg peri­oralis és nyelvcsúcsi zsibbadásról, dysphagiáról panaszkodott, beszéde dysarthriás lett. Kezdetben ezeket a panaszokat a beteg frissen diagnosztizált 1-es típusú cukorbetegségének tulajdonították. A gyorsan kialakuló paraparesis miatt a beteg mozgásképtelenné vált. A klinikai kép, a liquor és az elektrofiziológiai vizsgálat alapján akut oropharyngealis paresis igazolódott. Öt egymást követő napon át alkalmazott intravénás immunglobulin-terápia hatására a neurológiai tünetek javultak, az inzulinigény megszűnt. Egy évvel később egyedüli neurológiai eltérés az alsó végtagi areflexia volt. A beteg vércukorszintje normáltartományban volt diéta és gyógyszeres kezelés nélkül is. Az akut oropharyngealis paresis együtt járhat diabeteses ketoacidosissal, s mindkettő kezelésében hatékony lehet az immunglobulin-terápia. Tudomásunk szerint ez az első esetleírás az irodalomban, ahol az oropharyngealis paresis diabeteses ketoacidossal szövődött.]

Ideggyógyászati Szemle

2022. JÚLIUS 30.

Két Covid-19-beteg különös hallucinációkkal és fokális EEG-eltérésekkel

CLEMENS Béla

A 2019 végén kezdődött Covid-19 betegség és pandémia szakmai irodalma kiterjedt, de a nagy betegcsoportokat ismertető közlések a súlyos esetekre szorítkoznak, és ugyanez áll a központi idegrendszeri (KIR-) manifesztációkra is. E munkában két nőbeteg esetét ismertetjük, akikben a szerológiailag igazolt SARS-CoV-2-fertőzés igen enyhe légúti tünetekkel és szintén nem súlyos KIR-pana­szokkal jelentkezett. Az utóbbiak közül kiemelendők az igen élénk és különös tartalmú látási és hallási hallucinációk, amelyek részben elemiek, részben összetettek voltak. Az utóbbiak legjellemzőbb eleme egy emberi alak volt, aki jól érthetően beszélt hozzájuk. Mindössze három hasonló esetleírást találtunk az irodalomban, amelyeket a saját esetekkel összevetve, kiemeljük az öt esetre jellemző közös elemeket. Az összegzés felhívja a figyelmet arra, hogy enyhe vagy akár hiányzó légúti tünetek és szintén nem súlyos KIR-panaszok és -tünetek is lehetnek a Covid-19 velejárói. A két saját esetben a koponya-MRI normális volt, az EEG viszont a hallucinációknak megfelelő lokalizáció­ban körülírt rendellenességeket mutatott, ami az EEG diagnosztikai, differenciáldiagnosztikai jelentőségére utal.

Lege Artis Medicinae

2022. JÚLIUS 18.

A wuhani és delta vírusvariánsok által okozott Covid-19 terápiájában alkalmazott természetes anyagok és gyógynövények a klinikai vizsgálatok tükrében

CSUPOR Dezső

A 19 betegség új, máig sem tökéletesen megoldott kihívás elé állította az egészségügyi ellátórendszert. A világjárványban megbetegedett milliók hatékony gyógyítására nem álltak és máig sem állnak rendelkezésre megfelelően hatásos és biztonságos vírusellenes szerek. Ez nem meglepő, hiszen egy korábban nem ismert kórokozó elleni új hatóanyagok kifejlesztése szerencsés esetben is éveket vesz igénybe – a SARS-CoV-2 vírust pedig mindössze mintegy két és fél éve ismerjük.