Szakmai karrierrel és jövőképpel kapcsolatos hallgatói attitűdök a Semmelweis Egyetemen
VÁCZI Anna1, FEITH Helga Judit2, NÉMETHNÉ GRADVOHL Edina2, SOÓSNÉ KISS Zsuzsanna3, FARKAS Boglárka1
2013. JÚLIUS 30.
Nővér - 2013;26(03)
Eredeti közlemény
VÁCZI Anna1, FEITH Helga Judit2, NÉMETHNÉ GRADVOHL Edina2, SOÓSNÉ KISS Zsuzsanna3, FARKAS Boglárka1
2013. JÚLIUS 30.
Nővér - 2013;26(03)
Eredeti közlemény
A vizsgálat célja: A szerzők a paramedikális hivatást választó hallgatónők jövőre vonatkozó attitűdjeit vizsgálták. Munkájuk során felmérték a hallgatók jövőképét, részletesen megismerték család- és karrierterveiket, illetve ezek összefüggéseit. Vizsgálati módszer és minta: A kvantitatív, önkitöltős szociológiai kutatást a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar II.-, III.- és IV. éves ápoló-, szülésznő- és védőnő hallgatói körében végezték 2012. év tavaszán. Az eredményeket SPSS 19.0 programmal elemezték, leíró statisztikai módszerekkel. A kérdőív értékelhető válaszadási aránya 94,1% (N=257) volt. Eredmények: A hallgatónők egyértelműen preferálják az anyaságot, jövőképük azonban bizonytalan. Az újabb és magasabb szakmai célok elérését a minta 29,2%-a, míg a tanult szakma gyakorlását 54,5%-a jelölte fontosnak. Karriertervek tekintetében a szerzők statisztikailag bizonyítható különbséget találtak a szakirányok között (p<0,001). A válaszadó ápolóhallgatók 82,6%-a 40 éves korára középvezető státuszba szeretne kerülni, míg csak 8,7%-a dolgozna szívesen beosztottként is. Következtetések: A Semmelweis Egyetem hallgatónői készülnek mind a gyermekvállalásra, mind a paramedikális hivatásuk gyakorlására. A jövőképre adott válaszok azt jelezhetik, hogy e két majdani szerep összeegyeztetése már jelenleg is bizonytalanságot eredményez. Nagyobb arányban vágynak középvezető státuszra, mely magasabb presztízst jelenthet számukra. Jövőképük pozitív irányba történő elmozdulása segíthetne a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás megelőzésében.
Nővér
Az ápolás betegellátás területén dolgozó szakemberek számára ma már nélkülözhetetlen, hogy a bizonyítékon alapuló ellátás megvalósulása érdekében saját kutatás-módszertanilag megalapozott, megbízható eredményeket produkáló kutatásokat végezzenek vagy képesek legyenek értelmezni a mások által készített kutatásokat.
A vizsgálat célja: A szerzők célja, hogy a diabetes edukációt végző szakemberek a diabetológia tudományának robbanásszerű fejlődése mellett is hatékonyak és naprakészek maradjanak. A team tagjait képessé kell tenniük, hogy a korszerű terápiákhoz maximálisan igazodni tudjanak a betegelégedettség, a minőségi életvezetés tekintetének érdekében. Vizsgálati módszerek és minta: A liraglutide terápia alkalmazásának megelőző szakmai felkészítését az Uzsoki Utcai Kórház II. Belgyógyászati osztályán a diabetes edukációt végző team ápoló tagjai között végezték (N=20). Az új terápiás bevezetés lépéseit projektmenedzsment eszközök segítségével kivitelezték. Az oktatás hatékonyságát tudásszint felmérő tesztek összehasonlításával végezték. Eredmények: A bevezetés megtervezése és lebonyolítása után megállapítható volt, hogy az érintett szakdolgozók körében hiánytalanul elsajátításra került a liraglutide terápia edukációs különbsége. A projekt hatóköre az edukációs team oktatása mellett a liraglutide terápia bevezetésének lépéseit is tartalmazta. Szakdolgozói elsajátítás mértékének felmérése érdekében tudásfelmérő kérdésekkel került értékelésre a tudásszint. Az eredmények ismeretében kimondható, hogy az edukátor team tagjai elsajátították az új ismereteket az oktatás módosulásai terén. Következtetések: A minőségi betegvezetés legfőbb kérdése, hogy a beteg önállóvá tud-e válni saját életének optimális vezetésében. Ezen cél elérésének elengedhetetlen feltétele a folyamatos - a diabetológia tudományának gyors fejlődését nem figyelmen kívül hagyó - edukátor team jelenléte. Az egységet vezetők feladata, az oktatónővéreik folyamatos képzése és ellenőrzése.
A főiskolai ápolóhallgatók képzésében alapvető az elméleti és a gyakorlati képzés egyensúlyának kialakítása. A célkiűzés annak felmérése volt, hogy milyenek a hallgatók területi gyakorlatokon szerzett tapasztalatai, milyen problémákat jeleznek a képzés szakmai kompetenciákra felkészítésében lényeges szerepet játszó komponensben. A vizsgálati mintát a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának ápolóképzésében részt vevő 3. és 4. évfolyamos hallgatói alkották (N=96 fő). Az adatgyűjtés módszere kvantitatív jellegű, online kérdőív kitöltésére épült, amelyben három nyitott kérdés formájában kvalitatív jellegű elemek is szerepeltek. A Likert-skálán mért állítások között az elmélet-gyakorlat egyensúlya, az oktatásban résztvevők szerepe, a gyakorlati feladatok elvégzésére fordított idő kapta mindkét évfolyamtól az alacsonyabb átlagos rangszámokat. A logisztikus regresszió alkalmas a gyakorlatról kialakított pozitív/negatív benyomás bekövetkezési valószínűségének becslésére, több magyarázó változó együttes hatásaként. A területi gyakorlati képzésre vonatkozó problémák – egy előző (2009) vizsgálat eredményeihez képest – továbbra is megoldatlanok.
Felmérni a 2020-as évre vonatkozóan az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértékét, valamint ennek összefüggését különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2021 elején. 1965 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 23.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, Khi-négyzet és Kruskal-Wallis próbával készült (p<0,05). Eredmények: A megkérdezettek 46,7%-a mutatja a súlyos kiégés tüneteit. Az életkor, a családi állapot, az egészségügyi ellátás szintje, az egészségügyben eltöltött évek száma nincs összefüggésben a kiégéssel, viszont a bizonytalan jövőkép, a kereset változásának megítélése és a munkahelyi bizonytalanság szignifikáns összefüggést mutatott (p<0,000). Következtetések: Az egészségügyben dolgozók lelkiállapota fokozatosan romlik, melyhez valószínűleg a COVID-19 pandémia miatt kialakult helyzet is hozzájárul. A rossz lelkiállapotban lévők bizonytalannak érzik jövőképüket, munkájukat, mely ha így marad, a jövőben tovább nehezíti a betegellátást.
Klinikai Onkológia
A gyakorló orvoslás lényege, hogy a lehető legtöbb adatot tudjunk meg a beteg állapotáról, és ezek alapján döntsünk. Az orvosnak bíznia kell a saját gyakorlatában, ítélőképességében és a problémamegoldó képességében, mivel csak kezdetleges eszközök és korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésére. A digitális egészségnek nevezett kulturális átalakulással a „disruptive” technológiák révén fejlett módszerek keletkeztek, amelyek nemcsak a professzionális személyzet, hanem a betegek számára is hozzáférhetőek. Ezek a technológiák, mint a genomika, a biotechnológia, a betegek által hordható szenzorok vagy a mesterséges intelligencia (AI) fokozatosan három fontos irányba vezettek. Az egyik a beteg meggyógyítása, a második a részletes elemzéshez szükséges adatok beszerzése és a harmadik a precíziós orvoslás alapjainak megteremtése. A gyógyítás rohamos fejlődése ellenére a betegek néhány azonos fizikai jellemzőjére alapozva még mindig ugyanolyan orvosi döntések születtek, de az orvoslás végül a prevenció, a perszonalizáció és a precízió felé mozdult el. Ebben az irányváltásban és kulturális átalakításban az AI-technológia a mindennapi gyakorlatban alkalmazható kulcsszerepet tölt be.
Nővér
A vizsgálat célja: Felmérni a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán a hallgatónők elképzeléseit gyermekvállalási hajlandóság, gyermekszám preferenciák és az első szülés tervezett időpontjának tekintetében. Megismerni az anyasággal és a női szerepekkel kapcsolatos hallgatói attitűdöket, a tradicionális családmodell relevanciáját napjainkban. Továbbá összehasonlítani a három szakirányon tanulók válaszaiban megmutatkozó különbségeket. Vizsgálati módszer és minta: A szerzők kvantitatív, önkitöltős szociológiai kutatásukat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar II.-, III.- és IV. éves ápoló-, szülésznő- és védőnőhallgatói körében végezték 2012-ben. Az eredményeket SPSS 19.0 program segítségével, leíró statisztikai módszerekkel elemezték. A kérdőívre az értékelhető válaszadási arány 94,1% (N=257) volt. Eredmények: A hallgatónők túlnyomórészt terveztek gyermekvállalást, átlagosan 26,5 évesen. A vágyott gyermekszámnál a kettő vagy három gyermeket preferálták a legtöbben. Többségében házasságban alapítanának családot és a gyermekekről való napi gondoskodást inkább a nők feladatának tekintették, ami a hagyományos családmodellt támasztja alá. Jelenlegi/majdani életükben a legmagasabb arányban a védőnők, a legalacsonyabb számban az ápolók preferálták az anyaságot (p=0,012). Következtetések: Az Egészségtudományi Kar ápoló-, szülésznő- és védőnőhallgatói egyértelműen terveznek családot a jövőben. Az anyai szerepekről tradicionálisan gondolkodnak, azonban ezek teljesítését nehezítheti paramedikális hivatásuk. Főképp az ápolókat és szülésznőket veszélyezteti a szerepkonfliktus majdani életükben - többek között a több műszakos munkarend, valamint a másodállások miatt.
Ideggyógyászati Szemle
A 2009-es magyarországi neurológiai kapacitások és a szakorvos-utánpótlás helyzetének korábbi felmérésére alapozva javaslatot teszünk a neurológiai ellátások szerkezetének jövőbeli alakítására. Kitérünk a neurológusok által ellátandó diagnóziscsoportokra, a neurológiai ellátásokra és azok progresszív szervezésére. A jelenlegi kapacitásokból kiindulva teszünk javaslatot a jövőben ellátandó betegcsoportokra, és az ellátás szintjeire. Az elmúlt évek tendenciájából kiindulva megfontolásra javasoljuk a teljes akut stroke-ellátás neurológiai osztályokra szervezését, és azonosítunk néhány olyan betegcsoportot, melyek ellátásában a jelenleginél nagyobb szerepet szánunk a neurológiának. A fekvőbeteg-ellátásban három szintet jelölünk meg: egyetemi klinikák, térségi/megyei kórházak, városi kórházak. Az egységekhez a minimumfeltételek helyett gazdaságilag is működőképes rendelői és osztályszabványokat rendelünk. Az egyetemi klinikák a neurológiai ellátás minden területét lefedik, egyetemi oktatási funkciókat is ellátnak, valamint területi alapon részt vesznek a megyei és városi ellátás szakmai minőségének biztosításában, és a jelenleginél önállóbb szerepük lenne a szakképzésben. A betegellátás vonatkozásában a térségi/megyei feladatkör azonos lenne az egyetemi klinikákéval - a kizárólagosan egyetemi funkciók nélkül. Városi szinten általános neurológiai ellátás történne, itt nem feladat a neurológia minden részterületének művelése. A neurorehabilitáció a városi kórházak neurológiai osztályainak részlegeiben, önálló térségi/megyei neurorehabilitációs osztályokon, valamint házhoz járó ambuláns formában történne. A jelenlegi rendszerhez képest legnagyobb szervezeti változás a neurológiai járóbeteg-ellátást érinti. Az egyetemi klinikai és térségi/megyei speciális szakambulanciák mellett a neurológiai szakrendelések a háziorvosi rendszerhez hasonló magánrendelésként működnének, az egyes praxisok önállóan szerződnének az egészségbiztosítási pénztárral. Feladatkörük lenne a heti 30 órás általános neurológiai ellátás mellett az alapszintű, szűrő jellegű neurofiziológiai és neuroszonológiai vizsgálatok végzése, megfelelő műszerezettséggel, szakasszisztenciával. A terv megvalósításához a szakképzés és a finanszírozás átalakítása is szükséges.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás