Magyar Radiológia

Lobularis neoplasiával társult sugaras heg az emlőben

ERDŐSI Éva, HERTELENDY Ágnes, GREXA Erzsébet, ANGA Béla, VARGA Zoltán

2003. AUGUSZTUS 20.

Magyar Radiológia - 2003;77(04)

BEVEZETÉS - A szerzők egy 55 éves nőbeteg emlőelváltozását ismertetik, amelynek morfológiai képe differenciáldiagnosztikai nehézséget okozott. ESETISMERTETÉS - A bal emlőben megfigyelhető laesio az úgynevezett sugaras hegre - vagy közismertebb angol nevén „radial scarra” - jellemző képet adott, amelynek területében azonban számos, nem egyértelműen benignus mikromeszesedés volt látható. A hisztológiai vizsgálat kis lobularis neoplasiával társult sugaras heget igazolt. A mikromeszesedések a malignus folyamattal nem voltak kapcsolatban. KÖVETKEZTETÉS - A sugaras heg területében kiterjedt, benignus mikromeszesedés alakulhat ki. Gondolnunk kell azonban arra, hogy az elváltozáshoz az esetek 10-30%-ában malignus folyamat társulhat, erre utaló mammográfiás jelek nélkül is. A végső diagnózist mindig a szövettani vizsgálat alapján állapíthatjuk meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Radiológia

Cheirospondyloenchondromatosis

IGNYS Anna, MALGORZATA Krajewska-Walasek, MARIKOVA Olga, IVO Marik, KAZIMIERZ Kozlowski

A cheirospondyloenchondromatosis (CHE) elnevezés Spranger és munkatársaitól származik. A betegség generalizált, meghatározott típusú enchondromatosist jelent, amely enyhe vagy közepes fokú törpeséggel, a kéz és a láb rövidségével, gyöngyfüzér jellegű ujjakkal, prominens nagyízületekkel és gyakran mentális retardációval jár együtt. A radiológiai jelek ennek megfelelően: enyhe fokú generalizált platyspondylosis, generalizált enchondromatosis, főleg a kézen, a lábon és a kismedencében, valamint eróziók az acetabulumon. Három olyan esetről számolunk be, amelyekben ritka és súlyos fokú enchondromatosis fordult elő, és hangsúlyozzuk azokat az eltéréseket, amelyek a mi betegeink és Spranger klasszikus leírása között található.

Magyar Radiológia

Az orvosfizikus szakmai és jogi felelőssége

KÁLMÁN László, GÁSPÁRDY Géza

A cikk szerzője, Chomicki úgy érzi, néhány magyarázó szóval tartozik az olvasóknak. Eddig az International Organization for Medical Physics (IOMP) elnökétől azt várták, hogy időről időre jelentést írjon a Nemzetközi Orvosfizikai Szervezet tevékenységéről, amelyet a Medical Physics World egyes számaiban publikálnak. Ehelyett ő azt javasolja, hogy az olvasók vessenek fel orvosfizikai, elméleti és gyakorlati problémákat, amelyeket megvitathatnak. Nagyon örülne, ha elküldenénk kommentárjainkat, kritikáinkat és javaslatainkat.

Magyar Radiológia

Forrai Jenő szellemi hagyatéka Gondolatok halálának 10. évfordulóján

GÖBLYÖS Péter

Forrai professzor emlékének tisztelegve tekintsük át, mi az, amit szellemi kincstárából ránk hagyott! Életének fő műve az úgynevezett Csákány-Forrai, a radiológiai diagnosztika részletes kézikönyve1. A kétkötetes könyv legjobb fejezeteinek egyikét ő írta a csontok radiológiai diagnosztikájáról, és a szerkesztés munkájában is részt vett.

Magyar Radiológia

Placebohatás

LOMBAY Béla

A placebo olyan terápiás célú beavatkozás, amelyet betegségek gyógyítására vagy tünetek enyhítésére alkalmaznak annak teljes vagy részleges tudatában, hogy a kezelt állapotra nem fejt ki specifikus hatást.

Magyar Radiológia

A foszforlemezes röntgenfelvételi rendszer és a PACS használatával szerzett tapasztalataink

BARTA H. Miklós, BERENTEY Ernő, FORNET Béla, FORRAI Gábor

Tanulmányunkban bemutatjuk a digitális radiológia alkalmazását és ismertetjük tapasztalatainkat. Osztályunkon 1999 szeptembere óta a hagyományos felvételek és gasztroenterológiai vizsgálatok célzott képei kizárólag foszforlemezre készülnek. A leletezés két munkaállomáson zajlik. A klinikusoknak hat, Windows alapú képvisszanéző állomás áll a rendelkezésére a külső intézetekben. Az adat- és képforgalom lebonyolítása szerveren keresztül történik, a hosszú távú adattárolás pedig magnetooptikai lemezeken. A hagyományos felvételi technikák teljes egészében integrálódtak a rendszerbe. A filmfelhasználás drasztikusan csökkent. A vizsgálatot kérő osztályokra kihelyezett PC-ken keresztül a képanyagokhoz a klinikusok is hozzáférnek. A távolabbi helyekkel való konzultáció lehetősége is adott. A helyszíni felvételek minősége jelentősen javult és állandóbb. A CT-vizsgálatok és az átvilágítók képanyagának hosszú távú tárolása is digitálisan történik. Hátrány viszont, hogy az egységes rendszerben bekövetkező esetleges működési hibák kiterjedt problémákat okozhatnak. A kiépítés nagy befektetést igényel. Új leletezési szokások kialakítására van szükség. Az új követelményeknek megfelelően újabb minőségi követelményeket kell közösen megfogalmazni az egységes színvonal érdekében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Spontán kialakuló carotideocavernosus fistula a sürgősségi osztályon]

SZABÓ István, ZAG Levente, CSONTOS Amarilla, TAKÁCS F. Irma, SZIKORA István

[Bevezetés - Irodalmi adatok alapján a sürgősségi osztályokon jelentkező betegek körülbelül 2%-a panaszkodik kizárólag fejfájásra. A fejfájáshoz gyakran társul féloldali zsibbadás, fülfájás és szemfájdalom. Igen ritka esetben ezeket a tüneteket a sinus cavernosust a carotisrendszerrel patológiásan összekötő úgynevezett carotideocavernosus fistula okozhatja. Esetbemutatás - Sürgősségi osztályunkon jelentkezett egy 32 éves nőbeteg, aki féloldali fejfájást panaszolt, ehhez azonos oldali fülfájdalma és pulzáló fülzúgás társult. Vizsgálatkor felfigyeltünk a beteg szokatlan megjelenésére, beleértve alacsony termetét, átlátszó bőrét és a fülcimpa hiányát. Megfigyelésünk első öt órájában a beteg panaszai nem változtak, viszont egy súlyos hányást követően exo-phthalmus, subconjunctivalis suffusio és ptosis alakult ki. A kezdeti tünetek általános mivoltából adódóan fül-orr-gégészeti konzíliumot kértünk, amely során nem találtak eltérést. A továbbiakban neurológiai és komputertomográfiás vizsgálat történt, szintén negatív eredménnyel. Mivel a fejfájás az alkalmazott kezelésre nem csökkent, folytattuk a megfigyelést. A neurológiai tünetek megjelenésével carotideocavernosus fistula lehetősége merült fel, amelyet a mágneses rezonanciás vizsgálat és a szemészeti konzílium is megerősített. A beteget intervenciós neuroradiológiai intézetbe szállítottuk további ellátás céljából. A beteg szokatlan külleme és a carotideocavernosus fistula kialakulása miatt genetikai vizsgálatot végeztünk, amely IV. típusú Ehlers-Danlos-szindrómát igazolt. Következtetés - A carotideocavernosus fistula nagyon ritka lelet a sürgősségi osztályon. A tünetek korai felismerése és kezelése viszont elengedhetetlen a lehetséges súlyos következmények kialakulásának megakadályozása érdekében.]

Hypertonia és Nephrologia

A 2-es típusú diabetes mellitus kezelése, gondozása - ADA-EASD, 2018-2019

KÉKES Ede

Az Amerikai (ADA) és az Európai (EASD) Diabetes Társaság 2018-ban a 2-es típusú diabetes kezelési alapelveiről adott ki egy közös ajánlást, majd 2019-ben az ADA Professional Practice Committee tagjai közölték a cukorbetegség kezelési-gondozási javaslataikat a klinikusok számára. Fentieken túl kidolgozták a diabeteshez társult hypertonia és hyperlipidaemia kezelési irányelveit is. A javallatokat és irányelveket egy rövid illusztratív képsorban mutatjuk be.

Ideggyógyászati Szemle

[Szekretoros meningeoma koponyacsont-infiltrációval és orbitalis terjedéssel ]

KÁLOVITS Ferenc, TAKÁTS Lajos, SOMOGYI Katalin, GARZULY Ferenc, TOMPA Márton, KÁLMÁN Bernadette

[A szekretoros meningeoma a meningeomák ritka formája, mely a meningothelialis altípusból differenciálódik. Jelentős peritumoralis oedema és sajátos immunhisztokémiai és molekuláris genetikai profil jellemzi. Tanulmányunkban bemutatunk egy középkorú nőbeteget, akinek a szekretoros meningeomája az elsődleges agyalapi lokalizációból terjedt a csontos orbitára és az orbitaűrbe, így exophthalmust okozott, amit ritkán írtak le ilyen tumorokban. A tumor gazdag érellátottsága és a társult agyi oedema sebésztechnikai kihívást jelentett az eltávolítás során. A képalkotó és immunhisztokémiai feldolgozás a szekretoros meningeo­mák jellegzetességeit tárta fel. Míg hisztológiailag jóindulatú volt a tumor, az orbitalis csont- és lágyszövetek infiltrációja miatti posztoperatív neurológiai maradványtünetek kezelése nem kis kihívást jelentett. Tanulmányunk bemutatja a meningeomák ritka formájának megkülönböztető klinikai, radiológiai és hisztológiai jellegzetességeit, melyek további ritka sajátosságokkal társultak esetünkben. ]

Lege Artis Medicinae

Fulvesztrant az emlőrák késői stádiumában

BÍRÓ Mátyás, BÜDI László, AL-JAZAIRI Abdul Baki

A 63 éves nőbeteg távolabbi anamnézisében tonsillectomia, cholecystectomia, abdominalis hysterectomia szerepel. 2006 májusában indult kivizsgálása a jobb emlőben lévő fájdalmatlan, tapintható rezisztencia miatt. A mammográfia a jobb emlő külső kvadránsainak határán 17×14 mm-es, tumorra gyanús képletet írt le. A finomtű-aspirációs citológia eredménye: C5.

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint hypertoniában. Hazai tapasztalatok a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatai alapján - III. rész - A húgysavszint összefüggése a klinikai és laboratóriumi jellemzőkkel

KÉKES Ede, PAKSY András, ALFÖLDI Sándor

A Magyar Hypertonia Regiszter (MHR) 2011., 2013. és 2015. évi adatbázisa alapján 22668 hypertoniás férfi (átlagéletkor 60,8 év) és 24684 hypertoniás nő (átlagéletkor 64,1 év) esetében trendanalízissel és lineáris regresszióval vizsgáltuk a szérumhúgysavszint nagyságának összefüggését a vérnyomással, a célvérnyomás-elérés mértékével, az ISH és a hypertonia társbetegségeinek megjelenési arányával. A korrelációelemzést kiterjesztettük a metabolikus tényezőkre (BMI, haskörfogat, lipidprofil, vércukor) és a vesefunkcióra is. Szignifikáns összefüggést észleltünk a szérumhúgysavszint, a szisztolés és diasztolés vérnyomás, valamint a célvérnyomás között. Szignifikáns korreláció áll fenn a szérumhúgy sav - szint és a metabolikus jellemzők (haskörfogat, BMI, összkoleszterin, HDL-koleszterin, triglicerid, éhomi vércukor) között, illetve a hyperurikaemiában gyakoribb volt a metabolikus szindróma előfordulási aránya. A szérumhúgysavszint növekedésével párhuzamosan egyre gyakoribb a hypertoniához társult KVB, ischaemiás szívbetegség és a diabetes előfordulása. A legszorosabb összefüggés nőknél a húgysavszint és az idült vesebetegség között, férfiaknál a húgysavszint és ischaemiás szívbetegség között áll fenn. Elemzésünk alátámasztja azon nemzetközi állásfoglalást, amely szerint a hyperurikaemia egy független cardiovascularis, metabolikus és renalis kockázati tényező.