A zavartság vagy delírium, a figyelmi és tudati vigilancia, valamint a megismerő mű­­kö­dé­sek agyi bántalom következtében hevenyen kialakuló és fluktuációra hajlamos zavara. Általában szisztémás kórfolyamatok hatására alakul ki másodlagosan a szindróma kifejlődéséért felelős neuralis mű­ködészavar. Nem pszichiátriai betegség­ről van szó: a primer mentális zavarok nem okoznak tudati vigilanciazavart. Az idős kor­osztályban meglehetősen gyakori, elő­fordulása hazánkban hozzávetőleg hetven­ötezer embert érinthet. Döbbenetes tény, hogy az esetek csaknem kétharmadát nem ismerik fel, aminek a markáns morbiditási és mortalitási kockázatnövekedés miatt tár­sa­dalmi szintű egészségügyi jelentősége van. Kezelése a gyakori multimorbiditás és polipragmázia miatt összetett ismereteket igénylő kihívás. A szisztematikus, nem gyógy­szeres megelőzési stratégiák alkalmazásának különösen nagy a jelentősége.

A citosztatikumok extravazációja az infúziós kezelés legnagyobb jelentőséggel bíró helyi szövődménye, mivel nagyon komoly következményekkel járhat. Az extravazáció során az infúziós oldat az érpályából a szubkután, subdermalis térbe jut, infiltrálódik és a bőrre, idegekre, inakra és ízületekre káros hatásokat eredményez. Gyakorisága irodalmi adatok szerint 0,01-7%. A kemoterápiás szerek károsító hatásuk szempontjából a hólyaghúzó, az irritáló, illetve a nem hólyaghúzó szerek csoportba sorolhatók. A betegfüggő, illetve kezeléssel öszszefüggő kockázati tényezők ismerete fontos az extravazáció előfordulásának minimalizálásához. Az extravazációs kockázat csökkentése érdekében szükséges az infúziós citotoxikus kezelésben részt vevő munkatársak kiképzése, a prevenciós protokollok megismertetése és a mindennapi gyakorlati elsajátíttatása. 2012-ben az ESMO-EONS egy újabb, az egész kemoterápiás extravazációs témakört átfogó kezelési protokollt állított össze. Az ajánlás előírja, hogy minden onkológiai osztályon legyen az extravazáció ellátására megfelelően képzett személyzet, illetve egy extravazációs készenléti csomag. A klinikai gyakorlatban extravazáció esetén használt szubkután kortikoszteroid alkalmazását nem ajánlja. Mekloretamin extravazációja esetén szubkután nátrium-tioszulfát javasolt. Antraciklin, mitomycin C, platinaszármazékok infúzióját követő extravazáció esetén a dimetil-szulfoxid a legjobb kezelési lehetőségünk. Antraciklinek esetén a dexrazoxán intravénás adminisztrációja is hatékony. A hialuronidáz a bőrbe vagy a bőr alá fecskendezve növeli a kötőszövet permeabilitását, elősegíti az extravazált szerek szétterjedését és helyi koncentrációjának csökkentését, ezáltal megkönnyíti az extravazált gyógyszerek felszívódását. Vinca alkaloidok extravazációja után hialuronidázt alkalmazva nem alakul ki bőrnekrózis. Az antidotumok sikertelensége esetén, súlyos, nem gyógyítható fekély, szövetnekrózis, vagy több mint tíz napig tartó fájdalom esetén sebészeti kimetszés válik szükségessé. A téma fontossága miatt a magyarországi onkológiai centrumokban az elfogadott irányelvek jelenléte és alkalmazása szükséges, az extravazáció kezelésre vonatkozóan.

Vizsgálat célja: A szerző azokat az okokat keresi, amelyek a kontaktlencse viselők szaruhártya gyulladásához vezetnek. Vizsgálja továbbá, hogy megelőzhető-e a súlyos állapot kialakulása. Anyag és módszer: A vizsgálat a Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Szemészeti Osztályán fekvő kontaktlencsét viselő betegek körében történt. A saját készítésű, zárt kérdéseket tartalmazó kérdőív, 18 beteg körében került kiosztásra. Eredmények: Minden beteg 18 fő havi viseletű lágy kontaktlencse használó volt. 10 fő 2 héttel, 5 fő 1 héttel hordta túl a lencséjét. 5 fő elmulasztotta a kézmosást a lencse behelyezése, illetve kivétele előtt. 5 fő nem szokta letisztítani a lencsét a szennyeződésektől, 7 fő nem használt naponta friss tároló folyadékot. 4 fő csapvizet használt a lencse ápolásához. 5 fő éjszakára sem vette ki a lencsét, 4 fő piros, gyulladt szemre is felhelyezte a lencsét. 1 fő kivételével nem tartottak viselési szünetet, 3 fő rendelkezett szemüveggel. 14 fő nem volt megelégedve az optikában kapott felvilágosítással. Következtetés: Minden elváltozás hátterében a kontaktlencse nem megfelelő tisztán tartására visszavezethető bakteriális szövődmény állt.

BEVEZETÉS - Az intestinalis ischaemia időben történő felismerése és kezelése nagy kihívást jelent a gyakorló orvos számára. ESETISMERTETÉS - A 60 éves dializált nőbeteg hasi anginája hátterében az arteria mesenterica superior angiográfiával igazolt stenosisa állt, amely miatt 6×29 mm-es Genesis stentet implantáltak. Egy év után ismét panaszossá vált, a kontrollangiográfia restenosist mutatott, amit 7×34 mm-es Wallstenttel oldottak meg, és ezzel egy időben a korábbi acetilszalicilsav-kezelését clopidogrellel egészítették ki. Ennek ellenére egy év múlva hasi anginája ismét visszatért. Az újabb intervenció során - tekintettel az in-stent restenosisra - Taxus Liberte gyógyszerkibocsátó stentet ültettek be. A kettős thrombocytaaggregáció-gátlást tovább folytatva hasi panaszai nem ismétlődtek, testsúlya nőtt és a kontrollangiográfia négy év után sem mutatott restenosist az érintett érben. KÖVETKEZTETÉSEK - A gyógyszerkibocsátó stent jó választás lehet az arteria mesenterica superior restenosisakor. A stentelt beteg esetében fontos a megfelelően ellenőrzött, tartós, kettős thrombocytaaggregáció- gátló kezelés.

Bevezetés: A percutan vesebiopszia alapvető fontosságú módszer egyes vesebetegségek diagnosztikájában, ugyanakkor ismert, hogy potenciális szövődményekkel jár. A jelen tanulmányunkban a szövődményráta, a klinikai tünetek és a biopsziával kórismézett szövettani diagnózisok közti kapcsolatot, illetve az egyes betegségek megoszlását vizsgáltuk betegcsoportunkban. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba 353 beteget vontunk be, akiken percutan vesebiopsziát végeztünk centrumunkban. A biopszia minden esetben ultrahangos bejelölést követően történt. A szövődmények előfordulása és a szövettani diagnózisok közti statisztikai összefüggéseket elemeztük. Eredmények: A szövődményráta (44,5%) és a betegségek előfordulása hasonló volt a korábbi tanulmányokban leírtakhoz. Szignifikánsan alacsonyabb volt a szövődmények előfordulása a diabeteses nephropathiában [likelihood ratio (LR) 0,44], valamint az akut tubularis necrosisban (LR 0,38) szenvedő betegek csoportjában. Ezzel szemben vékonybazálmembrán- szindrómával diagnosztizált betegekben több mint hatszor gyakrabban alakult ki intrarenalis haematoma a többi beteghez viszonyítva. Az arteriovenosus fistulák kialakulása több mint kétszer gyakoribb volt a vasculitises (LR 2,88), illetve az akut interstitialis nephritises betegcsoportban. Ugyanakkor a súlyos arteriosclerosisban szenvedő betegek esetében ez a komplikáció szignifikánsan ritkábban fordult elő (LR 0,46). Összefoglalás: A vesebiopsziához társuló szövődmények kialakulásának gyakorisága szignifikánsan alacsonyabb diabeteses nephropathiában, valamint akut tubularis necrosisban szenvedő betegek körében. Ezzel szemben vékonybazálmembrán-szindróma, vasculitis, rapidan progrediáló glomerulonephritis és akut interstitialis nephritis esetén a szövődmények kialakulásának a rizikója szignifikánsan magasabb, ezért ezek a betegek szorosabb monitorozást igényelnek vesebiopsziát követően. Kulcsszavak: vesebiopszia, szövõdmény, vérzés, arteriovenosus fistula