A perifériás verőérbetegség (PAD) a társuló multilocularis atheroscleroticus betegségek következtében igen nagy mortalitású betegség. Tünetes PAD esetén a jól megválasztott antithromboticus kezelés nemcsak az alsó végtagi vascularis események, hanem a cardiovascularis halálozás, stroke és myocardialis infarctus kompozit végpont előfordulási arányának csökkentése szempontjából is kulcsfontosságú. Ezen a területen a thrombocytaaggregáció-gátló acetilszalicilátnál jobb eredményt lehetett elérni clopidogrellel, de a két szer kombinációja már nem jár a cardiovascularis major események számának csökkenésével. Az elmúlt évek vizsgálatai alapján számos, egyéb hatóanyagról bizonyosodott be, hogy a PADbetegek csoportjában nem előnyösebb alkalmazásuk a hagyományos thrombocytaaggregáció-gátló szereknél. Terápiás gyakorlatunkban változást jelenthet azonban a Xa-faktor-gátló rivaroxaban kis dózisának és az acetilszalicilátnak a fix kombinációja, amely a monoterápiánál jobb eredményeket tudott felmutatni a kombinált cardiovascularis végpontot illetően, elfogadható vérzéses kockázatnövekedés mellett.

Célkitűzések - Nagy multicentrikus vizsgálatokban elemezték a különböző antithromboticus kezelési módok hatékonyságát ischaemiás stroke-ban. Bizonyos klinikai helyzetekben azonban a vizsgálatok eredményeinek alkalmazhatósága nem egyértelmű. Tanulmányunkban elemeztük a neurológusok által alkalmazott antithromboticus kezelés különféle szempontjait. Módszerek - Széles körű felmérést végeztünk strokekezelésben jártas magyar neurológusok körében. A résztvevők kérdőívet töltöttek ki, amelyben az akut ischaemiás stroke-ban és a másodlagos prevenció során alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns kezelésre vonatkozó kérdések szerepeltek. Eredmények - A válaszadási arány 65%-os volt. A legtöbb (69%) klinikus akut stroke esetén mindig megvárja a képalkotó vizsgálat eredményét, mielőtt antithromboticus kezelést indítana. Az első ischaemiás eseményt követően a leggyakrabban adott thrombocytaaggregáció-gátló szer az acetilszalicilsav (100 mg/nap). Az első ischaemiás esemény után az acetilszalicilsav helyett egyéb hatóanyag felírásának gyakori okai közé tartozik a nagy kockázat és az acetilszalicilsav-allergia vagy -intolerancia. Az in vitro aggregometriás vizsgálatok eredményei gyakran befolyásolják a gyógyszerválasztást. Ha adott thrombocytaaggregáció- gátló kezelés mellett ismételt ischaemiás esemény következik be, a legtöbb válaszadó módosítja a gyógyszerelést. Néhány kolléga említést tett olyan nem kardiológiai indikációkról is, amelyekben alvadásgátlást vagy acetilszalicilsav és clopidogrel kombinációs kezelést alkalmaz. Következtetések - Ez a felmérés információt nyújt az általános neurológiai gyakorlatban alkalmazott antithromboticus kezelésről, beleértve az olyan mindennapi helyzeteket is, amelyekre vonatkozóan a szakmai irányelvek nem nyújtanak segítséget.

Az acetilszalicilsav és a clopidogrel jól ismert thromgocytagátló gyógyszerek az atherothromboticus vascularis betegség kezelésében. A kezelés elleõre azonban a betegek jelentõs számában visszatérõ ischaemiás epizódok jelentkeznek, ezt az acetilszalicilsav- vagy clopidogrelkezelés sikertelenségének tekintik. Különbözõ laboratóriumi technikák állnak rendelkezésünkre, amelyekkel vizsgálhatjuk a thrombocytagátló szerek hatékonyságát. Érdekes, hogy csekély lehet az egyezés az egyes teszetek eredményei között. Az acetilszalicilsav- vagy clopidogrelrezisztencia azokat az állapotokat jelenti, amikor az adott thrombocytagátló szer nem kielégítõ inhibitor hatásossága mutatható ki a thrombocytafunkciót mérõ in vitro esszével. Becslések szerint átlagosan az acetilszalicilsavval kezelt betegek mintegy 30%-a, a clopidogrellel kezelt betegek 20%-a nem éri el a hatásosság megfelelõ mértékét a thrombocytaaktivitást tekintve.

Az acetilszalicilsav hatékonyan gátolja a thrombocyták aktiválódását, így alapszere a nagy cardiovascularis kockázatú betegek antithromboticus terápiájának. A thrombocyták reaktivitásának csökkenését a COX-1 izoenzim irreverzíbilis gátlásával éri el. A megfelelő dózis kiválasztása azonban ma még mindig nem könnyű feladat. Tekintve, hogy a gyógyszer világszerte széles körben elterjedt és használt, a vérzéses mellékhatások kialakulásával is gyakran találkozhatunk. Nagyobb dózisok (300 mg) alkalmazásával az acetilszalicilsav hatékonysága nem nő, azonban emelkedik az acetilszalicilsav által indukált vérzéses mellékhatások kialakulásának kockázata. Ezért érdemes az akut atherothrombosis szakaszának lezajlása után a dózist - pontosan a mellékhatások elkerülésére - a még hatékony minimálisra lecsökkenteni, amely 75-150 mg naponta. Az acetilszalicilsav hatékonysága egyénileg különböző, fontos lenne emiatt kiszűrni azokat a betegeket, akik esetében a szer csökkent hatékonyságú. Az acetilszalicilsav-rezisztencia kimutatása azonban jelenleg még megoldandó probléma, egyelőre nem áll rendelkezésünkre megfelelő módszer. A megfelelő hatékonyság és a mellékhatások elkerülése közötti egyensúly eléréséhez fontos az acetilszalicilsav indikációs területének ismerete. A 2009-es cardiovascularis terápiás konszenzuskonferencia ajánlása szerint csak olyan férfiak esetében alkalmazzunk acetilszalicilsavat primer prevencióban, akiknek nagy a cardiovascularis kockázata, gastrointestinalis vérzést még nem szenvedtek el, hypertoniájuk kontrollált. Szekunder prevencióban pedig cardiovascularis betegség diagnózisa után minden esetben indokolt az alkalmazása kis dózisban (75-150 mg/ nap) élethosszig mindkét nemben.

Mivel a RAAS-gátló szereket igen széles körben alkalmazzák az orvosok ischaemiás szívbetegségben, szívelégtelenségben, hypertoniában, diabetesben és veseelégtelenségben, indokoltnak tartjuk a jelentős nemzetközi társaságok ajánlásait ebben a kérdésben.