Nemzetközi viszonylatban a segítő foglalkozású szakemberek kiégésének óriási szakirodalma van. Magyar nyelven különösen a legátfogóbb tanulmány ebben a témakörben Fekete Sándor pszichiáter tizenöt évvel ezelőtt született írása. Az elmúlt tizenöt évben az egészségpszichológiai, a magatartás-tudományi, az egészségszociológiai és az életminőség-vizsgálatok, valamint a munkastressz egészségkárosító hatása egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tudományos és a közéletben. A tanulmány első részében a kiégés fogalom határainak tisztázása, kialakulása, folyamata, mérése, kezelésének fő irányai kerülnek bemutatásra, a második részben pedig a kiégéskutatás harminc évének történetét ismerteti a szerző, különös tekintettel a legújabb nemzetközi és hazai kutatásokra, a kutatási trendek változásaira.

Az ételek, az evés (vagy annak zavarai) a filmművészetben is gyakran ábrázolt tematikát képviselnek. E téren Marco Ferrerinek, a jeles olasz filmrendezőnek A nagy zabálás című, 1973-ban készült filmje klasszikussá vált.

Az aszpart inzulin (B28 Asp-inzulin) rekombináns DNS-technológiával előállított, gyors hatású inzulinanalóg, kémiai szerkezetének jellegzetessége, hogy az inzulin B-láncának 28. helyén szereplő prolint aszpartáttal cserélték ki. E változtatás folytán az inzulinmolekula önasszociációs készsége gyengül, a subcutan beadott aszpart inzulin gyorsan dimer és monomer formává disszociál, s ez utóbbi könnyen, rövid idő alatt felszívódik. Az aszpart inzulin hatása - a humán reguláris inzulinhoz viszonyítva - hamarabb kezdődik, az inzulincsúcs magasabb, a hatástartam rövidebb. Az aszpart inzulin hatáskinetikája összességében véve jobban közelíti az élettani, étkezést követő inzulinelválasztásét. Mindezekből adódóan az aszpart inzulin az étkezés utáni vércukorértéket kifejezettebben csökkenti. Az aszpart inzulint közvetlenül az étkezés megkezdése előtt kell beadni, azonban egyes megfigyelések szerint adható az étkezés befejezésekor is. E körülmény a betegek számára bizonyos könynyebbséget jelent az étkezési előírások időbeni betartása terén. Az aszpart inzulin egyaránt jól használható 1-es típusú és 2-es típusú cukorbetegek kezelésekor. Aszpart inzulin mellett (humán reguláris inzulinnal összehasonlítva) a HbA1c-érték szerény csökkenése és az éjszakai hypoglykaemiák ritkábbá válása remélhető. Az aszpart inzulin megbízhatóan alkalmazható inzulinpumpákban is. Terhesek kezelésére a közelmúltban engedélyezték, gyermekek és serdülők kezelésekor a várható előny és a rendelkezésre álló szerényebb tapasztalat mérlegelése után célszerű dönteni. Aszpart inzulin vonatkozásában (más inzulinanalógokhoz hasonlóan) nem állnak rendelkezésre hosszú távú, a diabetes szövődményeinek alakulását vizsgáló tanulmányok eredményei.

A gastrooesophagealis reflux betegség savas formájában a kezelés alapja a protonpumpagátló szerek alkalmazása. A terápia eredményességét elsősorban a tünetek alakulásán mérjük le. Szinte mindig tartós, folyamatos gyógyszerelés szükséges. Emelt dózis alkalmazására és kombinációs kezelésre típusos esetekben ritkán kerül sor, extraoesophagealis tünetek esetén azonban a nagyobb adag alkalmazása vált be. A gyógyszerek legkisebb hatékony mennyiségét ma már többnyire fokozatos csökkentéssel keressük meg. A műtéti kezelés elsősorban fiataloknak ajánlható, de nélkülözhetetlen a szövődmények megoldására és volumenrefluxban. Az endoszkópos antireflux-terápia jelenleg inkább csak klinikai kísérlet. A Barrett-oesophagus kezelése gyógyszerekkel vagy antirefluxműtétekkel nem csökkenti a Barrett-carcinoma gyakoriságát; jelenleg leginkább az endoszkópos ablatív terápia ajánlható.

Napjainkban kevesebb a kezelést igénylő, aktív krónikus B-vírus-hepatitises beteg, mint ahány krónikus C-vírus-hepatitises beteget ismerünk. A B-vírus-hepatitis kórlefolyása és következményei azonban általában súlyosabbak, ezért a betegség nem veszített jelentőségéből. A fő veszély a májcirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulása. A betegség számos formában jelenhet meg. A tünetmentes hordozók csak ellenőrzést, illetve hepatológiai gondozást igényelnek. A kóros májfunkciókkal és emelkedett vírusnukleinsav- (HBV-DNS-PCR) szinttel jellemzett aktív hepatitises időszakokban (HBeAg-negatív vagy -pozitív) azonban mindenképpen antivirális kezelésre van szükség. A kezelésnek ma két fő formája létezik. Az egyik a meghatározott ideig tartó, interferonalapú kezelés, amely direkt antivirális és immunmoduláns hatásokkal rendelkezik és számos mellékhatást is okozhat. A másik lehetőség a tartós nukleozidanalóg-kezelés. Ezek a készítmények orálisan adhatók, kevés mellékhatással járnak, de hosszabb-rövidebb idő után rezisztens mutánsok megjelenése várható. A hagyományos interferont felváltotta a peginterferon- alfa-2a, amelynek farmakokinetikája sokkal hatékonyabb. A nukleozidanalógok közül a lamivudint használjuk a legrégebben; hatékonysága jó, de három-négy év kezelés után közel 70%-os rezisztencia kialakulása várható. Az újabb szerek közül az adefovir-dipivoxil hazánkban most került forgalomba, és alkalmazása elsősorban a lamivudinrezisztens mutánsok észlelése esetén ajánlott. Ígéretesek a klinikai kipróbálás stádiumában lévő újabb gyógyszerek, amelyek közül az entecavir az Egyesült Államokban már törzskönyvezésre került.