Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív dön­téshozatal hibáinak elkerülésére, ugyan­akkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tu­dásalapúak, szabályrendszerekre, problé­ma­­specifikus algoritmusokra épülnek. Szá­mos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A nap­jainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a va­dászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az em­berek. Fej­lesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai át­törést jelentenek, ami megállíthatatlan és át­alakítja világunkat. Alkal­mazásuk és fej­lesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezek­ben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult há­rom évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiá­ba lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Ne­künk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együtt­mű­ködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.

Az egészségügyi ellátás többféle szakma közreműködését igényli, illetve gyakoriak a stressz szituációk is, emiatt az egészségügyi dolgozók között konfliktusok is gyakrabban alakulnak ki. Ehhez hozzájárul még a dolgozók egymásrautaltsága, mely szintén kedvez a konfliktusok kifejlődésének. Ez a jelenség nem csupán a két, szembenálló félre van hatással, hanem a személyeken belül is érzelmi változásokat okoz (harag, stressz, negatív érzelmek), illetve hosszú távú következményei (műhiba, fluktuáció, gyakoribb hiányzás a munkából, elégedetlen betegek, munkahely hírnevének romlása), költségkihatásai (perköltségek) is lehetnek az egészségügyi szervezetre nézve. Jelen közlemény bemutatja a konfliktus különböző meghatározásait, részletesen ismerteti annak okait és típusait. Kitér az egészségügyi team-en belüli konfliktusokra és azok lehetséges következményeire, valamint a konfliktuskezelés módjaira.

Korunkban a nem fertőző betegségek okozzák az emberiség közel 70%-ának halálát, amelyek hátterében minden esetben megtalálhatók a fő kockázati tényezők: a dohányzás, a fizikai inaktivitás, a túlzott alkohol­fogyasztás és az egészségtelen táplálkozás. A nem fertőző betegségek visszaszorítására globális cselekvési terv készült, amely – egye­bek mellett – azt a kívánta elérni, hogy 2010-hez képest 2025-ig 30%-kal csökkenjen a dohányzók aránya. Az Egész­ség­ügyi Világszervezet (WHO) ezen célkitű­zé­se – összhangban az Egyesült Nemzetek Szer­vezete Fenntartható Fejlődési Célok ne­vű okmánya tartalmával (UN SDG 2030) – elő­irányozza, hogy Magyarországon ez az arány 2025-re 23% legyen. A jelenlegi do­hányzási arány (29%) és az előzetes becslések alapján ez nem teljesül. Komoly gondot jelent, hogy miközben a hagyományos dohánytermékek fogyasztása Magyar­or­szágon nem az elvárt ütemben csökken, az új típusú nikotintartalmú és dohánytermékek világszerte, így hazánkban is terjednek. A dohányzás visszaszorítása érdekében te­hát Magyarországon erőteljesebb fellépésre van szükség. Ennek keretében fokozott fi­gyelmet kell fordítani a WHO Do­hány­zás-ellenőrzési Keretegyez­mé­nyé­ben (FCTC) foglaltakra. Nevezett dokumentum a do­hány­termékek adótartalmának nö­velését ajánlja, kimondja, hogy meg kell ál­lítani az új típusú nikotintartalmú és do­hány­ter­mé­kek térhódítását, és szorgalmazza, hogy az egészségügyben legyen szakmai követelmény a dohányzók leszokásának segítése. Jelen összefoglaló az aktuális hazai dohányzási szokások figyelembevételével ismerteti az egészségügy leszokástámogatással kapcsolatos feladatait.

A pszichoneuroimmunológia az ideg-, a hormonális és az immunrendszert egységes és integrált védekezõ szuperrendszer részeinek tekintõ, a köztük lévõ kapcsolatokat kutató interdiszciplináris tudományterület. Önállóvá az 1980-as évek elejére vált. Lényege az a paradigmaváltás, hogy az immunrendszer nem független, hanem a neuroendokrin rendszerrel együtt az adaptáció szolgálatában álló egységes, összetett és integrált hálózat interaktív részrendszere.

A betegellátási rendszerben történt változások új kihívásokat jelentenek napjaink ápolói számára a világ valamennyi országában. A globalizáció az egészségügyben is mind inkább tapasztalható.