Lege Artis Medicinae

Mesalazin alkalmazása gyulladásos bélbetegségben

MIHELLER Pál

2007. MÁJUS 16.

Lege Artis Medicinae - 2007;17(04-05)

Az 5-aminoszalicilsav hatóanyag alkalmazásának régi hagyománya van a gyulladásos bélbetegségek (inflammatory bowel disease, IBD) kezelésében, és manapság is a leggyakrabban alkalmazott hatóanyagok közé tartozik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A szérum alanin-aminotranszferáz-értéke krónikus C-vírus hepatitisben Mennyi a „normális”, és kit kezeljünk?

HUNYADY Béla

A májbetegségek - köztük a vírushepatitisek - diagnosztikájában évtizedek óta használják a szérumaminotranszferáz- (=transzamináz) értékeket, különös tekintettel az alanin-aminotranszferázra. Az utóbbi években azonban több szempontból megkérdőjeleződött a normális aminotranszferáz- értékek megbízhatósága. Igazolódott, hogy nem kellően érzékeny a vírushepatitisek szempontjából rizikócsoportba tartozók szűrésére (a normális érték nem zárja ki a vírushepatitist), másrészt a metabolikus betegségben szenvedők (diabetes mellitus, a zsíranyagcsere zavarai) és a túlsúlyos egyének arányának növekedésével nagy számban találunk a normális tartományt meghaladó értékeket szignifikáns, különálló májbetegség nélkül, azaz túl szigorú a határérték. Külön problémát jelent a vírushepatitis- fertőzöttek kezelésének elbírálása tartósan normális szérum-aminotranszferázok esetén. Összefoglaló közleményében a szerző áttekinti a problémakörrel kapcsolatos irodalmi adatokat, megkísérelve útmutatást nyújtani a mindennapi klinikai gyakorlat számára.

Lege Artis Medicinae

Cataflam Művészeti Szalon Fotók a fájdalomról

A Novartis Hungária Kft. Cataflam Művészeti Szalon néven egyedülálló kezdeményezést indított útjára 2005 őszén. Az orvosoknak szóló pályázat félévente más-más művészeti területen várta az alkotó kedvű orvosok műveit a „fájdalom” témakörében

Lege Artis Medicinae

Mit jelent ma orvosnak lenni?

BANAI János

A kérdés látszólag felesleges, a válasz pedig egyszerű. Az orvos feladata a gyógyítás. Ehhez tartozik, hogy képezze önmagát, tanuljon, tanítson másokat, kezelje a betegeket. Ezt tesszük évezredek óta. Akkor mégis, mi a baj velünk? Miért van ma válságban az egészségügy, a gazdaság, a társadalom?

Lege Artis Medicinae

Szalicilterápia, homeopátia, orvostörténelem

dr. GROÁK Lajos

A szalicilt, oly sok lázas és fájdalmas állapot sokáig szuverén gyógyszerét, egy skót orvos, Thomas J. Maclagan vezette be a hivatalos medicinába 1876-ban (1). A felfedezéshez vezető gondolatmenet mára többé- kevésbé elfeledett, főleg Magyarországon, a XIX. században azonban reneszánszát élte. Maclagan, aki célzottan a reumás láz kezelésére szánta a szerinte maga felfedezte gyógyszert, abból indult ki, hogy ez a betegség nagyon hasonlít a maláriához, elsősorban azért, mert mindkettőt külső, környezeti ok idézi elő.

Lege Artis Medicinae

Szokatlan gyógymódok kislexikona Szkatoterápia

dr. MAGYAR László András

Az úgynevezett konvencionális vagy szuppresszív medicinának a betegek bizalmának megszerzése érdekében manapság újra kemény csatákat kell vívnia az alternatív gyógyászattal. A konvencionális orvostudomány hívei közül kevesen tudják azonban, hogy a mai tudományos orvoslás is egykor különböző terápiás irányzatok küzdelméből bontakozott ki, illetve, hogy a ma alternatívnak nevezett terápiák szinte mindegyike több évszázados történetre tekinthet vissza.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Lege Artis Medicinae

Hozzászólás Szabadka Hajnalka „Allergiaellenes szerek és az ICAM-1-antitestek lehetséges alkalmazása a felső légúti infekciók kontrollálásában” című közleményéhez

JAKAB Lajos

A LAM 29. évfolyam 8-9. számában jelent meg „Allergiaellenes szerek és az ICAM-1-antitestek lehetséges alkalmazása a felső légúti in­fekciók kontrollálásában” című dolgozat Sza­bad­ka Haj­nalka tollából (1). A közlemény alap­vető fon­tos­ságú, nagy elterjedtségű, jelentős egész­ségügyi, klinikai jelentőségű problémára irányítja rá a figyelmet. A rhinovirusok és a Hae­mo­philus influenzae okozta infekciók kialakulását és terápiás lehetőségeit feszegeti, ami alapvető feladat mindennapjainkban. Az ICAM-1 szerepét érinti a patológiás folyamatok létrejöttében és az esetleges terápiás lehetőségek alkalmazhatóságában.

Lege Artis Medicinae

Traumatikus életesemények és evészavarok kapcsolata – terápiás lehetôségek

KOVÁCS-TÓTH Beáta, TÚRY Ferenc

Az evészavarok (fôleg a bulimia nervosa és a falászavar) etiológiájában fontos szerepet játszanak a traumatikus elôzmények (szexuális, fizikai, érzelmi abúzus, elhanyagolás). A traumatizáció súlyos következményekkel jár, melyeket a megrázkódtatás egyes paraméterei, valamint egyéb rizikó- és protektív tényezôk, továbbá a traumát átélt személy rezilienciája is befolyásol. A következmények számos pszichés és szomatikus megbetegedéshez vezethetnek, valamint az életút során bármikor bekövetkezô reviktimizációt is okozhatnak. A traumatikus elôzményekre vonatkozó adatok feltárása lényeges az evészavarok esetében is. Amennyiben az evészavar hátterében traumás események explorálhatóak, akkor a terápia során az evészavarok tekintetében a specifikus terápiás elemek mellett a traumaterápiákra vonatkozó általános irányelvek a követendôek. A biztonságot jelentô terápiás kapcsolat alapvetô. A terápiás lehetôségek széles körûek, a pszichodinamikus megközelítések mellett a kognitív viselkedésterápiára épülô újabb módszerek is ajánlottak, mint a dialektikus viselkedésterápia, vagy az integratív kognitív-analitikus terápia. A hipnoterápia alkalmazása is hasznos lehet.

Ideggyógyászati Szemle

A thoracalis porckorong-sérvesedés hátsó transduralis feltárása során nyert korai tapasztalatok a Szegedi Tudományegyetem, Idegsebészeti Klinikán

MÁRKOS-GERGELY Gellérd, WATFA Kerim, BALÁZSFI Márton, SZEGETI Andrea, BARZÓ Pál

Bevezetés – A háti porckorongsérv, és a sebészi megoldá­sát igénylô esetek ritka elôfordulása miatt az alkalmazott feltárások a mai napig is kihívást jelentenek, és hatékony­ságuk is vita tárgyát képezi. A hazai gyakorlatban elterjedt leggyakrabban alkalmazott feltárások (costotransversectomia, laminectomia) mellett számos egyéb módszer is létezik, így a torakoszkópos mûtéti eljárás és a hátsó transduralis feltárás. Egy eset bemutatása kapcsán az SZTE Idegsebé­szeti Klinikán és Magyarországon elôször alkalmazott hátsó transduralis sequesterectomia mûtéti technikáját és elônyeit kívánjuk elemezni. Esetismertetés – Az 50 éves, achondroplasiás nanismusban szenvedô beteget 2011 óta több alkalommal operáltuk progresszív, több szegmensre terjedô, myelopathiát okozó nyaki porckorongsérv miatt. Visszatérô paraparesise hátterében végül porckorongsérvek igazolódtak a Th. VIII. és Th. IX. magasságokban. Miután intraoperatív elektrofiziológia alkalmazása a korábbi nyaki myelopathia miatt nem volt kivitelezhetô, a legjobb és legbiztonságosabb vizuális kontrollt biztosító, hátsó transduralis feltárást alkalmaztuk. Következtetések – Megítélésünk szerint a hátsó trans­duralis feltárás megfelelô tapasztalattal rendelkezô sebész számára eredményesebb és hozzáférhetôbb alternatívát kínál, szemben a hagyományos vagy technikailag nehezen kivitelez­hetô, speciális eszköztárat igénylô, nagy szövôdményrátájú feltárásokkal.

Ideggyógyászati Szemle

[A delírium előfordulása koszorúér-betegeket ellátó intenzív osztályon; etiológia, betegjellemzők, prognózis]

ALTAY Servet, GÜRDOGAN Muhammet, KAYA Caglar, KARDAS Fatih, ZEYBEY Utku, CAKIR Burcu, EBIK Mustafa, DEMIR Melik

[A delírium gyakran jelentkezik intenzív osztályon ápolt betegek körében, és rossz prognózissal társul. A de­lírium intenzív osztályos ellátása leginkább általános és palliatív intenzív osztályos adatokon alapul. Ebben a vizsgálatban azt a célt tûztük ki, hogy megállapítsuk a delí­rium incidenciáját és sajátosságait coronaria intenzív osztályon (CICU), továbbá megállapítsuk prognózisát, életkori eloszlását és a betegkimenetre gyakorolt hatását. A vizsgálatba egy tercier egyetemi kórház CICU-ján 2017. augusztus 1. és 2018. augusztus 1. között ápolt betegeit vontuk be. Részletesen tanulmányoztuk a betegdokumentációkat, rögzítettük a demográfiai, klinikai és laboratóriumi paramétereket. A delírium diagnózisát pszichiáter konzulens erôsítette meg. A betegeket két csoportra osztottuk (delírium vs. delíriummentesség), megállapítottuk a két csoportba kerülô betegek sajátosságait a vizsgálat kezdetén, és prognózisukat a kórházi ápolás és az utánkövetés során. Életkori sajátosságok alapján négy csoportba osztottuk a pácienseket: <65 éves, 65–75 éves, 75–84 éves és > 85 éves, és a különbözô életkori csoportok között összehasonlítottuk a delí­rium incidenciáját, sajátosságait és prognózisát. 1108, különbözô indikációk miatt intenzív osztályon ápolt beteget vontunk be a vizsgálatba (átlagos életkor: 64,4 ± 13,9 év; 66% férfi). Az összes beteg 11,1%-a esetében alakult ki delírium a CICU-n. A delí­riumban szenvedô betegek idôsebbek voltak, több kísérô betegségben szenvedtek, magasabb volt a szervezetük gyulladásos szintje, és magasabb volt a mortalitásuk is a kórházi ápolás során, mint azok esetében, akiknél nem alakult ki delírium (p < 0,05). A delirálók csoportjában az átlagosan 9 hónapos utánkövetés során szignifikánsan magasabb volt a kórházi újrafelvétel, az ismételt infarktus, a kognitív diszfunkció, a pszichiátriai kezelés szükségessége és a mortalitás is (p < 0,05). Az életkori alcsoportok szerinti felosztásban a delirálók csoportjában az életkor elôrehaladtával szignifikánsan nôtt a delírium és a mortalitás incidenciája egyaránt (p < 0,05). Amennyiben a coronaria intenzív osztályon ápolt betegnél delírium alakul ki, megnô a morbiditás és mortalitás incidenciája a kórházi ápolás alatt és az utánkövetés során is. A delírium gyakrabban fordul elô geriátriai betegek és társbetegségekkel küzdôk körében, és rosszabb prognózissal társul. A delírium mielôbbi felismerése érdekében a nagy kockázatú betegeket szorosan után kell követni.]