Világszerte az emlő rosszindulatú daganata a leggyakrabban előforduló malignus elváltozás nőknél, amelynek előfordulása növekvő tendenciát mutat. A nagy beteganyagon alapuló, genetikai elváltozásokat és a klasszikus klinikopatológiai paramétereket egyesítő metaanalízisek fontos eszközt nyújtanak a betegség létrejöttének, lefolyásának és a kezelésre adott válasz előrejelzésének a modellezésében. A klinikai, patológiai és molekuláris technológiák fejlődésével egyre nő a rendelkezésre álló adatmennyiség, amely lehetővé teszi innovatív elemzőrendszerek fejlesztését a hatékonyabb prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítására irányuló kutatások során. Jelen összefoglaló célja a rosszindulatú emlőtumorok kialakulásának kockázati becslésére (Gail-modell, Claus-modell, BRCApro, IBIS, BOADICEA), valamint a terápia hatékonyságának, illetve a betegek várható túlélésének előrejelzésére (PREDICT, Magee) alkalmas klinikai és/vagy genetikai paramétereken alapuló metaanalízisek bemutatása. Összefoglalónk utolsó részében olyan bioinformatikai rendszereket mutatunk be (KMplot, ROCplot), amelyek nagyszámú betegmintához való viszonyítás alapján új biomarkerek azonosítását, illetve független beteganyagban való igazolását teszik elérhetővé.

Mind az ACE-gátlók, mind az ARB-k hatékony, bevált gyógyszerei a szív-ér rendszeri betegségeknek, illetve a hypertoniának. A két gyógyszercsoport egymással szembeni hatékonysága/biztonságossága régóta vita tárgyát képezi. Egy nagy metaanalízis szerzői összehasonlították az ACE-gátlók és az ARB-k hatékonyságát és biztonságosságát szívelégtelenségben nem szenvedő betegekben, 106 randomizált tanulmány 254 301 betege alapján. A metaanalízisbe placebokontrollált, aktív kontrollos, illetve az ACE-gátlókat az ARB-kkel direkt módon összehasonlító tanulmányok is bekerültek. A placebokontrollos tanulmányok alapján az ACE-gátlók csökkentik az összmortalitást, a cardiovascularis halálozást és a nem halálos infarktusok számát, szemben az ARB-kkel. Úgy tűnhet, az ACE-gátlók tehát hatékonyabbak. Ez azonban csak a 2000 előtt befejezett klinikai vizsgálatokra igaz. A 2000 utáni tanulmányokban már nem volt különbség az ACE-gátlók, illetve az ARB-k okozta kimenetelben, mint ahogyan a két gyógyszercsoportot direkt módon összehasonlító tanulmányokban sem találtak különbséget közöttük. A cikk ennek hátterét vizsgálja és magyarázza el.

A D3-vitamin napfény hatására a bőrben képződik, majd a májban, illetve a vesében válik aktív metabolittá (kalcitriol; 1,25-dihidroxi-D3-vitamin). A kalcitriol a receptorához kötődve aktiválja a D-vitaminhoz kötött folyamatokat. A klasszikus Dvitamin- receptor-agonista kezelés krónikus veseelégtelenséghez társuló hyperparathyreosisban szupprimálja a mellékpajzsmirigyet, befolyásolja a kalcium-foszfát szintet a bélrendszeri felszívódás és a csontból való kijutás révén. Számos D-vitamin-receptoragonistát fejlesztettek ki, amelyeket a klinikai gyakorlatban a hyperparathyreosis, az osteoporosis kezelésére és a psoriasis gyógyítására alkalmaztak. A szekunder hyperparathyreosis súlyos szövődménye a krónikus veseelégtelenségnek, amely komplex formában jelentkezik. Csökken az 1,25-dihidroxi-D-vitamin koncentrációja, következményesen a D-vitamin-receptor-aktiváció, jelentősen megváltozik a kalcium- és foszfátszint, mellékpajzsmirigy-hyperplasia alakul ki, megnő a parathormon- kiválasztás mértéke. A szekunder hyperparathyreosis kezelésére három gyógyszercsoportot fejlesztettek ki (nem szelektív és szelektív D-vitamin receptor-agonisták, kalcimimetikumok). Megfigyeléses vizsgálatokban kimutatták, hogy a hemodializált betegekben a teljes halálozás csökkent a D-vitamin-receptor-agonista adásának hatására. A túlélés esélyének növekedése a D-vitamin-receptor-agonisták nem klasszikus hatásához köthető. A D-vitamin-receptor-agonisták ezenkívül gyulladáscsökkentő, antithromboticus és antiproteinuriás hatással rendelkeznek, csökkentik a vascularis kalcifikáció mértékét, a simaizomsejtek proliferációját. Negatív korreláció mutatható ki a reninszinttel. Az epidemiológiai, preklinikai és klinikai adatok alapján is igazolódott, hogy a D-vitaminreceptor- aktivitás csökkenése emelkedő cardiovascularis kockázattal jár, a D-vitaminreceptor- agonisták pedig jelentősen csökkenthetik a cardialis károsodást. Az agonisták közül kiemelkedő a receptorszelektív parikalcitol.

A cardiovascularis prevenció során a legújabb állásfoglalások szerint 1,8 mmol/l vagy ez alatti LDL-koleszterin-szint elérése a cél a nagy és a kiemelkedően nagy kockázatú csoportban. A nemzetközi ajánlások szerint a maximálisan tolerálható statindózist kell alkalmaznunk szemben bármiféle kombinációs kezeléssel. Az esetek jelentős részében a nagyobb adagok mellett számolni lehet a mellékhatások fokozódásával is, amely a májenzim és a CKparaméterek vonatkozásában ritka. Az egyik 2011-es metaanalízis szerint vált egyértelművé, hogy a nagyobb statindózisok a kis-közepesekhez mérten mintegy 12%-kal fokozni képesek az újonnan kialakult diabetes előfordulását. Ez a feltehetően osztályhatás azonban az állásfoglalások szerint nem jelentős, és messze alulmúlja a cardiovascularis események visszaszorításában elért előnyöket, így a statinkezelés létjogosultságát egyértelműen nem kérdőjelezik meg. A megfigyelt összefüggés azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy statinkezelés során a nem diabeteses betegek körében évente történjen vércukorkontroll, szükség esetén orális glükóztolerancia-teszt az esetlegesen kialakult diabetes felfedezése céljából.

Annak ellenére, hogy a hypercholesterinaemia nem kockázati tényezője a stroke-nak, a statinkezelés alkalmas a betegség gyakoriságának klinikailag is számottevő mértékű csökkentésére. A gyógyszeres intervenciós klinikai vizsgálatok eredményei szerint primer prevencióban a statinok konvencionális dózistartományban is hatékonyak, míg TIA vagy stroke után csak akkor, ha az LDL-koleszterin 1,8 mM alá csökkenthető. Ehhez általában intenzív antilipid kezelésre van szükség. Az antilipid szerek csoportjában, a statinok mellett a fibrátok, illetve a halolaj cerebrovascularis jótékony hatására utaló vizsgálatok is vannak (az előbbi esetében primer, az utóbbiéban szekunder prevenciós hatékonyság). Bizonyos vérnyomáscsökkentők és antidiabetikumok pleiotrop előnye is megállapítható az agyi vascularis történések szempontjából.