A védőmaszk viselése fontos kiegészítő járványügyi intézkedés a légzőszervi betegségek, így a Covid-19-vírus terjedési kockázatának csökkentésére is. Ezek a maszkok az arcfelület mintegy 60-70 százalékát lefedik, olyan területen, amely elengedhetetlenül fontos a mentális állapotok hatékony verbális és nem verbális kommunikációjához és észleléséhez, ennek következtében bonyolíthatják a társadalmi interakciókat, különösen a klinikai környezetben, ahol a kommunikációs készségek és a jó orvos-beteg kapcsolat nélkülözhetetlenek a minőségi ellátáshoz. A szerzők áttekintik az arcmaszkok hatékony orvos-beteg kommunikációra gyakorolt hatásával kapcsolatos szakirodalmat és kutatási eredményeket, valamint javaslatokat tesznek a nehézségek kompenzálására olyan kiegészítő kommunikációs módozatok bemutatásával, amelyek lehetővé teszik, hogy az orvos-beteg interakciók a pandémia következtében előírt védőfelszerelések és maszkok mögött is jó eséllyel a megszokottól eltérő, mégis hatékony módon működjenek.

[Előzmények – Habár a stroke halálozási aránya Magyarországon jelentősen csökkent az elmúlt években, még mindig kétszerese az európai átlagnak. A statisztika riasztó és összehangolt társadalmi válaszra van szükség ahhoz, hogy az új egészségkommunikációs lehetőségeket is segítségül véve kezelni tudjuk a helyzetet. Jelenleg több mint 300 magyar nyelvû internetes honlap támogatja a stroke-prevenciót, kíván segítséget nyújtani akut stroke esetekben és a rehabilitáció során. Célkitûzések – Magyar diákok körében mértük fel a stroke-ra vonatkozó alapvető ismeretek szintjét, továbbá arra voltunk kíváncsiak, hogy az interneten rendelkezésre álló információkat milyen mértékben értik meg és tudják hasznosítani. Módszerek – Vizsgálatunkba 321 középiskolás és egyetemi hallgatót vontunk be, és azt a kérdést vizsgáltuk, hogy mennyire képesek megtalálni a magyar weboldalakon a stroke-ra vonatkozó konkrét kérdésekre a helyes válaszokat. Az alapismereteket 15 strukturált, feleletválasztós kérdés megválaszolásával mértük fel. A kérdőív kitöltése után a résztvevőket arra kértük, hogy 25 percen keresztül tájékozódjanak az interneten a stroke-ra vonatkozóan, mert még egy kérdéssor megválaszolása vár rájuk. A tájékozódási időt követően az elsővel azonos kérdőívet kellett kitölteniük. A 25 perces tájékozódási idő alatt pontosan megfigyeltük internetes aktivitásukat, amelyet azt követően részletesen elemeztük. Eredmények – A diákok stroke-ra vonatkozó alapismeretei közepesek voltak és a 25 perces internetezés után csak minimális javulást tapasztaltunk (53±13% vs. 63±14%). Legtöbbet a demográfiai vonatkozású kérdésekre adott válaszok javultak. A diákok többsége nagyon egyszerû keresési stratégiákat használt és a legismertebb keresőmotorokat vette igénybe. Általában csak a kereső által felkínált első 5-10 weboldalon tájékozódott. Konklúzió – A magyar nyelvû, stroke-kal kapcsolatos, internetes tájékoztatók részletes elemzéséből kitûnik, hogy bár bennük szinte minden lényeges információ fellelhető, a gondos szerkesztés hiánya, a gyakran bonyolult felépítés és a bőbeszédûség sokszor akadályozza azok széles körû hasznosítását. ]

Az elmúlt negyven évben az egyre erősődő pszichoonkológia mint tudomány fokozatosan nyert teret az onkológia multidiszciplináris gyakorlatában. Összefoglaló cikkünkben a rákbetegek pszichológiai terheinek azonosításával és kezelési lehetőségeivel foglalkozunk. Érintjük a hatékony pszichológiai intervenciókat és bemutatunk két, a rákbetegek számára kidolgozott módszert, a Simonton tréninget és az Éber, tudatos fi gyelemre épülő Rákmegküzdés programot (MBCR). Foglalkozunk az orvos-beteg kapcsolatot befolyásoló kommunikáció jellegzetességeivel és a súlyos betegeket kezelő orvosok mentális terheivel, a kiégés jelenségével és a megelőzés lehetőségeivel.

Bevezetés - Az orvos-beteg kapcsolat mindig is az ellátás nélkülözhetetlen részét képezte, azonban az infokommunikációs technológiák egészségügyi integrációjával párhuzamosan átalakul az orvos-beteg kommunikáció. Így e tanulmány célja, hogy megvizsgálja milyen hatást gyakorol a telemedicina erre a kapcsolatra. Módszerek - A kutatás során kvalitatív módszer alkalmazása történt, melynek eredményeként összesen 58 félig strukturált interjú (45 férfi, 13 nő) készült el telemedicinában jártas orvosokkal. Az interjúpartnerek többsége radiológusok, háziorvosok és belgyógyászok közül került ki. Az interjúk kérdései arra vonatkoztak, hogy mi jellemzi az orvos-beteg kapcsolatot a távellátásban. Eredmények - Az interjúk eredményei arra engednek következtetni, hogy a teleradiológiában az orvos-beteg kapcsolat szinte megszűnik és elszemélytelenedik. Ennek következtében problémát jelenthet a sokszor hiányos klinikai információ a betegről. A távfelügyelet másfelől viszont egy minőségi változást hozhat az orvos-beteg kommunikációban. A beteggel való távoli kapcsolattartáson, a betegelégedettségen és a biztonság érzésén keresztül to­vább erősödhet az orvos-beteg kapcsolat. Következtetések - A szakirodalmi forrásokkal összhangban - a kutatás eredmé­nyei alapján - nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a telemedicina csak pozitív, vagy csupán negatív irányban befolyásolná az orvos-beteg kommunikációt. A távgyógyászat egyes területein redukálódik (lásd távleletezés) ez a kapcsolat, más területeken viszont akár tovább is erősödhet (lásd távfelügyelet).

A kiégés lényege a testi, lelki és érzelmi kimerülés, amelyet krónikus érzelmi megterhelés vált ki, és többlépcsős folyamat végén jelentkező állapotnak tekinthető. Olyan foglalkozásúak körében gyakori, akik mindennapos munkájuk során segítő kapcsolatba kerülnek az emberekkel, és azok elsősorban negatív érzéseivel. Az érzelmi megterhelés mellett bizonyos személyiségjegyek és a nagy munkaterhelés is szerepet játszik a kiégés kialakulásában. Tünetei a fizikai kimerültség (elcsigázottság, fáradtság, betegségek), az érzelmi kimerültség (reményvesztettség, depreszszió, öngyilkosság) és a lelki kimerültség (pesszimizmus, negatív attitűdök, a betegek dehumanizálása). Az orvosok körében átlagosan 20% körüli kiégési arányt mértek a különböző nyugat- európai országokban és az Egyesült Államokban. Bár gyakorisága országonként hasonló értéket mutat, szakterületenként változó az érintettek aránya. Azok közt, akik gyógyítható, jó prognózisú betegcsoporttal foglalkoznak, kisebb a kiégés kockázata, míg a krónikus betegekkel, haldoklókkal naponta foglalkozó orvosok körében igen gyakori jelenségnek számít. A kiégés megelőzhető megfelelő munkahelyi körülmények kialakításával, önismeret- és készségfejlesztéssel, klinikai esetmegbeszélő csoportokon való részvétellel. A megelőzés szándéka hívta életre a Semmelweis Egyetemen a Humánia Pályaszocializációs Műhelyt, amely a hivatásra való felkészítés keretében, szervezett formában teszi lehetővé az orvosok számára, hogy már hallgató korukban olyan készségeket és módszereket sajátítsanak el, amelyek a későbbiek során elősegítik a nehéz érzelmi helyzetek feldolgozását, ezáltal csökkentve a kiégés kockázatát.