PharmaPraxis

A gyógyszerész mint kemoterápia előtti tanácsadó

2021. AUGUSZTUS 24.

Az emlőrák miatt kemoterápiában részesülők nagy része nem elégedett azzal az információval, amit orvosától kapott. A betegközpontú gyógyszerészi ellátás segíthet a probléma áthidalásában.

Korábbi vizsgálatok tanúsága szerint az emlőrák miatt kemoterápiában részesülők nagy része kevéssé érti az orvosai által a betegségével, a kezeléssel és annak lehetséges mellékhatásaival, illetve a lehetséges gyógyszer-interakciókkal kapcsolatban közölt információkat (az orvos által közölt információ kevesebb mint 70%-át értik meg a betegek). Ezenkívül a betegek az információ pontos felidézésére és alkalmazására is kevéssé képesek. A betegek továbbá általában elégedetlenek azzal az időmennyiséggel, amit az orvos rájuk szán. A nem megfelelő tudásátadás okai a vizsgálatok szerint a szűkös időkereteken kívül az orvosok rossz kommunikációs képessége, illetve az, hogy az orvosok hajlamosak információt visszatartani a betegeiktől, továbbá az, hogy a betegek rosszul emlékeznek azokra az információkra, amiket a diagnózisközlés utáni stresszhelyzetben kapnak.

A nem megfelelő tudásátadás eredményeként rossz lesz a betegadherencia, a betegek nem lesznek képesek részt venni a kezelésükkel kapcsolatos döntési folyamatokban, és ez hosszú távon rontja a terápiás kimeneteket. Bár a megfelelő tanácsadás pozitív hatással van a betegek életminőségére, és a mellrákos páciensek stresszmennyiségét is csökkenti, csak kevesen részesülnek ilyenben, és akik igen, azoknak is csak 23%-a kap tanácsot orvosától (a többiek főleg önsegítő csoportokban kapnak segítséget).

A közelmúltban felértékelődött a multidiszciplináris betegellátás szerepe, és bebizonyosodott, hogy akkor érhető el optimális betegkimenet és költséghatékony gyógyítás, ha a gyógyszerészeket is bevonják az alap- és kórházi ellátásba. Egy 2015-ös tanulmány még azt is kimutatta, hogy a gyógyszerész által biztosított kemoterápiás konzultáció javítja a rákos betegek pszichológiai állapotát és önbecsülését is.

Az itt bemutatott randomizált, egyszeresen vak, prospektív vizsgálat azt volt hivatott kideríteni, hogy a kórházi gyógyszerész által nyújtott kemoterápiás konzultáció javítja-e a mellrákos betegek tudását kemoterápiájukkal, annak lehetséges mellékhatásaival, a mellékhatások kezelésével és a beteg által szedett többi szerrel (köztük komplementer szerek és gyógynövények is) való interakciókkal kapcsolatban, továbbá javítja-e a betegadherenciát, és a betegek milyennek értékelik a gyógyszerészi tanácsadó szolgáltatást. A konzultációt az intervenciós csoportba randomizált betegeknél első kemoterápiájuk előtt egy ellenőrző lista segítségével személyesen végezte a gyógyszerész. A konzultáció során a betegek számos kérdést is feltettek, amikre a gyógyszerésztől választ is kaptak (pl. táplálékkiegészítő-használat, diétával kapcsolatos kérdések, mellékhatások időbeli lefolyása, teendő mellékhatások jelentkezése esetén). A 2. és 6. kemoterápiás kör után valamennyi beteg részt vett egy 15-20 perces tudás- és elégedettségfelmérő interjúban, amit képzett kutatási asszisztensek végeztek (az asszisztensek nem tudták, mely páciensek részesültek gyógyszerészi tanácsadásban és melyek nem).

A kutatásban 38 nőbeteg vett részt, 50%-uk 50 és 60 éves kor közötti volt, és 47%-uk csak középiskolai végzettséggel bírt. Az eredmények szerint az intervenciós csoportban a 2. és a 6. kemoterápiás kör után is szignifikánsan magasabb volt a betegek tudása valamennyi területen, mint a kontrollcsoportban; a magasabb iskolai végzettség és a fiatalabb életkor mutatott még enyhe, de szignifikáns összefüggést a tudásszinttel. A gyógyszerész által nyújtott kemoterápiás konzultációban részesült betegek 70%-a szerint volt a szolgáltatás hatékony: a gyógyszerész segített a kezelés megértésében és a mellékhatások leküzdésében. A betegadherencia a kórház betegbehívási jó gyakorlata következtében mindkét csoportban 100% volt.

Korábbi vizsgálatok szerint a betegek tudása és a betegkimenetek között szignifikáns összefüggés van, továbbá a gyógyszerész a betegek által leginkább elérhető egészségügyi szakember. Jelen vizsgálat is azt bizonyítja, hogy a gyógyszerész szerepe alapvető lehet az orvos és a beteg közötti információs szakadék áthidalásában, a kemoterápiában részesülő betegek pozitív terápiás kimenetének biztosításában, a kemoterápia mellékhatásának enyhítésében. Összefoglalójukban a szerzők megjegyzik: az onkológiai gyógyszerészek a betegek primer ellátását végző team tagjaként is fontos szerepet tölthetnek be.


Szemlézte:
Kazai Anita dr.

Eredeti közlemény:
Dang CC, et al. An emerging role of pharmacist in pre-chemotherapy counseling among breast cancer patients. Indian Journal of Pharmaceutical Sciences 2017;79(2):294-302.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma