Lege Artis Medicinae

Fórumokon hallottuk

ANDRÁS László

1993. ÁPRILIS 28.

Lege Artis Medicinae - 1993;3(04)

Töprengő

Megjelent a Társadalombiztosítás 1993. évi költségvetéséről szóló törvény és annak részeként az alapellátás reformjának további menetét megszabó, valamint a szakellátás reformját beindító rendelkezések sora. Ugyanakkor nem ismertek még a rendelkezések végre hajtását, szakmai részleteit taglaló kormány- és miniszteri rendeletek. Az egészségügyben dolgozók most is tele vannak bizonytalansággal, kétségekkel. Eljött hát megint a fórumok ideje, melyeken az egészségpolitika irányítói – a törvények megalkotói, a várt rendeletek megfogalmazói – előadásokban magyarázzák, indokolják a már megtörténteket és tájékoztatnak a várható fejleményekről. Egyúttal persze „szondázzák is a közvéleményt." Nem annyira a szervezők sikere, mint inkább az orvosok tájékozatlanságának, kapaszkodókat kereső bizonytalanságának és információéhségének jele az a hatalmas érdeklődés, amely a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbjében a Nemzetközi Orvostechnikai Kiállítás kiegészítő rendezvényének a „szezon" első fórumának előadóit fogadta.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Könyvekről

GRYNAEUS Tamás

Gyógynövényismeret - a fitoterápia alapjai – Rácz Gábor, Rácz-Kotilla Erzsébet, Szabó László Gy.

Lege Artis Medicinae

Az alkoholabusus és alkohol okozta szervi károsodások felismerése laboratóriumi vizsgálatokkal

NEMESÁNSZKY Elemér, JUHÁSZ Péter

Az alkoholabusus toxikus hatásai az egész szervezetet érintik. A krónikus alkoholizmus betegség, a rendszeres alkoholfogyasztás pedig potenciálisan betegséget okozó kockázati tényező. A megelőzés és a szervkárosodások korai stádiumának diagnosztizálása céljából fontosak azok a laboratóriumi paraméterek, amelyek az alkoholos eredetre is információt szolgáltatnak. Rendszeres alkoholfogyasztás hatására első sorban a szérumenzimek aktivitása (GGT, SGOT), az SGOT/SGPT hányados és a vörös vérsejtek átlagos térfogata fokozódik. A szerzők saját tapasztalataik és irodalmi adatok alapján hangsúlyozzák, hogy egyetlen paraméter sem jellemző kizárólag az alkoholizmusra, önmagában tehát a kóros laboratóriumi lelet nem bizonyító értékű. A szenzitivitás és a specificitás egyaránt jelentősen fokozható több paraméter együttes értékelésével és egy absztinencia-periódust követő kontroll vizsgálattal.

Lege Artis Medicinae

Alkohol indukálta specifikus szívizombetegség

TÁTRAI Tihamér

Az alkoholos cardiomyopathia Magyarországon súlyos egészségügyi problémát jelent. A szerző ismerteti a kórkép kritériumait, három klinikai típusát: a B, -vitamin-hiányos, az arrhythmiás formát és az alkoholos congestiv cardiomyopathiát. A patomechanizmus és a klinikum tárgyalása kor kiemeli az arrhythmiák jelentőségét és vázolja a non-invazív diagnosztikus lehetőségeket. Felhívja a figyelmet a legújabb terápiás lehetőségekre, de hangsúlyozza a megelőzés szükségességét.

Lege Artis Medicinae

A morfogenezis hibáinak nómenklatúrája

ÁDÁM Zsolt, PAPP Csaba, TÓTH-PÁL Ernő, PAPP Zoltán

A veleszületett rendellenességek nomenclaturája az egységesítő szándékok ellenére közel sem tekinthető nemzetközileg elfogadottan megoldottnak. Az egyes klasszifikációk közötti ellentmondás alapja gyakran a tudományos kutató és a gyakorló klinikus szemlélete közti különbözőségben rejlik. A szerzők jelen dolgozatukban egy olyan nómenklatúra javaslatot mutatnak be, mely alapjaiban megfelel a jelentősebb nemzet közi tudományos társaságok ajánlásainak, s mintegy szintézisként mind az etiopatogenetikai, mind a rendellenességek klinikai megjelenésének súlyossági foka szerinti osztályozás szerepet kap benne. Szándékaik szerint klasszifikációjuk egyaránt hasznosítható lesz a gyakorlati életben és a kutatásban, közös nyelvet teremtve ezáltal kutató és klinikus között.

Lege Artis Medicinae

A Tüdőgyógyász Szakmai Kollégium állásfoglalása a krónikus pulmonális betegségekben szenvedők gondozásáról és a szűrővizsgálatokról

Szakmai Kollégium - a Tüdőgyógyász Társaság Epidemiológiai és Gondozási szekciójának előterjesztésében – 1993 február 5-i ülésén tárgyalt a fenti témáról. Hosszas vita, az ellentétes nézetek ütköztetése után született kompromisszumos állásfoglalás az alábbi pontokban foglalható össze.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A cerebrovascularis kórképek diagnosztikája és terápiája - Visszatekintés az elmúlt két évtized hazai törekvéseire a szélütött betegek ellátásában

NAGY Zoltán

A stroke-betegek ellátására vonatkozó hazai protokoll első formája 1990-ben látott napvilágot a LAM-ban. Az elmúlt 21 esztendőben a hazai ellátási gyakorlat jelentősen fejlődött, napjainkban a nemzetközi és hazai szakmai fórumokon elfogadott evidenciákon nyugvó protokollok alapján történik. Jelenleg a 2008-ban megjelent EUSI-állásfoglalás és a Magyar Stroke Társaság vezetősége által összeállított ellátási protokoll a mérvadó. Az elmúlt 20 év legfontosabb változásai a következők voltak: a sürgősségi szemlélet általánossá vált az ellátásban, a líziskezelés elterjedt a napi gyakorlatban, esetenként a TIA-k sürgős kivizsgálásra kerülnek, és kialakult a korszerű prevenció gyakorlata. Az évente növekedő lízisszám a stroke-ellátás javuló szervezettségére és a javuló szakmai felkészültségre utalnak. Kiemelt stroke-centrumokban az ellátás minden korszerű technikai feltétele adottá vált, ugyanakkor számos régióban még jelentős fejlesztésre lenne szükség. Az országos stroke-regiszter és a minőségbiztosítás megteremtése a hazai szakmai fejlődés feltétele.

Magyar Radiológia

Az Európai Gyermekradiológus Társaság 40. kongresszusa Genova, 2003. június 2-6.

KIS Éva

Az Európai Gyermekradiológus Társaság (ESPR) ez évi, genovai kongresszusát kétnapos továbbképző kurzus előzte meg. A szakma jeles képviselői harmincperces összefoglaló előadásokat tartottak a mellkas, a musculoskeletalis rendszer, a húgyúti rendszer, a gastrointestinalis rendszer és az idegrendszer radiológiája, továbbá a vascularis és intervenciós radiológia témaköréből. Örömmel hallottuk Patai Zoltán (Szaúd-Arábia) színvonalas előadását az anyagcsere-betegségek neuroradiológiai képalkotásáról. A legtöbb újdonság a vascularis és intervenciós radiológia területéről hangzott el.

Magyar Radiológia

Minek nevezzelek?!

PALKÓ András

Az elmúlt években mind gyakoribb, egyre inkább szembeötlő jelenséggé vált az általunk megtisztelni kívánt kollégák válogatás nélküli „leprofesszorurazása”, „letanárurazása”, függetlenül a megszólított valódi „rendfokozatától”. Ártalmatlan jelenség ez, de mivel hivatalos fórumokon, szakmai rendezvényeken is tapasztalható, érdemes egy kis időt szánni a helyzet tisztázására.

Lege Artis Medicinae

A LAM klubban a finanszírozásról

NAGY András László

Jó helye volt a LAM Klubnak a szabadság-hegyi Hotel Agróban, ám még jobb a városligeti Délibáb Hotelben. Talán a hely szelleme is teszi – az épület egykor a SOTE Professzorok Háza volt -, hogy valódi szellemi műhelymunka folyik a klub rendezvényein. Ezt tanúsítja a fekvő- és járóbeteg szakellátás reformjának első tapasztalatairól rendezett vita is. Forgács András, a MOK Díjtételegyeztető Bizottságának elnöke a vita zárásának idején megállapította, hogy „amikor bejöttem a terembe és körülnéztem, azt láttam, hogy a jelenlévők felével hét-nyolc éve különböző fórumokon beszéltünk arról, amiről ma este is szó lesz. Kíváncsi voltam arra, hogy tudunk-e egymásnak újat mondani. Meglepett örömmel mondom, hogy sok új gondolatot hallottam".

LAM Extra Háziorvosoknak

Tündértánc

BORCSICZKY Dóra

„Először azt hittük, hogy sír, de aztán hallottuk, hogy énekel, ilyen keserveset énekel. Aztán megállt a folyosó közepin és emelgette a lábit.” Mondják a betegek a nővéreknek, s a nővérek az orvosoknak, hogy éjszaka megint gond volt Olgával. Úgy mondják, mintha árulkodnának