A nemzetközileg mintaértékű egészségügyi szolgáltató modellek többé-kevésbé harmonikus megoldásokat találtak a szociális és az üzleti alapú ellátás viszonyának rendezésére. A magyar egészségpolitika mind a mai napig képtelen volt ennek a feladatnak a megoldására. Külső kényszerektől mentesen, az 1989-es rendszerváltozás óta eltelt évtizedek alatt, szabadon rendelkeztünk minden eszközzel és megoldással, így a jelenlegi állapotaink miatt csakis a mindenkori egészségpolitikai döntéseket tehetjük felelőssé. Ráadásul, külföldről nézve a hazai korrupció egyik fajsúlyos tétele az orvosok és betegek között évenként 50-100 milliárd forintra becsülhető illegális üzletelés a közfinanszírozott ellátásban. Ter­mé­sze­tesen nagyon fontos a diszfunkcionális részjelenségek feltárása, és minden egyeztetés a partikuláris érdekcsoportok képviselőivel, de ezekből nem származnak rend­szerszintű megoldások. Harminc év siker­te­­lenség után legcélszerűbb volna egy bi­zo­nyítottan működőképes, hagyomá­nyaink­hoz legközelebb álló modellt át­venni, és a tűréshatárok között átalakítani hazai viszonyaink rendezésére.

Gyógyszerrezisztens epilepsziabetegség esetén a reszektív sebészeti beavatkozás nyújtja a legjobb esélyt a rohammentességre. Elokvens kérgi área mellett elhelyezkedő rohamindító zóna, vagy extratemporalis betegek MR-ne­gativitása, vagy diszkordáns preoperatív vizsgálati eredmények esetén intracranialis EEG-vizsgálat elvégzése szükséges. Jelenleg háromfajta elektróda használata a legelterjedtebb: 1. foramen ovale (FO) elektróda, 2. subduralis strip vagy grid elektróda (SDG), 3. mélyelektróda (sztereo-elektroencefalográfia, SEEG). Az FO elektróda használata napjainkban a bitemporalis esetekre korlátozódik. Az SDG és az SEEG, különálló filozófiai megközelítéssel, különböző előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Az SDG alkalmas a hemisphaerialis és interhemisphaerialis felszín közeli rohamindító zónák meghatározására az MR-negatív és MR-pozitív epilepsziás betegekben egyaránt; elsőként választandó módszer elokvens kérgi áreák közelében elhelyezkedő rohamindító zóna esetében. Az SEEG a mélyebb corticalis struktúrák (sulcus alatti dysplasiák, amygdala, hippocampus) feltérképezésére kiválóan alkal­mas, azonban a kis felbontás miatt nagyon pontos tervezést igényel. Mindkét módszer magas posztoperatív rohammentességet kínál (SDG: 55%, SEEG: 64%), tolerálható szövődményráta mellett.

A vizsgálat a laikusok elektrokonvulzív terápiával (ECT) kapcsolatos ismeret­anyagának és attitûdjének felmérését tûzte ki célul. Nemzetközi szinten is kevés kutatás foglalkozik a laikusok ECT-vel kapcsolatos attitûdjével, Magyarországon pedig ilyen kutatás még nem készült. A szerzôk által összeállított, tizenhét kérdésbôl álló, félig strukturált kérdôívet töltöttek ki a közösségi mé­dián keresztül elért önkéntes résztvevôk az interneten ke­resz­tül. A felmérésben való részvétel anonim volt. A vizsgá­lat alanyai: a magyar felnôtt lakosság nem egészségügyben dolgozó része jelentette az alapsokaságot, amelybôl a vá­lasz­adók kikerültek. A laikusok által adott válaszok az egész­ségügyben dolgozók válaszaival kerültek összehasonlításra. A vizsgálat jelentôs különbséget mutatott az egészségügyben dolgozók és a laikusok tájékozottsága és attitûdje között. A laikusok közel kétharmada egyáltalán nem is hallott az ECT-kezelésrôl. Míg a módszert ismerôk többsége bizonyos aspektusokban jól tájékozott volt, a kezelés elutasítottságát és a kezeléssel kapcsolatos negatív attitûdöt magasabbnak találtuk a laikusok, mint az egészségügyi dolgozók körében. A kutatás a laikusok körében az ECT-vel kapcsolatban alacsony szintû tájékozottságot és negatív atti­tû­döt mutatott ki. Ennek javításában meghatározó sze­repe van a hiteles tájékoztatásnak, az ismeretterjesztésnek, a terápiá­val kapcsolatos elôítéletek, kételyek eloszlatásának, ami mind a médiának, mind pedig a pszichiátereknek feladata.

Kétféle ember létezik: akinek már volt szexuális úton terjedő fertőzése (sexually transmitted infection, STI), és akinek még nem, de bárhogy is van, mindketten rettegnek tőlük. Igaz ez a laikusokra, és az egészségügyben dolgozókra is. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen fertőzéseket kizárólag a társadalom bizonyos csoportjai (például a homoszexuálisok, a szexmunkások, vagy a valamiképp feslett erkölcsű egyének) kaphatnak el, amely csoportok egyébként is stigmatizálva vannak, így fertőzöttek és megbélyegzésük kéz a kézben jár. Ezáltal könnyen kerülhet a nemi gyógyász olyan helyzetbe, amikor a beteg kikéri magának, hogy a felajánlott STI-szűrővizsgálatot, vagy akár ma­gát a felállított nemi gyógyászati diagnózist miért akarja az orvos, mondván, „ő nem olyan”. A té­ma tabusítása és szőnyeg alá söprése pedig azzal jár, hogy a köztudatban nincsenek benne a nemi úton terjedő fertőzések, és a laikusok, illetve az orvosok ezen infekciók fennállásának a lehetőségére sem gondolnak. Pedig az STI-k gyakorisága lassan, de folyamatosan emelkedik hazánkban és külföldön egyaránt.

Az egészségügyi ellátás többféle szakma közreműködését igényli, illetve gyakoriak a stressz szituációk is, emiatt az egészségügyi dolgozók között konfliktusok is gyakrabban alakulnak ki. Ehhez hozzájárul még a dolgozók egymásrautaltsága, mely szintén kedvez a konfliktusok kifejlődésének. Ez a jelenség nem csupán a két, szembenálló félre van hatással, hanem a személyeken belül is érzelmi változásokat okoz (harag, stressz, negatív érzelmek), illetve hosszú távú következményei (műhiba, fluktuáció, gyakoribb hiányzás a munkából, elégedetlen betegek, munkahely hírnevének romlása), költségkihatásai (perköltségek) is lehetnek az egészségügyi szervezetre nézve. Jelen közlemény bemutatja a konfliktus különböző meghatározásait, részletesen ismerteti annak okait és típusait. Kitér az egészségügyi team-en belüli konfliktusokra és azok lehetséges következményeire, valamint a konfliktuskezelés módjaira.