Az autisztikus zavar a harmadik leggyakoribb fogyatékosság az Egyesült Államokban. Egy kaliforniai statisztikai adat szerint minden nap hat, később autistaként diagnosztizált gyermek születik, azaz négyóránként egy. Az USA-ban összesen félmillió embert diagnosztizáltak autistaként. Magyarországon számuk 2009-ben körülbelül hatvanezerre volt tehető.

Az ayahuasca az Amazonas vidékén őshonos kétkomponensű, pszichoaktív főzet, melynek hatóanyagai β-karbolin- és triptaminszármazékok. Forrásvidékén a főzet a mai napig számos gyógyító és rituális törzsi szertartás központi eleme. A szer az elmúlt évtizedek során laikus és tudományos körökben egyaránt ismertté vált, és mára Európa- szerte is terjed használata. Írásunkban az elmúlt évtizedek során végzett kutatási eredmények összefoglalásán keresztül mutatjuk be az ayahuasca legfontosabb jellemzőit, a használatával kapcsolatosan felmerülő legfontosabb kérdéseket, kockázati tényezőket és potenciális hasznokat. Egyre több kutatási eredmény tűnik alátámasztani az erős szerotoninaktivitást előidéző ayahuasca pszichoterápiás potenciálját, miközben az immunrendszeren kifejtett hatására irányuló vizsgálatok felvetik annak a lehetőségét is, hogy bizonyos etnomedikális megfigyelések tudományosan is igazolhatóak.

A pszeudoexfoliatív szindróma egy kóros fehérje (a pszeudoexfoliatív anyag) termelésével és felhalmozódásával járó állapot. A szindrómát intraocularis tünetei alapján ismerték fel, és hosszú ideig izolált szemészeti betegségnek tartották. Mintegy 20 éve tudjuk azonban, hogy pszeudoexfoliatív szindrómában a pszeudoexfoliatív anyag a szervezetben mindenütt jelen van. Az elmúlt évtizedben ismertté vált a szindrómához kapcsolódó vascularis diszfunkció is. Az utóbbi évek kutatásai mutatták ki, hogy a szindróma hátterében a lizil-oxidáz-szerű (lysil oxidayse like, LOXL) fehérjék egyikének (LOXL1) genetikai eltérése áll. A LOXL1 protein az extracelluláris anyag felépítésében játszik fontos szerepet. Ma úgy véljük, a pszeudoexfoliatív szindróma egy oxidatív stresszel járó szisztémás elastosis. Szövődményei részben szemészetiek (nuclearis cataracta képződése, a lencsefüggesztő rostok károsodása, pszeudoexfoliatív glaucoma kifejlődése), részben szisztémás elváltozások (a kapillárisok, a muscularis és elasztikus artériák funkciózavara, a baroreflexfunkció károsodása, az artériák rigiditásának fokozódása, aortaaneurysma és vénás érelzáródások kialakulása, neuroszenzoros halláscsökkenés). Mindezek ellenére jelenleg még nem lehet egységes irányelvet kialakítani a pszeudoexfoliatív szindrómás betegek esetleges cardiovascularis kivizsgálásával kapcsolatban, mivel a szisztémás szövődmények gyakorisága és jelentősége eltérő az egyes populációkban.

Az idős és igen idős hypertoniások túlnyomó többségében a kóros mértékű vérnyomás csökkentése bizonyítottan a célszervek stratégiai védelmét jelenti. Nyolcvanévesnél fiatalabbak esetében a kezelendő vérnyomás és az elérendő terápiás vérnyomásszint mértéke hasonló a fiatalabb korosztályokéhoz, 80 évesnél idősebbek esetében a >160 Hgmm szisztolés vérnyomás jelenti a kezelés indikációját, és a <150 Hgmm a terápiás célértéket, mindkettőt bizonyítékok (HYVET) támogatják. A legújabb ACCF/AHA irányelv az egy vagy két antihipertenzív szerre adott kielégítő vérnyomásválasz esetén a <140 Hgmm vérnyomásérték megcélzását javasolja, ezt a stratégiát azonban a célszervi szövődmények szempontjából még nem támasztják alá egyértelmű bizonyítékok. Még a kiemelt cardiovascularis kockázatú idős hypertoniások esetében sem ajánlott ezeknél az értékeknél (lásd elsősorban az ESH ajánlást) alacsonyabb célértékek kijelölése, mivel több vizsgálat eredménye is J görbe effektusra utalt. Multimorbid idős betegek esetében igen fontos, hogy az antihipertenzív kezelés egyénre szabottságának elve maximálisan érvényesüljön a sémás megoldások helyett. A társbetegségek száma és előrehaladottsága jelentősen befolyásolhatja, adott esetekben mérsékelheti a tervezett vérnyomáscsökkentést. Hasonló orvosi döntéshez kell, hogy vezessen, ha az adott célvérnyomás már az idős beteg életminőségét is markánsan rontó, többszörös antihipertentív kombinációval lenne csak biztosítható. Nem komorbid idős hypertoniások esetében nem látszik meggyőző különbség a különböző támadáspontú vérnyomáscsökkentő kezeléssel létrehozott hasonló célértékek elérése esetén a célszervi védelem hatékonyságában, az idős hypertoniások között azonban a többségnek kisebb-nagyobb progreszsziójú társbetegsége(i) van(nak). Kardiometabolikusan már kismértékben veszélyeztetettek esetében sem ajánlott β- receptor-blokkoló (BRB) és még inkább BRB + diuretikum (DIU) kombináció! A helyes terápiás taktika a csak közepes gyógyszerdózisok és a korai kombináció alkalmazása, elsősorban a renin-angiotenzin rendszer (RAS) gátlók és a kalciumcsatorna- blokkolók (CCB) korai kombinációja és a kis adagú vizelethajtók és a RAS-szerek kombinációja meggyőzően alátámasztott. A környezeti feltételrendszer változásaitól függően rendkívül fontos a kezelt betegek monitorozása, hiszen igen gyakori probléma, hogy a környezeti feltételrendszer változásaitól függően, vagy újabb kórfolyamat kialakulásával és/vagy annak kezelésével magyarázhatóan igen jelentős mértékben megváltozhat ugyanarra az antihipertenzív kezelésre az idős beteg vérnyomása és keringésválasza. A szoros ellenőrzés azért is szükséges, mert nem ritkán igen gyorsan romolhat az idős/igen idős beteg addigi optimális együttműködése az antihipertenzív szerek beszedésében. Statinok és acetilszalicilsav alkalmazása 80 éves kor után már csökkent hatékonyságú, de a korábbi hatékony alkalmazás felfüggesztése ezen az alapon nem indokolt.

BEVEZETÉS - Célkitűzésünk volt az orvosegyetemi hallgatók stresszterhelésének és egészségkárosító magatartásának vizsgálata. MINTA ÉS MÓDSZER - A felmérésben 473 negyedéves hallgató vett részt, karok szerint 73,4% általános orvostudományi, 10,1% a fogorvos-tudományi és 16,5% a gyógyszerész-tudományi. A stresszterhelést az Anderson-féle validált kérdőívvel mértük, az érzelmi, fizikai és a munkastressz vonatkozásában. A pontrendszer alapján a magas stresszterhelést jelzőket soroltuk a rizikócsoportokba. A kockázati tényezőnek a dohányzást, az alkoholfogyasztást, drogok kipróbálását/fogyasztását és a pszichoaktív gyógyszerhasználatot tekintettük. EREDMÉNYEK - Lelki panaszokkal rizikócsoportba került a hallgatók 15,2%-a, testi panaszokkal 7,8%-a, munkastressz pedig 26,0%-ban jelentkezett. Az egészségkárosító magatartást vizsgálva a teljes mintában: 12,1% dohányzik, 36,2% fogyaszt alkoholt, 9,1% használ rendszeresen pszichoaktív gyógyszereket és 30,9% próbált ki drogokat. A három rizikócsoport és a gyógyszerhasználat között találtunk szignifikáns (p<0,001) kapcsolatot. KÖVETKEZTETÉS - A hallgatók körében igen alacsony a dohányosok aránya, viszont minden harmadik hallgató rendszeresen fogyaszt alkoholt és fogyaszt vagy kipróbált valamilyen kábítószert, de ez a jelenség nincs szignifikáns kapcsolatban a stresszterheléssel. Mindenképpen figyelmeztető jelnek kell tekintenünk, hogy a hallgatók elsősorban a gyógyszereket használják a stresszterhelésből keletkező problémáik kezelésére.