Lege Artis Medicinae

Cukorbetegek kóros albuminuriája mint cardiovascularis kockázati tényező A terápiás cél elérése a gyakorlatban

WITTMANN István, WAGNER László, WAGNER Zoltán, MOLNÁR Gergő Attila, TAMASKÓ Mónika, LACZY Boglárka, MARKÓ Lajos, MOHÁS Márton, NAGY Judit

2005. DECEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(12)

A kóros albuminuria mértékétől függően beszélhetünk micro- vagy macroalbuminuriáról. Az izolált, kóros albuminuria nem szinonimája a proteinuriának, hanem egyik speciális formája. Kimutatására immunológiai és folyadékkromatográfiás eljárásokat alkalmazhatunk. Ez utóbbi megfelelőbbnek tűnik diabetes mellitusban a normo- és microalbuminuria stádiumában. Cukorbetegségben a keringésben képződő oxidált és glikált albumint a szervezet nem tudja detoxifikálni, csak degradálni, majd a vesén keresztül kiüríteni. A glomerulusvesztés következtében csökken a glomerulusfiltrációs ráta, ennek mértéke jó mutatója a veseelégtelenség progressziójának, de a glomerulusvesztés egy határon túl az albuminuria mérséklődéséhez vezet. Az albuminuria fontos cardiovascularis kockázati tényező, és a kóros értékek csökkenésének mértéke összefüggésben áll a cardiovascularis kockázat mérséklődésével. Tehát az albuminuria cardiovascularis kockázati markernek tekinthető, és csökkentése terápiás cél. A diabetesben előforduló kóros albuminuria kezelésében a legfontosabb cél az euglykaemia elérése, amelyben az angiotenzinkonvertáz-gátlók, illetve az angiotenzinreceptor- blokkolók alkalmazása segít.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Postprandialis lipaemia és a háttérben álló genetikai eltérések kapcsolata familiáris kombinált hyperlipidaemiában

REIBER István

A familiáris kombinált hyperlipidaemia az egyik leggyakoribb veleszületett lipidanyagcsere-zavar. Előfordulása az összpopulációban 0,5-2%, ugyanakkor a 60 évesnél fiatalabb, igazoltan koszorúérbetegek mintegy 15-20%-ánál találjuk a dyslipidaemia e kevert formáját. Az emberek életük nagyobb részét postprandialis állapotban töltik, amely az étel elfogyasztása és az azt követő hat-nyolc óra közötti időt jelenti. (Ez összességében napi 20-24 óra is lehet!) A zsírdús részecskék lebontásának zavara nem biztos, hogy éhomi állapotban, egyensúlyban lévő lipidszállító rendszer mellett is nyilvánvaló. Következésképpen, az éhomi állapotban mért trigliceridérték nem tükrözi pontosan az egyén metabolikus kapacitását és a valós atherogen veszélyeztetettségét. Az egyébként egészséges, familiáris kombinált hyperlipidaemiában szenvedő családtagok egy részénél a normális éhomi trigliceridszintek ellenére kórosan elhúzódó és kifejezettebb postprandialis lipaemia állhat fenn. A lipoproteinlipáz gén PvuII és HindIII enzimek által jellemzett polimorfizmusa a normolipaemiás kontrolltól eltérő megoszlást mutat familiáris kombinált hyperlipidaemiában. Ugyanakkor szignifikánsan gyakoribb az apoe4 allél előfordulása. Az apoE4/3 genotípus familiáris kombinált hyperlipidaemiás egyéneknél elhúzódó és kifejezettebb postprandialis lipaemiát eredményez. Az eddig vizsgált hazai és nemzetközi familiáris kombinált hyperlipidaemiás populációban gyakoribbnak bizonyult az apolipoprotein A5 T/Cpolimorfizmus minor allélje. A minor allélt hordozó státus kifejezettebb éhomi lipideltérésekkel jár, és összefüggést mutat az elhúzódó és kifejezettebb postprandialis lipaemiával is. Magyarországi eredmények alapján kijelenthető, hogy az apoA5 T/C polimorfizmusa familiáris kombinált hyperlipidaemiában közvetlenebb befolyást gyakorol a postprandialis lipidstátusra, mint az apolipoprotein E3/3-4/3 polimorfizmus. Az eddig megismert genetikai eltérések által is befolyásolt postprandialis lipaemia jellemzőinek az ismerete hasznosabb az éhomi trigliceridértéknél, és legalább olyan hatékony az atherothromboticus eredetű vascularis megbetegedés kialakulásának előrejelzésében, mint az LDL-, illetve a HDLkoleszterin- szintek.

Lege Artis Medicinae

Antifoszfolipid ellenanyagok vizsgálata akut coronariaszindrómában

VERES Katalin, LAKOS Gabriella, KERÉNYI Adrienne, SZEKANECZ Zoltán, SZEGEDI Gyula, SHOENELD Y, SOLTÉSZ Pál

A foszfolipidellenes ellenanyagok jelenlétét és patológiai szerepét számos kórképben kimutatták. Az antifoszfolipid-szindrómát mint klinikai entitást az antifoszfolipid antitestek jelenlétében kialakuló artériás, illetve vénás thromboemboliás tünetek, ismétlődő vetélések jellemzik.

Lege Artis Medicinae

FÓKUSZBAN A MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK

GÉHER Pál

- Milyen prediszponáló tényezők játszanak szerepet az osteoporosis kialakulásában nőknél, és milyenek férfiaknál?

Lege Artis Medicinae

„Látom, hogy érdemes...” Bender Tamás professzorral dr. Nemesánszky Elemér, a LAM főszerkesztője beszélget

NEMESÁNSZKY Elemér, GYIMESI Andrea

Folyóiratunk a Nemzetközi Orvosi Hidrológiai és Klimatológiai Társaság és a Magyar Balneológiai Egyesület elnökét; a Budai Irgalmasrendi Kórház fizioterápiás osztályának vezető főorvosát, az Országos Gyógyfürdő Igazgatóság orvos szakértőjét, Bender Tamás professzort kérdezte a balneoterápia kialakulásáról, jövőjéről, személyes hitvallásáról.

Lege Artis Medicinae

Invazív Streptococcus pneumoniaeinfekciókból izolált törzsek szerotípusának és antibiotikum-érzékenységének meghatározása

PÁSZTOR Mónika

BEVEZETÉS - A Streptococcus pneumoniae (S. pneumoniae) a területen kialakult invazív fertőzések igen fontos patogénje. Vizsgálatom célja az volt, hogy adatokat kapjunk a magyarországi invazív S. pneumoniae törzsek szerotípus-megoszlásáról, rezisztenciájáról. Ennek fényében következtetések vonhatók le arról, hogy a jelenleg forgalomban lévő poliszacharid-vakcina potenciálisan milyen arányban védené ki az invazív S. pneumoniae- fertőzéseket. ANYAG ÉS MÓDSZER - Egy négyéves periódusban (2000-2003), steril helyről izolált S. pneumoniae törzsek szerotípus-megoszlását és antibiotikum- érzékenységét vizsgáltam. Random módon kiválasztott 44 invazív izolátum szerotípusát határoztam meg, Quellung-módszerrel. Az S. pneumoniae penicillinnel és erythromycinnel szembeni érzékenységét a Szent László Kórház Mikrobiológiai Laboratóriumában korongdiffúziós, illetve E-tesztmódszerrel végeztük el. EREDMÉNYEK - Az invazív törzsek 22 különböző szerotípusba tartoztak. A vizsgált baktériumok penicillinérzékenysége 79,5%, erythromycinérzékenysége 68% volt. KÖVETKEZTETÉS - A vizsgálat szerint a 23 szerotípust tartalmazó poliszacharid-vakcina az invazív S. pneumoniae-fertőzések 82%-át védené ki potenciálisan.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A hypercholesterinaemia kezelése idôskorban

BARNA István

A 65 éves vagy idôsebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nô a 75 éven felüliek száma. Az athero­sclerosis az idôskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az idôskori halá­lozásért, szellemi hanyatlásért és az élet­minôség romlásáért. A megfelelôen al­kal­mazott lipidcsökkentô kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevô cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a be­te­gek élete, javítható az életminôségük. Dié­tás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nôkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idôsebb egyéneknél is egyértelmûen javasoljuk elsôdleges megelôzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idôsebb felnôtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása idôskorban kiemelten nagy jelentôségû, alkalmazása bizonyítottan kedvezô. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.

Lege Artis Medicinae

A sarcopenia – izomfogyás – patomechanizmusa, klinikai képe és metabolikus társbetegségei

VERECKEI Edit, HODINKA László

A sarcopenia, vagy idôskori izomerô- és izomtömeg-csökkenés napjaink demográfiai változásainak, azaz a hosszabb élettartam miatt az idôsebb korosztály nagyobb számának köszönhetôen is igen komoly népegészségügyi probléma. Az életkor elô­rehaladtával az izomszövet fokozatosan leépül, a folyamat eredményeként pedig csökken az izom tömege és ereje. Ezt az ál­lapotot ne­vezzük sarcopeniának. A sarcopenia az izomtömeg, az izomerô és a funk­cionális füg­getlenség egyidejû csökkenése. Ezzel párhuzamosan a fizikai teljesítmény romlik (gyengeség, lassúság, egyensúlyvesztés). Ezek halmozódó hiányok, következményük a fáradtság, az öregviselkedés, a fogyás. Többnyire szellemi ha­nyatlással jár, és fokozódó elszigetelôdéshez vezet. A sarcopenia elsôdleges formája az izomsejtek energiatermelésének csökkenése, majd az életkorral arányos pusztulása. Másod­la­gosan a hormonális kiesések, az idegrendszer betegségei, a kevés mozgás, a tápanyagok felszívódásának zavarai, éhezés, idült fertôzés gyorsítja ezt a folyamatot és súlyosbítja az érintett állapotát. A sarcopenia kialakulásában összetett genetikai, biokémiai, hormonális mechanizmusok vesznek részt. Involúciós folyamat, amelyben az izomzatot felépítô tényezôk és a lebontás egyensúlya megbomlik. A sarcopeniás állapot kockázatainak felismerésére, szûrésére és kórismézésére kérdôívet és algoritmust dolgoztak ki, amely konkrét határértékek mentén választja el a sarcopeniásokat a nem sarcopeniásoktól. A 65 év felettiek járásának sebessége, a kezek szorítóereje és a mért vagy számított izomtömeg azok a vágáspontok, amelyek alapján a sarcopenia kimondható. A sarcopenia addig tekinthetô az „élet­tani” öregedés részének és azután válik betegséggé, amikor a diagnosztikus határértékek átlépé­sekor az érintett által megélt funkcionális akadályok és az életminôség romlása bekövetkezik. A sarcopenia megelôzése és kezelése, az elesés kockázatának csökkentése a rendszeres erôkifejtést igénylô aktív tornagyakorlatok és mozgáskoordinácós gyakorlatok végzésén alapul. A gyógyszeres kezelés lehetôségei korlátozottak, a kínálkozó molekuláris terápiás célpontok ellenére nincs a látóhatáron meggyôzôen hatásos innovatív terá­piás eszköz. A mozgásterápia mellett az izomfejlôdést serkentô aminosavak, így a leu­cin, illetve a β-hidroxi-metilbutirát ana­lógja alkalmazásának hatásossága mellett szólnak gyenge bizonyítékok.

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint primer hipertenzióban: ok vagy következmény? A SEPHAR II vizsgálat eredményei

DOROBANTU Maria, TAUTU Oana-Florentina, BUZAS Roxana, LIGHEZAN Daniel

Célkitűzés: Vizsgáltuk az összefüggést a szérumhúgysav és egyrészt az artériás stiffness, valamint a plazma atherogen indexe, illetve másrészt a vesefunkció között, és értékeltük a szérumhúgysav szerepét a teljes cardiovascularis kockázat felmérésében. Anyagok és módszer: Mértük a szérumhúgysavat a SEPHAR II vizsgálat 1975 alanya esetében. Mértük az artériás stiffness paramétereit, kiszámoltuk a plazma atherogen indexét és a becsült glomerulus filtrációs rátát (eGFR) az MDRD és a CKD-EPI képletek segítségével, megállapítottuk a teljes cardiovascularis kockázatot az ESH-ESC kockázati rétegezése szerint. Eredmények: A III. fokú hypertoniás betegek esetében mértük a legmagasabb szérumhúgysavat, és ez korrelált a fokozott artériás stiffness paramétereivel és a plazma megnövekedett atherogen indexével. Az MDRD és a CKD-EPI alapján egyaránt legalacsonyabb eGFR-t a hyperuricaemiás résztvevõk között észleltük, és szignifikáns indirekt korrelációt mutattunk ki a szérumhúgysav és az eGFR között. Proporcionális korrelációt állapítottunk meg a szérumhúgysav és a teljes cardiovascularis kockázat között is. Következtetések: A vizsgálat eredményei alátámasztják a szérumhúgysav szerepét a magas vérnyomás patogenezisében, és a húgysav szerepét cardiovascularis kockázati tényezõként, különösen a magas vérnyomás és a vesebetegség kialakulásában.

Hypertonia és Nephrologia

A hypertoniabetegség kezelésének szemléletváltása Magyarországon.- Az „Éljen 140/90 alatt!” Program öt éve és eredményei

KISS István, PÁL László, SCHANBERG Zsolt, BARNA István, ALFÖLDI Sándor, FARSANG Csaba, CHÁTEL de Rudolf, KÉKES Ede

A népbetegségek elleni hatásos küzdelem egyik lehetősége a betegség megismertetése, veszélyének és kockázatainak tudatosítása. A másik lehetőség az orvosi, egészségügyi dolgozói szaktudás növelése és a betegek együttműködésének növelése. A Magyar Hypertonia Társaság 2005-ben indította el az „Éljen 140/90 alatt!” Programot, a hypertonia megelőzése és megfelelő kezelése érdekében. A Programba bekapcsolódó egészségeseknek feladatuk volt a normális és kóros vérnyomás megismerése, információszerzés a betegségről és a beteg hozzátartozók segítése. A Program első célkitűzése a betegeknek szánt „ÉRD EL a célvérnyomást!” üzenet volt. A rendszeres gyógyszerszedéssel az elért célérték megtartása volt az újabb feladat, ezért az üzenet a „TARTSD OTT!” volt. 2005-2007 között 5%-kal nőtt a célértéket elérő hypertoniás betegek aránya. 2008-ban a Program a praediabeteses, vagy cukorbeteg hypertoniások felmérését tűzte ki célul és a szövődmények elkerüléséről szólt, „ELÕZD MEG!” címmel. A Program részeként szerveztük meg a „Törődés napját” is, felhívva a figyelmet a hypertoniát kísérő társbetegségek jelentőségére. A „TUDATOS TÖRÕDÉS” alprogramban a lakossági figyelmet hívtuk fel a hypertoniabetegség egyik legsúlyosabb szövődményére, a stroke-ra. 2011-ben a „HYPERTONIA ÉVÉT” hirdettük meg, és a betegség eredményes kezelése érdekében lakossági oktatásokat, szakmai továbbképzéseket szervezünk a XXI. századi eszköztár bevetésével. Az „Éljen 140/90 alatt!” Program eddigi eredményei alapján megismertük a magyarországi hypertoniás betegek kockázatának mértékét, a hypertoniások jellegzetes társbetegségeit, szövődményeit és kezelésük sajátosságait. Hazánkban a hypertoniás betegek a nagy, illetve a nagyon nagy szív-ér rendszeri többletkockázatú csoportba tartoznak. Több mint 30%-uk praediabeteses. A nagyobb odafigyelés növeli a beteg-együttműködést, és ennek terápiás értékű többlet-vérnyomáscsökkenés az eredménye. A program 2011-ben is folytatódik, az eddigiek folytatása mellett újabb adatfelvétellel a Hypertonia Regiszterbe és a terápiás sajátosságok pontosabb megismerésével.

Ca&Csont

A törések kockázatának fokozódása 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban

HULLÓ DANIELLA

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.