Már több mint tíz éve ismert, hogy az 5-aminolevulinsav akkumulálódik a rákos daganatban, majd protoporfirinné alakul át, s ez - megfelelõ hullámhosszú fénnyel megvilágítva - élénk vörös színnel fluoreszkál. Ezt a sajátos jelenséget eddig is több daganatos betegség - a nyelõcsõ, a hörgõk, a húgyhólyag, a méh, a bõr és a szájüreg daganatai - diagnosztikájában hasznosították eredményesen. Azonban a hörgõk és a felsõ légutak daganatainak vizsgálatáról szóló közlemények eddig csak elõzetes jellegűek voltak, és az eredmények sem voltak eléggé meggyõzõk.

Kezelés: A beválasztott betegek a vizsgálatot megelõzõen egy hónapig szedték a korábban alkalmazott antihipertenzív gyógyszereiket - angiotenzinkonvertáz- (ACE-) gátlót mindenképpen. Az egy hónap elteltével ezeket a gyógyszereket abbahagyták, és vagy napi 40 mg telmisartant vagy 10 mg enalaprilt kaptak egy adagban. Négy hét múlva a kezdõ adagot a kétszeresére (80 mg telmisartan, 20 mg enalapril) titrálták. Ha a vizsgáló szükségesnek érezte, kéthavi kezelés után a dózist csökkenthette, emelni viszont nem emelhette.

A cholecystectomiát követően visszatérő, epekövességre jellemző, jobb bordaív alatti hasi fájdalmak - postcholecystectomiás szindróma - gyakran utalnak az Oddi-sphincter működészavarára. A klinikai kép, a laboratóriumi jelek és az ERCPvizsgálat alapján az Oddi-sphincter működészavara három alcsoportba sorolható: definitív, valószínű és lehetséges Oddi-sphincter-diszfunkció. A postcholecystectomiás szindróma tüneteivel jelentkező, nem szelektált betegek szisztematikus kivizsgálása során az Oddi-sphincter-diszfunkció incidenciáját 9-11%-nak, az organikus megbetegedés kizárásával szelektált esetekben pedig 51-68%-nak találták. Az első kivizsgálás során alapvetően fontos minden organikus kórforma kizárása. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat, a komplett nagylabor- és tumormarkerek, a hasi ultrahangvizsgálat és a felső pánendoszkópia mellett ERCP vagy MRCP végzése is szükséges. Jelenleg az endoszkópos Oddi-sphinctermanometria az egyetlen olyan rendelkezésre álló módszer, amely lehetővé teszi a sphincter motoros működésének direkt mérését, ezért arany standard eljárásnak tekinthető. Az Oddi-sphincter- diszfunkció jellegzetes tünete az epeürülés dinamikájának zavara, ennek regisztrálásában alapvető a kvantitatív koleszcintigráfia; e vizsgálat eredménye jelentősen befolyásolja a további diagnosztikus és terápiás lépéseket. A definitív sphincter-diszfunkcióban szenvedő betegeken manometria végzése nem indokolt, azonnali ERCP és endoszkópos sphincterotomia (EST) a teendő. A valószínű sphincterdiszfunkciós betegeknél endoszkópos manometria szükséges; ha a manometria nem hozzáférhető, akkor kóros koleszcintigráfiás vizsgálati eredmény esetén is elvégezhető az EST. A lehetséges sphincterdiszfunkciósok csoportjánál a várakozás és a gyógyszeres kezelés a követendő taktika, pozitív provokációs teszt (Nardi vagy Debray) esetén mérlegelhető a manometria és az EST elvégzése. A gyógyszeres kezelésnél a hagyományos görcsoldók mellett a nitrogén-monoxid-felszabadítók, kalciumcsatorna-blokkolók, foszfodiészterázgátlók, β2-receptor-agonisták és kolinerg bénítók jönnek szóba.

A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeket orális antidiabetikummal kezeljük, ha a diéta és a fokozott fizikai aktivitás önmagában nem vezet kellő eredményre. A hazánkban jelenleg rendelkezésre álló orális antidiabetikumok két fő hatástani csoportba sorolhatók. A nem hypoglykaemizáló antihyperglykaemiás készítmények közé tartoznak az α-glükozidáz-enzim-gátlók (akarbóz), a biguanid vegyületek (metformin, buformin) és a tiazolidindionok (rosiglitazon); az inzulinelválasztást serkentők (inzulinszekretagógok) hatástani csoportjába pedig a szulfonilureakészítmények (gliclazid, glimepirid, glibenclamid, glipizid, gliquidon) és az étkezési vércukorszintet szabályozók, más néven prandialis glükózregulátorok (repaglinid, nateglinid). Az akarbóz elsősorban az étkezés utáni vércukorszint- emelkedést csökkenti. A metformin jól alkalmazható a túlsúlyos, inzulinrezisztens betegek kezelésére, a buformin mára már kiszorult a terápiás gyakorlatból. A tiazolidindionok egyetlen hazai képviselője, a rosiglitazon kombinációs kezelési formában, inzulinrezisztens esetekben választható abban a reményben, hogy adása a metabolikus szindróma más tüneteit is előnyösen befolyásolja. Az inzulinszekretagóg szulfonilureák öt képviselője érhető el hazánkban. Hatástani tulajdonságaik megismerését követően a gyakorlatban e gyógyszercsoportból azt a készítményt kell választani, amelyik leginkább megfelel az adott betegnek. A prandialis glükózregulátorok a cukorbetegség kórfejlődésének korai szakaszában alkalmazhatók monoterápiában vagy kombinációs kezelési formában. Számos klinikai vizsgálat eredménye alapján ma már megfogalmazhatók az orális antidiabetikus kezelés tényeken alapuló ajánlásai.

CÉLKITŰZÉS - A hangulatzavarok gyakoriságuk miatt népegészségügyi problémát jelentenek. Sokszor komorbiditásként találkozunk velük, szomatikus betegségek mellett is kialakulnak. A hazai irodalomban kevés felmérés található e témakörben. Vizsgálatunkban a depresszió előfordulását vettük számba hazai általános kórházak különböző osztályain. MÓDSZER - Kilenc hazai kórház különböző szomatikus osztályain kezelt, 2423 beteg kérdőíves vizsgálatával mértük fel a depresszió gyakoriságát és az antidepresszívumok használatát. A depresszió mérésére a Beck-féle depresszió-kérdőívet alkalmaztuk. EREDMÉNYEK - A teljes mintában a depresszió átlagpontszáma 12,9 volt. A pontszám a betegek 46,4%-ánál a patológiás tartományba esett. A legnagyobb számban a reumatológiai, a neurológiai és a rehabilitációs osztályokon fekvő betegek körében állapítottunk meg depressziót. Igen alacsony volt az antidepresszívumok használatának aránya a depresszióra jellemző pontszámot elért betegek között (az egyes osztályokon 0-11,9%). KÖVETKEZTETÉS - A hangulatzavarok szűrése és kezelése a szomatikus betegségben szenvedők körében is fontos. Ez a konzultációs-kapcsolati pszichiátria gyakorlati fontosságára hívja fel a figyelmet.