Az absztraktfüzet teljes tartalma összefűzött formában érhető el ezen a linken.

Az absztrakt nem elérhető.

Bevezetés: A neurológiában a tisztázatlan kérdések megválaszolásához új megközelítésre van szükség, melyre az agyi hálózatok vizsgálata nyújt lehetőséget. Epilepsziákban az epileptogenesis, a rohamok megjelenése és megszűnése, a műtéti eredmény előrejelzése, az epilepszia gyógyulása olyan nyitott kérdések, melyek megértésében segítségünkre lehet a hálózatelemzés.

Módszerek: Az agyi hálózatok vizsgálatának számos módja van, egyik az EEG-adatokból számított funkcionális konnektivitás (EEGfC) elemzése interictalis állapotban. Munkacsoportunk LORETA adatokból képzett adatsorok között számított Pearson-korreláció segítségével állapított meg összefüggést mindkét féltekében, minden (n = 23) ROI és az összes többi ROI között, az 1-25 Hz frekvenciatartományban. E vizsgálatok közül kettőt mutatok be. 1. vizsgálat: A fokális rohamok másodlagos generalizációra való hajlamának vizsgálata 131 kezeletlen és kezelt fokális epilepsziás betegen. Hat betegcsoport: egyszerű parciális rohamok (sp); egyszerű parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (spsg); komplex parciális rohamok (cps); komplex parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (cpssg); másodlagosan generalizálódó rohamok (sg). Az sp és cp csoport összevonásával képzett csoport (spcp). Az EEGfC elemzése a fenti módszerrel 25 keskeny frekvenciasávban. EEGfC-különbségeket részben néhány meghatározott frekvencián (spsg>sp, 15-21 Hz; cpsg> cp, 20 Hz), részben szélesebb frekvenciasávokban találtunk (sg >spcp, 2-21 és 23 Hz ).

Eredmények: fokozott kapcsoltság áll fenn a motoros cortex és több non-motor area között secunder generalizált rohamok esetén.

Következtetés: A fokális rohamok szekunder generalizációra való hajlama feltehetően összefüggésbe hozható az erőteljesebb corticocorticalis elektromos összekapcsoltsággal. 2. vizsgálat: Valproát- (VPA) kezelés hatása az EEG funkcionális konnektivitásra (EEGfC) sikeresen kezelt idiopathiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE). Egyrészt 26 IGE-beteg EEG funkcionális konnektivitását hasonlítottuk össze normál kontrollcsoportéval. Másrészt a betegcsoportot összehasonlítottuk kezeletlen állapotban és 90 napos, sikeres VPA-kezelés után.

Eredmények: A kezeletlen IGE-csoportban a normál kontrollcsoporttal összehasonlítva fokozott konnektivitást találtunk a delta és a theta sávban, és csökkent konnektivitást az alfa sávban. A VPA-kezelés hatására az EEGfC a normálishoz közelített a delta, theta és alfa sávban.

Következtetés: a VPA-kezelés mérsékli az EEGfC-különbségeket beteg és egészséges személyek között, azaz EEG-normalizáló hatású.

Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben számos olyan immunmoduláns, illetve immunszuppresszív készítményt törzskönyveztek sclerosis multiplex (SM) kezelésére, amelyek megváltoztathatják az SM hosszú távú kimenetelét. Jelenleg relapszáló-remittáló (RR), primer progresszív (PP) és szekunder progresszív (SP) kórformák kezelése lehetséges. A RR kórforma esetén alkalmazható terápiás paletta a legszínesebb, ami olykor jelentősen megnehezíti a terápiás döntést.

Módszerek: A mielőbbi, nemzetközileg is egységes definitív diagnózis felállítása a McDonald-féle kritériumrendszernek köszönhető. A betegség aktivitása, a rokkantság mértéke rutin klinikai és MRI-paraméterekkel, funkcionális tesztek segítségével követhető.

Eredmények: A diagnózis mielőbbi felállításával lehetővé válik az immunmoduláns kezelés korai bevezetése, ami csökkenti a gyulladást, a neurodegenerációs elváltozásokat, kitolhatja az SP-fázis és a rokkantság megjelenését, hosszabb túlélést biztosíthat. A gyógyszeres kezelés célja az inaktvitás – azaz a NEDA (No Evidence of Disease Activity) állapot – elérése. A relapszáló-remittáló SM kezelésének vezető irányvonala, az eszkalációs kezelés fokozatosan fejlődött a bővülő gyógyszerek megjelenésével. Átlagos betegségaktivitás esetén a legkevesebb mellékhatással rendelkező készítményt választjuk, és a kezelésre adott szuboptimális válasz esetén hatékonyabb, de általában toxikusabb készítményre váltunk. Fokozott betegségaktivitás, rosszabb kórjóslat során az indukciós kezelés stratégiája fontolható meg. Az igen hatékony kezeléssel általában már kezdettől a NEDA gyorsan elérhető. Az új típusú, immunrekonstitúciós kezelés (IRT) a gyógyszermentes, aktivitásmentes állapot elérését célozza. Rövid ideig, pár napig adagolt ciklusban az immunrendszer depletióját okozza, a repopuláció során újonnan keletkező immunsejtek nem, vagy lényegesen kisebb autoimmun aktivitással bírnak. A hatékonyabb immunszuppressziós kezelésekkel összefüggő nemkívánatos események (például opportunista fertőzések és másodlagos rosszindulatú daganatok) kockázatát a hatékonyság mellett folyamatosan mérlegelni kell.

Következtetés: Az SM jelenleg is gyógyíthatatlan betegség, nincs gyógyszer, amely tökéletesen kivédi vagy visszafordítja a progresszív neurológiai rosszabbodást. Napjainkban a több mint egy tucat gyógyszerből a választás egyéni, a betegség és a beteg tulajdonságai alapján személyre szabott. Némi iránymutatást a jövőben a celluláris és molekuláris biomarker-vizsgálatok további eredményeitől várhatunk.

Bevezetés: Irodalmi adatok alapján Covid-betegséget követően az esetek körülbelül 80%-ában neurokognitív maradványtünetet észlelhető. Ezen tünetek egy része az autonóm idegrendszer károsodásával hozható összefüggésbe (például homályos látás, palpitatio, szemszárazság). A fertőzés idegrendszert károsító hatását több lehetséges mechanizmussal magyarázzák, így felmerül a vírus által kiváltott citokinvihar, a direkt vírusterjedés károsító hatása és az immunmediált autoimmun mechanizmus is. Az autonóm idegrendszeri eltérések pontos lokalizációja, illetve az érintettség mértéke nem ismert.

Módszerek: Vizsgálatunk célja SARS-CoV-2-fertőzésen átesett betegek perifériás autonóm idegrendszeri érintettségének mérése és az adatok összevetése volt a fizikális neurológiai vizsgálat eredményeivel. Kutatásunk során 35 (21 nő, 14 férfi, átlagéletkor: 39 ± 7 év) SARS-CoV-2-fertőzésen átesett, átmeneti vagy tartós neurokognitív és/vagy autonóm idegrendszeri tünettel rendelkező beteget vizsgáltunk. Részletes fizikális neurológiai vizsgálatot követően a perifériás autonóm idegrendszeri működések felmérésére Quantitativ Sudomotor Axon Reflex Tesztet (QSART) és sudomotoros szimpatikus bőrválasz- (SSR) vizsgálatokat végeztünk Vitalscan SudoCheck+ eszközzel. Meghatároztuk továbbá a szívfrekvencia-variabilitást (HRV) WIWE eszközzel.

Eredmények: Fokális neurológiai kórjelet egyik betegnél sem találtunk. Az autonóm idegrendszeri vizsgálatok közül a vizsgált populációban az SSR-mérés bizonyult a legérzékenyebbnek: 8/35 betegnél (23%) találtunk eltérést. Öt betegnél közepes fokú (bioelektromos bőrkonduktivitás: 43,6–59,4 µS, normáltartomány: 60–100 µS), 4 betegnél súlyos mértékű (bioelektromos bőrkonduktivitás: 24,3–39,5 µS) károsodásra utaló eredményeket kaptunk.

A sudomotoros axonreflex vizsgálata során 24/35 betegnél (67%) határértékű kóros választ találtunk.

Az egyperces HRV-mérés során a szívfrekvencia-variabilitás szórását (SDNN), illetve az RR-intervallumok négyzetes átlagának négyzetgyökét (RMSSD) követtük. Két beteg esetében mértünk kórosan alacsony értékeket (SDNN: 18–23 ms; normáltartomány: >100 ms, RMSSD: 13–14 ms; normáltartomány: 15–63 ms).

Következtetés: Autonóm idegrendszeri vizsgálatunk során a vizsgálati alanyok körülbelül 20%-ánál igazoltunk perifériás autonóm idegrendszeri zavart. Ez az arányszám magasabb, mint a Covid-19-járvány előtt az azonos életkori csoportba tartozó átlagpopulációban; ennek igazolására az adatok kontroll- (SARS-CoV-2-fertőzés nélküli) csoporttal való összehasonlítását tervezzük.